Jakab Péter, a Jobbik Magyarországért Mozgalom vezéralakja egy Azonnali.hu-nak adott interjúval indította a tavaszt, melyben igencsak vállalhatatlan és lelkiismeretlen kijelentés hangzott el a szájából.
A pártelnök, mint az egykoron magát „nemzeti radikálisnak” aposztrofált – valójában sokkal szélsőségesebb – politikai szervezet első embere természetesen nem kerülhette meg azt a kérdést pártjával kapcsolatban, hogy leszámoltak-e köreikben a szélsőjobboldallal továbbra is kooperáló „vadhajtásaikkal” és sikerült-e szellemiségükben elhatárolódniuk azoktól az eszméktől melyek egykoron végigkísérték a Jobbikot.
Jakab Péter erre a kérdésre egy igencsak megbotránkoztató választ adott: véleménye szerint a Jobbik alapvetően sosem volt szélsőjobboldali, és a mérsékelt jobboldali irányba való eltolódás előtt egy bagatell, jelentéktelen hibákkal teljes időszakon esett keresztül, melyet néhány, a felső pártelit berkeibe beépülő szélsőséges politikus idézett elő, és anélkül hogy konkrét neveket tárt fel volna, a Mi Hazánk Mozgalom prominens politikusaira mutogatott.
Persze szemernyi kétségünk sem lehet, hogy a Mi Hazánk Mozgalom politikusainak, köztük Novák Előd, Dúró Dóra Toroczkai László a felsővezetés tagjaiként élén jártak a Jobbik radikalizálódásának még a Vona-féle „néppártosodás” kezdete előtt. Ugyanakkor igencsak visszatetsző, hogy Jakab a szélsőjobboldali jelzőt továbbra is visszautasítja, kényszeresen ködösítve és mentegetve a konszolidálódás előtti korszakot, amelyből levonhatjuk azt a nagymérvű következtetést: lényegében az a Jobbik, amely magát egy „demokratikus értékek iránt elkötelezett, jobbközép pártnak” titulálja a mai napig, és avatott tagja az Ellenzéki Összefogásnak még mindig nem képes szembenézni múltjával, s ezt vagy szégyenérzetből, lelkiismeret-furdalástól nyomva nem teszi meg, vagy annál sokkal rosszabb: azóta sem vetkőzte le a párt radikalizmusát és a pártelit még mindig azonosul azokkal az ordas és barbár eszmékkel melyeket a Jobbik büszkén vallott magáénak.
Ugyanis amikor Jakab Péter tagadja a szélsőjobbos múltat, akkor ezzel azt is beismeri hogy az ő egyéni értékítélete szerint az a korszak teljesen vállalható volt.
S ilyenkor persze hivatkozhat arra, hogy fiatal pártpolitikusként „rossz emberek” társaságához csapódott, akiknek álértelmiségi fajvédő, újnyilas szellemiséget ápoló körei elcsavarták a fejét, de ez semmire sem mentség, hiszen történész végzettségű bölcsészként bizonyára neki is feltűnhetett, hogy milyen közösségben találta magát. A konklúzió tehát a következő: Jakab szándékosan ködösít és hazudik, s letagadja azt, ami megmagyarázhatatlan, ami nyilvánvaló. Mindez persze annak fényében, hogy milyen emberek alkotják a „megújult” és „tényleg megváltozott” Jobbik pártelitjét, korántsem meglepő, hiszen Balczó Zoltán és Gyöngyösi Márton mai napig tagjai a párt elnökségének. Ők Jakab Péterrel karöltve vitték a parlamentbe a pártot még 2010-ben. Az ő személyük is bizonyíték arra, hogy a Jobbik radikalizálódása nem pusztán egy szűk klikk öncélú aknamunkája volt, hanem annál sokkal több. Nem volt itt szó semmiféle szeparatista, pártot belülről felszalámizó háttéremberekről, akik elcsavarták a fiatal pártkatonák fejét, és a „rossz irányba terelték őket”
A Jobbik radikális irányváltása nem volt más, mint magasabb szintre emelése annak a törekvésnek, mely a második világháború előtt burjánzó nemzetiszocialista, faji identitárius, antiliberális, soviniszta, és antiszemita szellemiséget akarta átültetni radikális gondolkodású fiatal egyetemisták által a huszonegyedik századba. A „nemzeti radikalizmus” álcája alatt valójában a kilencvenes évek újnyilas restaurációs kísérleteit akarták feléleszteni, melynek meghatározó alakjai egyébként Szabó Albert társaságát kivéve mindvégig a párt külső berkeiben sündörögtek. S hogy miért nevezhető a Jobbik Magyarországért Mozgalom színre lépése újnyilas restaurációkísérletnek? Egyszerűen azon oknál fogva, mert eszméik és törekvéseik teljesen egybevágtak azzal, amelyet a Nyilaskeresztes Párt és annak szellemi örökösei tekintettek politikai működésük végcéljának.
Egyrészt a Jobbik markánsan elutasította a fejlett, nyugati civilizációt, annak minden vívmányával együtt. Szembehelyezkedett a globális piacgazdasággal, a demokratikus intézményrendszerrel, az egyén szabadságát szavatoló joguralom és az alkotmányosság eszményével, és minden más polgári-liberális értékkel, ami összefüggésbe hozható a Nyugattal. Másrészt erőteljesen marxista téziseket puffogtató kapitalizmus- és globalizációkritikus hangokat szólaltattak meg. A szociális kérdésekre pedig olyannyira nagy hangsúlyt helyeztek, hogy a párt erőteljesen szocialista irányba mozdult, és a gazdaság bizonyos szegmenseinek kollektivizálását, a privatizációk teljes leállítását, és a külföldi tőke szigorú megregulázását, a magyarországi földek állami kisajátítását szorgalmazták.
Harmadrészt pedig erőteljesen antiszemita és faji-etnicista hangokat is megütött a Jobbik, melyet az „anticionizmus” és a „cigánybűnözés” álcája mögé akartak bújtatni.
A Jobbik tehát egy nemzetiszocialista, újnyilas szlogenekkel és programokkal operáló pártként igyekezte a világgazdasági válság által előidézett elitellenes hangulatot eszkalálni és ebből politikai haszonra szert tenni. Ezért megbotránkoztató, hogy Jakab Péter ezt a szégyenteljes időszakot úgy állítja be, mintha egy hibás stratégia lett volna a radikalizálódó embereket maguk köré vonni az etnicizmusba is átcsapó sovén-nacionalista és szélsőségesen antikapitalista szociális demagógiával, miközben mindez egy tudatos és szervezett kísérlet volt arra, hogy az álértelmiségi fajvédő asztaltársaságokkal karöltve élesszék újra a szélsőjobboldali politizálást Magyarországon a Szálasi Ferencek és Böszörményi Zoltánok után immár szabadon.
S amit még fontos megjegyezni, hogy a Jobbik 2003-as párttá alakulása óta tudatosan építette ki nemzetközi kapcsolatait azokkal a rezsimekkel, melyeknek szellemiségével maguk is tudtak azonosulni. Jakab tehát azért is mond hazugságot amikor a Jobbik szélsőjobboldali elköteleződését vitatja, és ezt néhány politikusra szűkíti le, mert a nemzetközi kapcsolatépítés is egy módszeresen kitervelt, szervezett folyamat volt a párt részéről. Ez stratégiai lépésnek korántsem nevezhető, hisz ezekre a rezsimekre a Jobbik nem potenciális gazdasági partnerként tekintett, hanem ideológiai szövetségesként, akárcsak a Munkáspárt Kubára vagy Venezuelára. Az egyik kiemelkedően fontos rezsim, mely a Jobbik számára fontos volt Irán amelynek diplomatáival már a kezdetektől fogva készségesen együttműködtek.
A kapcsolatépítés 2010-ben ért csúcspontjára, mikor is a jobbikos Fülöp Erik Tiszavasváriban győzelmet aratott a polgármesteri választásokon. Az újdonsült városvezető testvérvárosi megállapodást kötött az iráni Ardabil városával, és innentől kezdve számtalan alkalommal fogadtak még iráni delegációkat üzleti-gazdasági megállapodások céljából. A nemzetközi kapcsolat tehát a párt újdonsült fellegvárában intézményesült, s Irán egyetlen hivatalos magyarországi – sőt mi több, európai – szövetségese a Jobbik Magyarországért Mozgalom lett. Mondhatjuk akár azt is, hogy a Jobbik mozgalma nem csupán radikális fiatalok politikai szerveződése volt, hanem annál sokkal több. Egy felülről szervezett, Irán magyarországi és európai befolyását erősíteni hivatott projekt része volt, és ez nem csupán a teljes ideológiai azonosulásban, hanem a hivatalos iráni delegációk és a Jobbik elnökségének gyakori találkozásaiban is megnyilvánultak, nem beszélve arról a 2008-as ominózus kijelentéséről Vona Gábornak, amikor az Iráni Forradalmi Gárda behívásával fenyegetett.
S hogyha a Jobbik–Irán kapcsolatának ideológiai vonatkozásait nézzük, akkor riasztó hasonlóságokat fedhetünk fel közöttük, sőt mi több az is kijelenthető, hogy a despotikus iráni rezsim a Jobbik programjának teljes megvalósulása. Az etnikai kisebbségek szisztematikus üldözése, a polgári szabadságjogokat végletekig csorbító diktatórikus törvénykezés, a szigorú, szakrális alapokra épülő barbár és civilizálatlan igazságszolgáltatás, a gazdasági rendszer háborús célokra való kiszolgálása, a nyugati világrendtől való teljes leválás és egy kézivezérelt titkosszolgálat fenntartása
Emellett a rezsim erőteljes antiszemitizmusa és Izrael-gyűlölete is azonosul a Jobbik nézeteivel, mely az „anticionizmus” szalonképes kifejezése alatt fémjelezve uszított rendszeresen a hazai zsidóság ellen.
S amikor az iráni rezsimmel szemben gazdasági embargót eszközöltek ki a nyugati államok, akkor a Jobbik nem mulasztotta el szolidaritását kifejezni Teheránnal, s hogy ezt fokozzák 2010–2011-ben egy nagyszabású anticionista tüntetést is szerveztek az amerikai nagykövetség előtt. Akkor a Jobbik külügyi megbízottja, Gyöngyösi Márton „cionista világösszeesküvéssel, izraeli fenyegetéssel” riogatott, ezzel is gerjesztve a zsidókkal szembeni gyűlöletet. De a Jobbik környékén mozgó Hegedűs Lóránt Gyöngyösinél is tovább ment, amikor a „média zsidó ellenőrzéséről” beszélt. A Jobbik tehát kritikátlanul támogatta az iráni rezsimet annak minden embertelenségével, barbarizmusával és erőszakos expanziójával együtt. A párt mindvégig támogatóan lépett fel a teokratikus diktatúra mellett, miközben az Izrael-ellenes aknamunkát, antiszemita gyűlöletkeltést, nuklerális fegyverkezést művelt.
S hogy miért is visszás és kétséges az, hogy a Jakab Péter-féle Jobbik bármiben is különbözne a 2010 előtt megszokott jobbikos irányvonaltól? Nem csak az a visszatetsző, hogy Jakab helyettese Gyöngyösi Márton, aki egy vele készített 2018-as Times of Israelnek adott interjú szerint mai napig hithű anticionista és továbbra is mély ellenszenvet érez az Izrael-barát zsidó közösségek iránt. Hanem az is, hogy Jakab az iráni diktatúra mellett kiálló korszakát továbbra is vállalhatónak tartja. Továbbra azt is fontos még leszögezni, hogy a párt mostani politikájában is tapasztalható szociális demagógiája, baloldali populista attitűdje és antikapitalista, globalizációellenes retorikája még mindig emlékeztethet bennünket a Jobbik szélsőjobboldali periódusára.
Jakab Péter pedig hazudik. Tudatosan, lelkiismeretlenül és szemérmetlenül hazudik, mely egy miniszterelnöki pozícióért ringbe szálló politikustól, aki „felelős, józan kormányzásról” beszél, többszörösen vállalhatatlan cselekedet.
Gyenge Dániel összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.