A miniszterelnök feleségét azután szállították a jeruzsálemi Hadasszá Ein Kerem Egészségügyi Központba, hogy rosszul lett. Állapotáról egyelőre nincsenek részletek, valószínűleg több napig tartják bent – írja a Times of Israel.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök elkísérte feleségét a kórházba, és vele volt a vizsgálatok idején is – áll a miniszterelnöki hivatal közleményében.
Szárá Netanjahu épp akkor került kórházba, mikor olyan hírek szivárogtak ki, hogy férjével kötött megállapodás értelmében egyszemélyben dönthet a család életét meghatározó kérdésekben, de az izraeli titkosszolgálatok és a hadsereg vezetőjének kinevezését érintő kérdésekben is.
A 63 Szárá Netanjahu ellentmondásos figura, az izraeli sajtó évek óta cikkez arról, hogy vasmarokkal irányítja férjét. Nemrég ismét azzal vádolták, hogy rosszul bánik a miniszterelnök rezidenciáján alkalmazott személyekkel, és beszélnek állítólag illegálisan beszerzett, majd téves beszámolással megtérített catering szolgáltatásokról is.
A miniszterelnök felesége központi szerepet játszik a Netanjahu elleni ún. 1000-es sorszámú ügyben is, amely szerint Netanjahu mintegy 200 ezer dollár értékű ajándékot fogadott el, például szivarokat és pezsgőt két milliárdostól – Arnon Milchan hollywoodi-izraeli filmmogultól és James Packer ausztrál mágnástól.
A házaspár többször is visszautasította az ellenük felhozott vádakat, azokat „boszorkányüldözésnek” nevezve. Állításuk szerint a vádak, a rendőrség, a média és az ellenzék politikai puccskísérletének részei.





Magyarul: vakbelgyulladas.
A 63 Szárá Netanjahu ellentmondásos figura…
Még egy is ellentmondásos lenne belőle, hát még hatvanhárom… 🙂
Van még itt egy két elírás, de pl. azt sem értem, hogy ha már Sara helyett Szárát írnak, akkor miért Netanjahu, és miért nem Netányáhu. Ez nem csak itt, de több magyar portálokon is gyakran előfordul. Ha már a magyar kiejtés szerinti átiratot alkalmazzák, akkor lehetnének konzisztensebbek is. Vagy, ha ez bonyolult, akkor használják a hivatalos latin betűs átiratot, főleg a személyneveknél.
A kötekedés helyett tanuljátok a Pidgin Hungarian nyelvet.
Ennel izgalmasabb, hogy tobb kommentarban celoztak arra, hogy Bibi nem a jordanok kotozkodese miatt mondta le a mara tervezett latogatast az Emiratusokban, hanem Sara perforalt vakbele miatt. Ugyanis siman repulhetett volna mas utvonalon, de siettek lemondani az utat.
A masik erdekesseg, hogy ket napja figyelem a hireket, de semmi arrol, hogy Orban itt van. Ma este, amig Bibi es a jordanok perpatvararol beszeltek a studioban, a hatterben, minden kommentar nelkul megjelent egy szinpad, cseh, magyar es izraeli zaszlokkal, es Orban be is csampazott a sajtokonferenciara, de ezzel a kep at is valtott a studiora. Nem hiszem, hogy az atlag izraeli tudja, hogy Orban erre jar.
Eléggé érezhető az elmúlt napok történéseiből, hogy a választás napja már közeleg. Nem csak a nagyobb pártok játékosai, de már a kisebbek is aktívak. Ezért is mondta Michaeli, hogy a „telepeseket” senki sem akarja kitelepíteni, és ezért szívta vissza Horowitz, az ICC-vel kapcsolatos kijelentéseit. Bibi pedig már a beduinokkal bratyizik, hátha onnan is összeszippant egy-két plusz szavazatot… 🙂
Egyébként tegnap a Pfizer CEO-ja elmondta, hogy Bibi rengetegszer felhívta őt, és hogy végül így győzte meg őt azzal, hogy Izrael legyen az elsődleges partnerük. Megérzésem szerint ezzel a PR fogással meglett Bibinek a 61-edik mandátuma, már ha Bennett nem pártol el a jobboldaltól.
Benett valoszinuleg dontes elott all majd: vagy beall Bibihez, aki meg ha iger is neki rotaciot, biztos nem az elso fordulot, vagy beall a Szaar, Lapid, Liberman, stb. antibibi blokkba, ahol valoszinuleg megeri nekik, hogy o legyen az elso miniszterelnok. (Lapid, aki messze a legnagyobb antibibi part, mar tett is erre celzast.) Szerinted mit fog valasztani?
Ezt a „jobboldalt” felejtsd el, mint ahogy baloldal sincs. A maximum, hogy Merec es Szmotrics vannak a szeleken, de ez nem komoly poltikai ero. Bibi annyira jobboldali, amennyire az adott helyzetben kell: ha le kell mondani az annektalasrol, akkor lemond, ha a ketallami megoldas a kifizetodo, akkor elmondja a Bar Ilan beszedet, ha arab szavazokra van szuksege, akkor nyalja a segguket, ha a jobboldaliakra, akkor uszit az arabok ellen. Szoval o nagy joindulattal is legfeljebb jobbkozep, ha egyaltalan vannak meg nezetei.
Egyebkent a Pfizer historia is rohejes, ha leasunk a gyokerekig: a Pfizernek (es a tobbieknek is) Izrael azert volt idealis partner, mert messze a legjobb kontroll terep az oltas kiprobalasahoz. Sehol a vilagon nincs ennyire korszeru egeszsegugyi nyilvantartas es betegpenztar rendszer. Tehat felelmetes gyorsasaggal tudtak oltani, es gyakorlatilag minden multbeli es real time informacio automatikusan rendelkezesre allt a rendszerben. Na de ki hozta letre ezt a betegpenztar rendszert? Annak idejen a Maarach. De becsuletere legyen mondva a Likudnak, hogy az uralomra jutasuk utan, a 80-as evekben csak javitottak es tokeletesitettek a rendszeren, es egeszseges versenyt csinaltak a 4 penztar kozott.
Bennett nem hiszem, hogy el fogja árulni a jobboldalt, ez végső soron a következő választáskor megbosszulná magát. Az egy dolog, hogy Bibi bizonyosan elárulná egy rotációs megállapodás kapcsán, de Bennett szerintem lesz olyan okos, hogy olyan valamit kér cserébe, ami egy ilyesfajta ígéretnél biztosabb. Továbbá ha van esze Bennettnek, akkor ő kivárásra játszik, és emiatt szerintem az anti-Bibi blokk számára nem egy kifizetődő hely. Hová siessen, amikor kis szerencsével (koránál fogva) már 4-8 éven belül leválthatná Bibit a trónon? Most erősebb a Yamina, mint valaha, tehát erre már lehetne építeni, egy összeboronálódással azonban csak elerodálná a szavazóbázisát (pl. ahogyan Gantz ezt meg is tette, ennek a lépésnek az inverzével).
Persze, Bibi is jobbközép, ezt általában az itt és a szomszédban kommentelő antiszemiták nem értik, akik még csak arról sem tudnak, hogy a Likudnál csak jobboldalibb pártok vannak jobbra. Ettől függetlenül az oldalak léteznek, ha más nem percepció szintjén, és a szavazóknak végső soron csak ez számít, mivel ez alapján választanak (részben). Ezért próbálta Bibi összeboronálni Bennettet a Lapiddal.
Igazad van a Pfizer hír kapcsán, és én is inkább ezt gondolom, mint azt, hogy ezt Bibi önmaga intézte. De látod ez megint csak percepció kérdése, ugyanis a Pfizer CEO-ja ezt állította, márpedig a Likud biztos ezzel fogja telezengeni a médiát a hátralevő hetekben. Én nem tudom, hogy felhívta-e 30-szor az embert vagy sem, és azt sem tudom, hogy ezen végül mi múlt. De a lényeg, hogy a Bourla azt mondja, hogy sok.
Nezz utana Benett tortenetenek: eloszor Sara rugatta ki ot, amikor meg lelkesen vezette Netanyahu kampanyait es az irodat, utana Sara visszakapta ot, mint egy sikeres part vezeret, es minisztert a kormanyban. Utana Bibi ujra porig alazta, es kirugta a kormanybol. Szoval lehet, hogy Benettnek vastagabb a bore, mint egy rinocerosznak, de azert o is csak ember. Es nagyobb a valoszinusege annak, felteve, hogy nem baszod el a dolgot, hogy miniszterelnok leszel a jovoben, ha mar a jelenben is az vagy. Nincs jobb ugrodeszka, mint a miniszterelnokseg maga. Es hogy is mondjak? Jobb ma egy tuzok, mint holnap egy vereb, amelyik egyenesen a fejedre szar. De ez a kerdes azon kevesek koze tartozik, amire egeszen biztos valaszt kapunk aprilisban. Vagy egy ujabb valasztast :-)))
Szerintem, ha ügyes politikus, akkor vastagabb bőre van, mint egy rinocérosznak… 🙂
Egyébként én őszintén szólva kétlem azt, hogy Lapid odaadná a miniszterelnökséget. Ha Bennett Lapidékhoz csatlakozik, akkor Lapid lenne a miniszterelnök. Márpedig ez Bennettre és Sa’arra sehogy sem vetne túl jó fényt. Ha azonban Bibihez csatlakozik Bennett, úgy kevesebbet sérül a renoméja a szavazói szemében (nem hiába nem határolódott el eddig Bibitől, sőt, inkább Lapidot szidja). Ugye az egész úgy fest sok szavazó fejében, hogy Bibi olyan amilyen, de még mindig jobb mint Lapid. Ezt gondolják nagyon sokan a jobboldalon, akik bár hajlandóak lennének elengedni Bibit, ha úgy adódik a helyzet, de arra már nem szívesen adnák a szavazatukat, hogy egy újabb Olmert/Barak jöjjön (percepció). Ezért nem elég az önmagában, hogy Bibi támogatottsága a jobboldali blokkon belül csökkent. Stratégiai szempontból a helyzete sokkal jobb most, mint legutóbb: szétverte a Gantzék formációját, és a Ra’am is kivált az arab blokkból, tehát ezek csak gyengítik az anti-Bibi blokkot. A Munkapárt szerintem be fog jutni, hála Michaeli mutatványának, de a Meretz valószínű hogy kint marad. Smotrichék szintén be fognak slisszolni, de a legjobb alkupozíciója Bennettnek lesz. Erre tippelek, de aztán majd meglátjuk… 🙂
Egy dologban tevedsz: Lapid, Szaar es Libermann is hajlandok nagy aldozatokra, hogy Bibit a kispadon lassak. De nalunk beavatottabbak sem tudjak, mi is lesz…sot a szereplok maguk sem. Egyebkent a valasztasok igazabol azon fognak eldolni, hogy a kis partok kozul hany nem eri el a szukseges szavazatot, mert ezek egy resze igy a baloldalrol atkerul (tobbek kozott) a Likudhoz. Es ez lehet akar 2 mandatum is. Viszont van egy tenyezo, amirol nem sokat beszelnek, es ez a korona. Altalaban a valasztasokkor, kulonosen, ha szinte egybeesik a Peszahhal, tobb szazezer izraeli megy kulfoldre. Ezek tulnyomo resze balkozep szavazo, es ezek rendszeresen gyengitik a balkozep reszveteli aranyat. Most, hogy mindenki az orszagban marad, ezek a szazezrek is szavaznak, es ez bizony akar 4-5 mandatum is lehet. Es ezt az anomaliat, azt hiszem, a kozvelemeny-kutatasok nem igazan veszik figyelembe. De majd maglatjuk, ahogy a vak is mondta :-)))
Nem tartozik a témához, de ha már itt találok két – általam kedvelt – legyet, akkor a következő csapással ütöm őket :
Az ישראל היום
című írásával lepte meg az olvasóit.
———
Azok számára, akik ma héber-elvonókúrán vannak :
Az Iszrael HaYom című újság jelentése szerint, Lapid és Barak ügyködtek annak érdekében, hogy Abdallah király akadályozza meg Netanjahu repülő útját az Emirátusokba.
Ha az Israel Hajom irta, akkor biztos igy is van :-)))