A kaliforniai nevelőszülőket migráns gyerekek befogadására kérik

A nevelőszülők szerint már így is nagyon sok az olyan gyerek az államban, akinek nem találnak helyet. 

A kaliforniai vezetés arra kérte az államban élő nevelőszülőket, hogy fogadják be azokat a migráns gyerekeket, akiket az elmúlt hetekben engedett be az Egyesült Államok a mexikói határátkelőknél – számolt be a Blaze.

A brit Daily Mail által nyilvánosságra hozott hangfelvétel szerint a kaliforniai Közösségi Ellátásért Felelős Részleg, amely az állam Szociális Szolgáltatás Osztályának a része, sürgős üzenetet küldött a nevelőszülők számára.

„Ez egy sürgősségi üzenet, kérjük válaszoljon rá, a CCDL szeretné tudni, hogy hány szabad ágya áll rendelkezésre” – hallható a felvételen.

Két kaliforniai nevelőszülő Travis és Sharla Kall elmondta a brit újságnak, hogy ők emailben kapták meg az üzenetet amely arról érdeklődött, hogy hány szabad ágyuk van. Az email szerint „rekord számú gyermek érkezett Dél-Amerikából az amerikai határhoz”, és az ő elhelyezésük lenne a cél.

Az email négy lehetőséget ajánlj a szülőknek: nincs szabad ágy, 1-10 szabad ágy van, 11-25 szabad ágy van, vagy pedig 26 vagy több szabad hely van.

A Kall házaspár egy gyermekcsempész ellenes non profit szervezetet igazgat és mindketten megdöbbentek, hogy ilyen sok gyerek ellátását kérik a nevelőszülőktől.

„Normális esetben maximum hat gyermek ellátása engedélyezett. Felhívtuk az ügyintézőnket, aki elmondta, hogy folyamatosan hívogatják, mert mindenki megkapta az üzenetet” – mondta Sharla Kall.

„Csak Los-Angeles körzetében 30 ezer gyermek van a rendszerben. Így azt kérni tőlünk nevelőszülőktől, hogy fogadjunk be gyermeket egy idegen országból, mikor a sajátjainkat se tudjuk ellátni, az nem tűnik senki számára előnyösnek”

– tette hozzá Travis Kall, aki hozzátette, hogy a gyerekeket nagy valószínűséggel csempészek hozták a határig.

A házaspárnak van két saját gyermeke és jelenleg egy négy hónapos ikerpár nevelőszülei.

Az Egyesült Államok nem tud mit kezdeni a határra áramló tömegekkel, akiket a Biden-adminisztráció ígéretei, és a bevándorlás ellenes Trump leváltása motivált az útra.

Vannak olyan befogadó központok, amelyek 700%-os kapacitáson üzemelnek.

Fotó: EPA/Joebeth Terriquez

42 millió ember indulna el az Egyesült Államokba Latin-Amerikából és a karibi térségből

Nem meglepő módon Bidenék a Trump kormányt hibáztatják. Csakhogy pont Bidenék intézkedései miatt indulnak meg a tömegek.