A nyugati országok többsége elítélte Oroszországot, amikor annektálta a Krímet, de senki sem volt elég elszánt, hogy megállítsa Putyint.
Richard Levy publicistának az Aruc Seva oldalára írt cikke szerint a modern zsidó történelemnek számos „főgonosza van”, például Sabbatai Zevi, Karl Marx, vagy a kápók, de talán senkit sem becsmérelnek hevesebben, mint Meir Kahane rabbit, aki már évtizedekkel Donald Trump előtt szállt szembe az elittel, és egyszerre volt szigorú tradicionalista és forradalmár.
Levy kiemeli, hogy kritikáitól sem volt senki biztonságban: a harediket, a jobboldali szekuláris nacionalistákat, és a modern ortodoxokat is támadta. Talán nem is volt olyan zsidó vezető, aki ilyen széles körben idegesített fel más vezető pozícióban lévő zsidókat.
A szerző szerint
„sok ellensége volt, és kevés szövetségese, mert szókimondó volt, szokatlan nézetei voltak, és nem érdekelte, hogyan ítélik meg. Ezen felül ő volt a legjobban félreértett politikai gondolkodó a modern korban, mivel sokan azt hitték, hogy egy erőszakos rasszista, aki gyűlöli az arabokat. Az igazság viszont nagyon távol állt ettől.”
Kahane ideológiájának alapja az volt, hogy Izrael teljes egészében a zsidóké kell legyen, mert ez áll a Tórában. Nem volt rasszista, vagy nacionalista, egyszerűen csak vallásos. Viszont azt is látta, hogy a palesztinok szintén akarják, hogy egész Izrael az övék legyen. Ezt a konfliktust feloldhatatlannak tartotta, és úgy gondolta, hogy lehetetlen kompromisszumot kötni.
Szerinte éppen ezért hosszú távon működésképtelen az, hogy Izrael együtt éljen egy nagy és ellenséges kisebbségi csoporttal, mert az mindig is veszélyt fog jelenteni, és egy háborús helyzet esetén az ellenség mellé is állhat.
Levy szerint a Krím-félsziget esete tökéletesen bizonyítja, hogy Kahane fenti álláspontja jogos volt. Amikor 2014-ben kitört a háború Oroszország és Ukrajna között, a krími orosz népesség Putyin mellé állt, és az ő segítségükkel annektálta a félszigetet.
A szerző azt írja, hogy ez alapján joggal feltételezhető, hogy ha konfliktus alakulna ki Izrael és Libanon vagy Szíria között, akkor az izraeli arab népesség Izrael ellenségét segítené, mivel reménykedne, hogy így átvehetné az uralmat a föld felett. Ha az ukránok tudták volna 2014 előtt, hogy mi következik, lehetett-e volna őket rasszistának nevezni, ha intézkedéseket hoztak volna a helyi orosz kisebbség ellenében?
Kahane arabokkal szembeni attitűdjét nem a gyűlölet vagy a rasszizmus táplálta Levy szerint, hanem az a vágy, hogy biztosítsa Izrael túlélését. Tudta, hogy az arabok számára milyen fontos Izrael földje, ezért csak két utat látott: Izraelnek vagy mindent fel kell adnia, vagy mindent el kell vennie tőlük.
A kétezer éves száműzetés után Kahane a második utat látta helyénvalónak. Ezzel többen nem értettek egyet, akik inkább a megadást választották volna ahelyett, hogy feladják a demokratikus értékeket.
Levy szerint “a zsidó fősodrat máig becsmérli Kahane-t, mert nyíltan kimondta ezt a fájdalmas, de nyilvánvaló igazságot, amit a legtöbben tudnak, viszont nem hajlandóak eszerint cselekedni.”