Terhes londoni zsidó nőt támadtak meg a nyílt utcán

A rendőrség keresi az elkövetőt, aki párnahuzatot húzott az áldozat fejére, majd megütötte őt a nyílt utcán Észak-Londonban – írja az Independent.

Az áldozat, aki egy húsz éves zsidó nő, 27 hetes terhes.

Mint az Independent által közölt felvételen látszik, a támadó mögé szaladt, a fejére húzott egy párnahuzatot, majd hason ütötte.

Az eset március 18-án történt, és egy térfigyelő kamera vette fel.

A helyi zsidó védelmi szervezet, a Shomrim megosztotta a felvételt a közösségi médiában, és segítséget kért az elkövető azonosítására.

A szervezet szerint a nőt könnyebb sérülésekkel kórházba vitték, a magzat nem sérült meg.

A tavalyi év során 8%-kal csökkent az antiszemita atrocitások száma az Egyesült Királyságban, a 2019-es 1813-ról 1668-ra.

Ez viszont még így is azt jelenti, hogy

naponta négy zsidót ér valamilyen fajta antiszemita atrocitás a szigetországban.

Izrael-ellenes muszlim brit politikusnő antiszemitázta a magyar kormányt

Sultana sorait „helyretételként” idézik, pedig a képviselőnő maga is többször keveredett antiszemitizmus-botrányokba.