Jakab Péter, a Jobbik Magyarországért Mozgalom vezéralakja egy Azonnali.hu-nak adott interjúval indította a tavaszt, melyben igencsak vállalhatatlan és lelkiismeretlen kijelentés hangzott el a szájából.
A pártelnök, mint az egykoron magát „nemzeti radikálisnak” aposztrofált – valójában sokkal szélsőségesebb – politikai szervezet első embere természetesen nem kerülhette meg azt a kérdést pártjával kapcsolatban, hogy leszámoltak-e köreikben a szélsőjobboldallal továbbra is kooperáló „vadhajtásaikkal” és sikerült-e szellemiségükben elhatárolódniuk azoktól az eszméktől melyek egykoron végigkísérték a Jobbikot.
Jakab Péter erre a kérdésre egy igencsak megbotránkoztató választ adott: véleménye szerint a Jobbik alapvetően sosem volt szélsőjobboldali, és a mérsékelt jobboldali irányba való eltolódás előtt egy bagatell, jelentéktelen hibákkal teljes időszakon esett keresztül, melyet néhány, a felső pártelit berkeibe beépülő szélsőséges politikus idézett elő, és anélkül hogy konkrét neveket tárt fel volna, a Mi Hazánk Mozgalom prominens politikusaira mutogatott.
Persze szemernyi kétségünk sem lehet, hogy a Mi Hazánk Mozgalom politikusainak, köztük Novák Előd, Dúró Dóra Toroczkai László a felsővezetés tagjaiként élén jártak a Jobbik radikalizálódásának még a Vona-féle „néppártosodás” kezdete előtt. Ugyanakkor igencsak visszatetsző, hogy Jakab a szélsőjobboldali jelzőt továbbra is visszautasítja, kényszeresen ködösítve és mentegetve a konszolidálódás előtti korszakot, amelyből levonhatjuk azt a nagymérvű következtetést: lényegében az a Jobbik, amely magát egy „demokratikus értékek iránt elkötelezett, jobbközép pártnak” titulálja a mai napig, és avatott tagja az Ellenzéki Összefogásnak még mindig nem képes szembenézni múltjával, s ezt vagy szégyenérzetből, lelkiismeret-furdalástól nyomva nem teszi meg, vagy annál sokkal rosszabb: azóta sem vetkőzte le a párt radikalizmusát és a pártelit még mindig azonosul azokkal az ordas és barbár eszmékkel melyeket a Jobbik büszkén vallott magáénak.
Ugyanis amikor Jakab Péter tagadja a szélsőjobbos múltat, akkor ezzel azt is beismeri hogy az ő egyéni értékítélete szerint az a korszak teljesen vállalható volt.
S ilyenkor persze hivatkozhat arra, hogy fiatal pártpolitikusként „rossz emberek” társaságához csapódott, akiknek álértelmiségi fajvédő, újnyilas szellemiséget ápoló körei elcsavarták a fejét, de ez semmire sem mentség, hiszen történész végzettségű bölcsészként bizonyára neki is feltűnhetett, hogy milyen közösségben találta magát. A konklúzió tehát a következő: Jakab szándékosan ködösít és hazudik, s letagadja azt, ami megmagyarázhatatlan, ami nyilvánvaló. Mindez persze annak fényében, hogy milyen emberek alkotják a „megújult” és „tényleg megváltozott” Jobbik pártelitjét, korántsem meglepő, hiszen Balczó Zoltán és Gyöngyösi Márton mai napig tagjai a párt elnökségének. Ők Jakab Péterrel karöltve vitték a parlamentbe a pártot még 2010-ben. Az ő személyük is bizonyíték arra, hogy a Jobbik radikalizálódása nem pusztán egy szűk klikk öncélú aknamunkája volt, hanem annál sokkal több. Nem volt itt szó semmiféle szeparatista, pártot belülről felszalámizó háttéremberekről, akik elcsavarták a fiatal pártkatonák fejét, és a „rossz irányba terelték őket”
A Jobbik radikális irányváltása nem volt más, mint magasabb szintre emelése annak a törekvésnek, mely a második világháború előtt burjánzó nemzetiszocialista, faji identitárius, antiliberális, soviniszta, és antiszemita szellemiséget akarta átültetni radikális gondolkodású fiatal egyetemisták által a huszonegyedik századba. A „nemzeti radikalizmus” álcája alatt valójában a kilencvenes évek újnyilas restaurációs kísérleteit akarták feléleszteni, melynek meghatározó alakjai egyébként Szabó Albert társaságát kivéve mindvégig a párt külső berkeiben sündörögtek. S hogy miért nevezhető a Jobbik Magyarországért Mozgalom színre lépése újnyilas restaurációkísérletnek? Egyszerűen azon oknál fogva, mert eszméik és törekvéseik teljesen egybevágtak azzal, amelyet a Nyilaskeresztes Párt és annak szellemi örökösei tekintettek politikai működésük végcéljának.
Egyrészt a Jobbik markánsan elutasította a fejlett, nyugati civilizációt, annak minden vívmányával együtt. Szembehelyezkedett a globális piacgazdasággal, a demokratikus intézményrendszerrel, az egyén szabadságát szavatoló joguralom és az alkotmányosság eszményével, és minden más polgári-liberális értékkel, ami összefüggésbe hozható a Nyugattal. Másrészt erőteljesen marxista téziseket puffogtató kapitalizmus- és globalizációkritikus hangokat szólaltattak meg. A szociális kérdésekre pedig olyannyira nagy hangsúlyt helyeztek, hogy a párt erőteljesen szocialista irányba mozdult, és a gazdaság bizonyos szegmenseinek kollektivizálását, a privatizációk teljes leállítását, és a külföldi tőke szigorú megregulázását, a magyarországi földek állami kisajátítását szorgalmazták.
Harmadrészt pedig erőteljesen antiszemita és faji-etnicista hangokat is megütött a Jobbik, melyet az „anticionizmus” és a „cigánybűnözés” álcája mögé akartak bújtatni.
A Jobbik tehát egy nemzetiszocialista, újnyilas szlogenekkel és programokkal operáló pártként igyekezte a világgazdasági válság által előidézett elitellenes hangulatot eszkalálni és ebből politikai haszonra szert tenni. Ezért megbotránkoztató, hogy Jakab Péter ezt a szégyenteljes időszakot úgy állítja be, mintha egy hibás stratégia lett volna a radikalizálódó embereket maguk köré vonni az etnicizmusba is átcsapó sovén-nacionalista és szélsőségesen antikapitalista szociális demagógiával, miközben mindez egy tudatos és szervezett kísérlet volt arra, hogy az álértelmiségi fajvédő asztaltársaságokkal karöltve élesszék újra a szélsőjobboldali politizálást Magyarországon a Szálasi Ferencek és Böszörményi Zoltánok után immár szabadon.
S amit még fontos megjegyezni, hogy a Jobbik 2003-as párttá alakulása óta tudatosan építette ki nemzetközi kapcsolatait azokkal a rezsimekkel, melyeknek szellemiségével maguk is tudtak azonosulni. Jakab tehát azért is mond hazugságot amikor a Jobbik szélsőjobboldali elköteleződését vitatja, és ezt néhány politikusra szűkíti le, mert a nemzetközi kapcsolatépítés is egy módszeresen kitervelt, szervezett folyamat volt a párt részéről. Ez stratégiai lépésnek korántsem nevezhető, hisz ezekre a rezsimekre a Jobbik nem potenciális gazdasági partnerként tekintett, hanem ideológiai szövetségesként, akárcsak a Munkáspárt Kubára vagy Venezuelára. Az egyik kiemelkedően fontos rezsim, mely a Jobbik számára fontos volt Irán amelynek diplomatáival már a kezdetektől fogva készségesen együttműködtek.
A kapcsolatépítés 2010-ben ért csúcspontjára, mikor is a jobbikos Fülöp Erik Tiszavasváriban győzelmet aratott a polgármesteri választásokon. Az újdonsült városvezető testvérvárosi megállapodást kötött az iráni Ardabil városával, és innentől kezdve számtalan alkalommal fogadtak még iráni delegációkat üzleti-gazdasági megállapodások céljából. A nemzetközi kapcsolat tehát a párt újdonsült fellegvárában intézményesült, s Irán egyetlen hivatalos magyarországi – sőt mi több, európai – szövetségese a Jobbik Magyarországért Mozgalom lett. Mondhatjuk akár azt is, hogy a Jobbik mozgalma nem csupán radikális fiatalok politikai szerveződése volt, hanem annál sokkal több. Egy felülről szervezett, Irán magyarországi és európai befolyását erősíteni hivatott projekt része volt, és ez nem csupán a teljes ideológiai azonosulásban, hanem a hivatalos iráni delegációk és a Jobbik elnökségének gyakori találkozásaiban is megnyilvánultak, nem beszélve arról a 2008-as ominózus kijelentéséről Vona Gábornak, amikor az Iráni Forradalmi Gárda behívásával fenyegetett.
S hogyha a Jobbik–Irán kapcsolatának ideológiai vonatkozásait nézzük, akkor riasztó hasonlóságokat fedhetünk fel közöttük, sőt mi több az is kijelenthető, hogy a despotikus iráni rezsim a Jobbik programjának teljes megvalósulása. Az etnikai kisebbségek szisztematikus üldözése, a polgári szabadságjogokat végletekig csorbító diktatórikus törvénykezés, a szigorú, szakrális alapokra épülő barbár és civilizálatlan igazságszolgáltatás, a gazdasági rendszer háborús célokra való kiszolgálása, a nyugati világrendtől való teljes leválás és egy kézivezérelt titkosszolgálat fenntartása
Emellett a rezsim erőteljes antiszemitizmusa és Izrael-gyűlölete is azonosul a Jobbik nézeteivel, mely az „anticionizmus” szalonképes kifejezése alatt fémjelezve uszított rendszeresen a hazai zsidóság ellen.
S amikor az iráni rezsimmel szemben gazdasági embargót eszközöltek ki a nyugati államok, akkor a Jobbik nem mulasztotta el szolidaritását kifejezni Teheránnal, s hogy ezt fokozzák 2010–2011-ben egy nagyszabású anticionista tüntetést is szerveztek az amerikai nagykövetség előtt. Akkor a Jobbik külügyi megbízottja, Gyöngyösi Márton „cionista világösszeesküvéssel, izraeli fenyegetéssel” riogatott, ezzel is gerjesztve a zsidókkal szembeni gyűlöletet. De a Jobbik környékén mozgó Hegedűs Lóránt Gyöngyösinél is tovább ment, amikor a „média zsidó ellenőrzéséről” beszélt. A Jobbik tehát kritikátlanul támogatta az iráni rezsimet annak minden embertelenségével, barbarizmusával és erőszakos expanziójával együtt. A párt mindvégig támogatóan lépett fel a teokratikus diktatúra mellett, miközben az Izrael-ellenes aknamunkát, antiszemita gyűlöletkeltést, nuklerális fegyverkezést művelt.
S hogy miért is visszás és kétséges az, hogy a Jakab Péter-féle Jobbik bármiben is különbözne a 2010 előtt megszokott jobbikos irányvonaltól? Nem csak az a visszatetsző, hogy Jakab helyettese Gyöngyösi Márton, aki egy vele készített 2018-as Times of Israelnek adott interjú szerint mai napig hithű anticionista és továbbra is mély ellenszenvet érez az Izrael-barát zsidó közösségek iránt. Hanem az is, hogy Jakab az iráni diktatúra mellett kiálló korszakát továbbra is vállalhatónak tartja. Továbbra azt is fontos még leszögezni, hogy a párt mostani politikájában is tapasztalható szociális demagógiája, baloldali populista attitűdje és antikapitalista, globalizációellenes retorikája még mindig emlékeztethet bennünket a Jobbik szélsőjobboldali periódusára.
Jakab Péter pedig hazudik. Tudatosan, lelkiismeretlenül és szemérmetlenül hazudik, mely egy miniszterelnöki pozícióért ringbe szálló politikustól, aki „felelős, józan kormányzásról” beszél, többszörösen vállalhatatlan cselekedet.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.