Franciaország visszaadja a nácik által elrabolt értékes festményt az örökösöknek

Hétfőn a francia kormány bejelentette, hogy visszaadja Gustav Klimt egyik festményét jogos zsidó tulajdonosainak, miután a művet a nácik több mint 80 évvel ezelőtt ellopták – írja a Daily Wire.

A „Rózsabokrok a fák alatt” című festmény 1905-ben készült olajfestmény, melyet 1938-ban egy osztrák zsidó családtól vettek el és évtizedek óta látható a párizsi Musee d’Orsay-ben.

Roselyne Bachelot-Narquin francia kultuszminiszter párizsi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy

„a nagyértékű műnek a közgyűjteményekből történő visszaszolgáltatásáról szóló döntés jól szemlélteti elkötelezettségünket az elrablott családokkal szembeni igazságszolgáltatás és jóvátétel iránti kötelesség mellett.”

Bachelot-Narquin azt is elmondta, hogy a francia tisztviselők korábban nem tudták, hogy a festmény engedély nélkül került francia tulajdonba, de a tények nemrégiben történt napvilágra jövetele után a francia kormány elkezdte vizsgálni a témát.

„Az utóbbi években sikerült megállapítani a festmény eredetét” – mondta, hozzátéve, hogy „ez volt az egyetlen Gustav Klimt festmény Franciaország tulajdonában”.

A káprázatos festményt Nora Stiasny családjának adják vissza. Stiasny a holokauszt áldozata volt, akinek vagyonát „1938-ban kobozták el” – írja az Associated Press.

A New York Times szerint Stiasny 1898-ban Bécsben született. Nagybátyja, Viktor Zuckerkandl műgyűjtő és gazdag acéliparos volt.

Stiasny 1942-ben halt meg, miután Lengyelországba deportálták, férjét és fiát is meggyilkolták.

A festmény eredetének meghatározása nehéz feladat volt. Bachelot-Narquin azt mondta: „Minden szükséges ellenőrzést elvégeztek”, és a folyamat „különösen nehéz volt a legtöbb bizonyíték megsemmisítése és a családi emlékek nem megléte miatt”.

Technikailag a festmény Franciaország tulajdona, mivel 1980-ban azt megvásárolták és jogilag a nemzet „elidegeníthetetlen” tulajdonának tekintik. Bachelot-Narquin elmagyarázta, hogyan került Franciaország birtokába a festmény, kijelentve, hogy az a náci szimpatizáns, aki eredetileg 1938-ban vásárolta meg a művet, 1960-ban halt meg. Halála után Franciaország megvásárolta azt egy művészeti galériától.

Annak érdekében, hogy a festmény visszakerüljön Stiasny családjához, a Parlamentnek szavaznia kell az átadás engedélyezésére vonatkozó jogszabály elfogadásáról. Bacehlor-Narquin szerint erre a lehető leghamarabb sor kerül majd.

A Stiasny családját képviselő osztrák ügyvéd elmondta, hogy az örökösök „nagyon elégedettek és hálásak”.

Az Artnet News szerint a korábbi Klimt-festmények több mint 100 millió dollárért keltek el, 2016-ban egy olyan hír is napvilágot látott, miszerint Oprah Winfrey is eladott egy Klimt-festményt 150 millió dollárért.

A festmény története nem egyedi. Több ezer műalkotás került kiállításra a francia múzeumokban, miután a szövetségesek 1945-ben legyőzték a náci Németországot.

A náci műkincsrablási-projekt a háború után is folytatódott

Göring speciális osztagának tagjai a háború után is remekül tudtak érvényesülni a műkincs piacon.