A Nemzetközi Boldogság Napján (március 20.) a Gallup által évente nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás 149 országot rangsorol polgáraik boldogság-indexe alapján. Izrael, a pandémia és a belpolitikai válságok ellenére is a 12. helyen végzett.
A múlt héten közzétett legfrissebb felmérés élén a négy éve folyamatosan listavezető Finnország áll, majd Dánia, Svájc, Izland és Hollandia következik. Az elit tízes lista egyetlen nem európai országa, Új-Zéland.
A pandémia következményeként a vizsgált országok mindössze alig több mint egyharmadában tapasztalható kiugróan magas negatív érzelmi kisugárzás, ugyanakkor világviszonylatban meglepő módon az általában értelmezett jólét nem csökkent, amennyiben azt az egyén mércéje alapján vesszük figyelembe, állítják a felmérés szerzői.
Az elmúlt évben tapasztalt boldogság fokmérőjének egyik lehetséges magyarázata, hogy az emberek úgy tekintenek a járványra, mint a mindenkit érintő közös, külső fenyegetésre, ami elindított egyfajta védekező mechanizmust, globálisan nagyobb szolidaritás illetve összefogás érzetét keltve.
Finnország nagyon magasra helyezte a kölcsönös bizalom azon intézkedéseit, amelyek hozzájárultak az élet és a megélhetés védelméhez a világjárvány idején – tették hozzá a szerzők
A zsidó állam idén, az elmúlt hónapok vírus és belpolitikai válsága ellenére két helyet javított a tavaly évi besoroláson, így jelenleg 12. a világranglistán.
A mindenkori élenjáró országok között számon tartott irigylésre méltó mosolyország – Izrael boldogságára többször és többféleképpen próbáltak magyarázatot adni.
Annak okán és ellenére, hogy a Közel-Keleten boldognak lenni korántsem olyan egyszerű feladat például háborús vagy terrorfenyegetések közepette, az elmúlt hónapokban az izraeliek hangulatára a világjárvány okozta borúlátáson kívül a két éve tartó folyamatos belpolitikai válság és nyomában az egymást követő választások is jócskán rányomták bélyegüket.
A Gallup közvélemény – kutatása során olyan boldogságfüggő tényezők alapján rangsorolják az országokat, mint a jövedelem, az egészség, a társadalmi támogatottság mértéke, illetve a szabadságérzet, a nagylelkűség és a politikusok iránti bizalom illetve korrupció mértéke.
Ilyen összefüggésben a megkérdezettek hangulatai alapján és figyelembe véve, hogy a világ legboldogtalanabb országának Afganisztán számít és a legboldogabbnak Finnország, úgy tűnik, hogy a boldogság értelmezése meglehetősen relatív fogalom vagy legalábbis túlértékelt.
A listavezető finnek boldogsága a szakértők szerint összefügg kormányuk iránti nagylelkű bizalommal, ami szintén köthető a társadalmi és jövedelem-egyenlőség, illetve a minőségi egészséges élet alapvető követelményének biztosításához. Összességében a finnek – még előre nem látható válság idején is felkészülten, jól és csendesen élnek, és legalábbis kívülről úgy tűnik, hogy mellőzik a látványos kirakat politikát.
Vagyis a politika és a politikusok vannak a választókért és nem fordítva.
Az átlag nemzetközi polgárnak valószínűleg fogalma sincs arról, hogy ki a finnek miniszterelnöke, aki például nő létére (Sanna Marin) a világ egyben legfiatalabb, 35 éves kormányfője. Avagy, mi jut eszébe az átlagnak Afganisztánról, azonkívül, hogy sajnálattal veszi tudomásul a nem létező biztonság, stabil kormányzás, illetve a jogállamiság és az emberi jogok hiánya miatt lenullázódott gazdasági és társadalmi fejlődés miatt boldogtalanná vált afgánok kilátástalannak tűnő helyzetét. Arról viszont keveset tudni, valóban ez lenne rosszkedvűk oka és amennyiben egy csodakormány korrekciós törekvései sikeresnek bizonyulnának tényleg visszatérne boldogságuk nyara?
Bezzeg Izrael, a végletek országa és lakóik boldogság indexe legalább olyan mélységek és magasságok között ingadozik, mint a finnek és az afgánok közötti áthidalhatatlan különbségek. A világon mindenhol ki ne ismerné az ország miniszterelnökét és ki ne hallott volna már a naponta a nemzetközi média terítékére kerülő, viharos izraeli eseményekről.
A finnek kiegyensúlyozott életével ellentétben, akik tegnap az izraeli címlapokon azt olvasták, hogy Arje Deri belügyminiszter, a Sász ultraortodox párt vezetője azt nyilatkozza a két éven belül immár negyedik alkalommal kiírt választásokkal kapcsolatban, hogy általában a harédi pártok listáján azért nem szerepel női jelölt, mert a politika nem „természetes helyük”, mindazok számára valóban nehezen követhető, miért is boldogok az izraeliek.
A nagyváros és a vidék valamint a vallási és szekuláris ellentmondások kavalkádja ellenére az izraeliek hasonlóan a finnekhez a maguk módján, a saját maguk által teremtett világunkban valóban boldogok.
Az ultraliberális „fehér város”, Tel Aviv szemtelenül magas szabadság igénye versus a harédi közösségek szigorúan rigózus életmódja, bármilyen furcsán hangzik kiegyenlítik egymást és miközben a külön életet élő katonaság, a szekuláris valamint a tévéből jól ismert Shtisel-közösségek és persze az arab lakosság boldogságának elviselhetetlen könnyűségét, mintha egy láthatatlan kéz irányítaná.
Az illúziókon túl a Gallup kiemelkedő értékeléséhez azonban elsősorban a
magas színvonalon értékelt egészségügyi rendszer és a lakosok magas és egyre növekvő várható élettartamának is köszönheti a jó helyezést.
Amikor a felmérés készült zárlat zárlatot követve a vírusfertőzés futótűzszerű terjedése közben a professzionális egészségügy és a hasonló vészhelyzetben automatikusan önkioldó helyzetben működő izraeli szociális hálónak köszönhetően az izraeliek a kezdeti ijedelem után, biztonságban érezhették magukat.
A világjárvány elmúlt egy évének nyomasztó bezártsága azonban nem múlt illetve nem fog nyomtalanul elmúlni az izraeliek emlékezetéből sem. A helyi felmérések szerint
a helyi lakosság nem kifejezetten elégedett a vírus okozta gazdasági válság kezelésével, de a miniszterelnök utolsó órában felpörgetett vakcina kampánya és a várva várt siker nyomán feloldott zárlatokat követő euforikus hangulat némileg helyre billentette a szkeptikusok boldogság érzetét.
Tudnivaló, hogy Izraelben válság idején eleve erősebb a társadalmi összefogás és a bajban lévők támogatottsága, de a vírusválság okozta társadalmi egyenlőtlenségnek és nyomában a középosztály megcsúszásának illetve a félmilliós munkanélküli és a több mint 30 ezer kisvállalkozó csődjének korrekciója a politikai adminisztrációra vár.
A kérdés melyik kormány hivatott rendet teremteni, ugyanis a finnekkel ellentétben, mint az elmúlt két év belpolitikai csatározásainak legnagyobb vesztesei az izraeli választók, politikusaik iránti jócskán megzuhant bizalma miatt nehezen tudnak végleges döntést hozni.
Az izraeli belpolitikai helyzet legalább olyan hektikus, mint a helyiek boldogság indexe. Az ország az elmúlt két évet tulajdonképpen működő kormány és költségvetés nélkül vészelte át, amelynek egyenes következményeként kedden Izrael két éven belül immár a negyedik választások elé néz, és könnyen meglehet, hogy most sem lesz az országnak működő kormánya.
Amit Szegal (12-es csatorna) meglátása szerint a tét – két kormány, egy dilemma. Az úgynevezett Netanjahu-Likud blokk legújabb főszereplői – a tradicionális két harédi párton kívül, a Bezalel Szmotrics és Itamar Ben Gvir vezette Vallásos Cionista fúzió valamint Naftali Bennett (Jáminá), aki a sok mellébeszélés ellenére nem zárja ki a közös koalíciót. Illetve a miniszterelnök leváltását szorgalmazó, többnyire Netanjahu volt koalíciós szövetségeseiből álló Jáir Lapid (Jes Átid); Gideon Száár (Új remény) illetve Avigdor Liberman (Jiszrael Beitenu) és a jelenlegi védelmi miniszter Benny Ganz (Kék és Fehér) illetve a baloldali Munkapárt és Meretz között választhatnak a szavazók. Ezenkívül az arab pártokat tömörítő egyesült lista és különösen a klubból kiváló iszlamista Manszour Abbász (Ra’am) is ott forgolódna a leendő koalíciós tárgyalások kedvezményezettjeként.
A legutolsó közvélemény kutatások felmérései szerint Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Likud pártja valamennyivel ugyan növelte támogatóinak számát többnyire a Jamina és az Új Remény kárára, de a jobboldali blokk érdemben nem mozdult ki a holtpontról, így elképzelhető, hogy sem a miniszterelnöknek sem ellenzékének nem lesz kormányalakításra elegendő támogatottsága.
A választások előtt alig néhány nappal a látványos oltási eredmények következtében a kormány feloldotta a zárlatot és az izraeliek újra visszatérhettek megszokott életükhöz. Az időzítés oka nyilvánvaló, és hogy mindez a szabadulás ünnepe, a peszach előtt történt eufórikus örömáradattal söpört végig az egész országon.
Végezetül nyilvánvaló, hogy az izraeliek többsége valamilyen változást szeretne és az optimista eredmények ellenére a többség abban sem biztos, hogy végleg megszabadultunk a koronavírus nyomasztó következményeitől. Az izraeliek egy dologban viszont biztosak, hogy hasonlóan az előző válságokhoz, egyszer ennek is vége lesz és nemkülönben az izraeliek boldogságának kulcsa, ami a skandináv országokhoz és Új-Zélandhoz hasonló, előkelő helyet biztosít számukra a világranglistán, a félig tele pohár és a jövőre Jeruzsálembe vetett hit.
