Orbán: ha eléri az átoltottság a 2,5 milliót, elkezdődhet az újraindítás

A jelenleg hatályban lévő korlátozások változatlan formában hétfőtől még egy hétig biztosan fennmaradnak.

Azt mondta, egyszerűbb lett volna két hétről dönteni, de egy héten belül sok minden változhat, ezért hoztak most intézkedést egyelőre egy hétre. Ráadásul a húsvét kockázatos időpont lesz, mert a járvány terjedése összefügg a kontaktusok számával – mutatott rá.

Kiemelte: az oltások számának növelése a legfontosabb védekezési eszköz. Minden héten négyszer-ötször annyi embert oltanak be, mint amennyien megbetegednek – mondta. Hozzátette: gyorsan kell oltani, ehhez pedig vakcina kell.

Közölte: mivel a következő két hónapban 500 ezerrel kevesebb AstraZeneca vakcina érkezik, mint amiről megállapodtak, legalább ennyi keleti vakcinát kell szerezni, hogy tudják tartani az oltási ütemet. T

árgyalnak is erről, és jó esély van rá, hogy a kiesett AstraZeneca vakcinákat kínai és orosz oltóanyaggal tudják pótolni – mondta.

Orbán Viktor elmondta, a járvány miatt „elpárolgott a kiegyensúlyozottság” – szemlézte az Index az interjút.

Jól küzdünk, de rossz állapotban vagyunk. Összevetve az egy évvel ezelőtti, illetve a vírus előtti formánkkal a mostanit, láthatjuk, lelkileg megviselt formában vagyunk. Lelkileg is újra kell indítani az országot: vissza kell hozni a derűt, az optimizmust. A művészekre, a kultúremberekre, az egyházainkra is szükség lesz, hogy minél hamarabb, ne csak gazdaságilag, lelkileg is kilábaljunk ebből

– mondta, hozzátéve, ez nem a politikusok hatásköre, pláne nem Brüsszelé. Orbán Viktor arra is kért mindenkit: „még ha bárki unja is a kormányt vagy őt, senki ne üljön fel fake newsnak”.

Pénteken 213 ember halt meg a járvány szövődménye miatt és 10759 új beteget azonosítottak.

Az EU gyorsítaná a Pfizer-vakcinák beszerzését

A soronkívüli 10 millió dózist azért levonják majd a vállalatokkal kötött szerződésben 2021. harmadik és negyedik negyedévében szállítani tervezett 100 millió adagból.