A „borzalmas tagság” Auschwitzban

Nem emlékszem már hogy ki, talán az azóta köddé vált MDF egyik vezetője, néhai Szabó Iván pénzügyminiszter panaszkodott a „borzalmas tagságra”.

Ezzel arra utalt, hogy pártja szavazói közül sokan elvárták pártjától, hogy könyörtelenül számoljon le a kommunista rendszer felelőseivel, és ennek keretében „tűzze napirendre” a zsidókérdést is. Azt akarták, hogy Antall József kormánya, melyet ők segítettek hatalomba a szavazataikkal, Csurka István irányvonalát kövesse, mert a társadalomban „van rá igény”. Az MDF vezetői azonban tisztában voltak vele, hogy miután az 1990 májusi választások első fordulójában alig több, mint három és fél százalékkal szerezték meg a többséget, nem engedhetnek az antiszemita érzelmű szavazóik nyomásának, ki kell szorítani őket a pártból.

Ez a dilemma azóta is, minden országgyűlési választás előtt visszatér Magyarországon, bár időközben a pártstruktúra teljesen átalakult. A kormánypártok és az ellenzék egyaránt szeretne megszabadulni a „forró krumplitól”, de úgy, hogy hasznot húzzon belőle. Vagyis szeretnék elvinni azokat az urnákhoz, akik az összes gondjukat és a bajukat a zsidóság ártalmas befolyásának tulajdonítják, majd a szavazataikkal úgy hatalomra kerülni, hogy közben tiszták maradjanak.

Csak hát a tagság, a „borzalmas tagság”… Ez jutott az eszembe, amikor szemügyre vettem a Jobbik Magyarországért párt vezetőjének sofőrjét Auschwitzban megörökítő fotót, aki a barakkok és a drótkerítés előtt ujjaival győzelem V betűjét mutatta.

Hajnády Kristóf – mert így hívják a húszas éveinek elején járó fiatalembert, aki Jakab Péter kocsiját vezeti – megtestesíti a párt szavazótáborát, legalább annyira, mint Bíró László, az antiszemita kijelentéseiről elhíresült, de végül vereséget szenvedett szerencsi képviselőjelölt, aki mögött a teljes ellenzék felsorakozott.

Hajnády Mirkóczki Ádámnak a volt bizalmi embere, korábban Eger polgármestere volt a munkadója. Mirkóczki, aki 2013-ban a piros ultihoz (!) hasonlította a holokausztot, 2020-ban kilépett a Jobbikból. Ugyanakkor a párt elnöke, Jakab Péter, egyetlenként a Parlamentben ülő pártok elnökei közül, zsidó származású. Ő egy interjúban, melyet a HVG-nek 2014-ben adott, ezt állította: „Gyerekkorom óta tudom, hogy nagymamám zsidó származású és kikeresztelkedett, ahogy azt is, hogy a dédapám Auschwitzban halt meg.” Származásának azonban manapság már nincs semmi jelentősége. Hiszen a Jobbiknak, éppen akkor, amikor még nyíltan antiszemita és Izrael-ellenes nézeteket vallott, volt már zsidó származású vezetője, majd Európa parlamenti képviselője, Szegedi Csanád. Miért ne lehetne most ugyanilyen származású elnöke, már csak azért is, hogy „szalonképes” legyen a 2022 tavaszán a Fidesz-KDNP leváltására készülő ellenzéki koalícióban?

Van annak valami diszkrét bája, hogy a baloldali ellenzék vagy két évtizeden át azzal vádolta Orbán Viktort, hogy pártja a hatalom megszerzése és megtartása érdekében antiszemita pártokkal, előbb a MIÉP-pel, majd a Jobbikkal lép koalícióra. Most viszont a baloldali ellenzék készül ugyanerre a lépésre.

Úgy látszik, Magyarországon minden országgyűlési választás előtt elindul a versenyfutás, az úgynevezett „attribúciós” szavazatokért, vagyis mindazok megnyeréséért, akik a fantáziájukban mélyen gyökerező okokkal magyarázzák az összes gondjukat, a gazdasági nehézségektől és a munkahelyük fenyegető elvesztésétől kezdve a koronavírus-járványig. Ezt a fajta „oktulajdonítást” időtlen-idők óta áthatja a zsidóság iránti gyűlölet, ami a tényektől függetlenül működik, és identitásformáló ereje van, kijelentésekkel gesztusokkal is kifejezik. Ennek a késztetésnek, mint Hajnády Kristóf példája mutatja, még Auschwitzban sem lehet ellenállni.

Ne legyenek illúzióink: az attribúciós elfogultságban szenvedő, a „hamis konszenzust” újabb és újabb érvekkel alátámasztó polgártársaink szavazataira nemcsak az ellenzéki koalíció, de a kormánypártok is igényt tartanak a soron következő választáson. A Fidesz-KDNP, abból a szempontból kétségtelenül előnyösebb helyzetben van, hogy támogathatja olyan, a radikális nacionalista szíveknek kedves, de nyíltan antiszemitának mégsem nevezhető témák kutatását, mint a szkíta-hun-magyar rokonság, a csodaszarvas kultusz, vagy a pogány ősvallás, illetve az arra épülő mitológia. Erre a célra a költségvetés nem sajnálja a pénzt, ahogy ezt többek között a Magyarságkutató Intézet létrehozása és működése is mutatja. Az illetékesek az erre a célra rendelkezésükre bocsátott összegből olyan „szakértőket” alkalmazhatnak, akik, lévén a hatalmon lévő párt lekötelezettjei, „hadra foghatók” a választási kampányban is.

És ha valaki még hiányérzete van a soft és hard antiszemitákat kínáló politikai választékot szemlélve, még ott van a Mi hazánk nevű pártformáció is, melyre szintén szavazni lehet a 2022-es országgyűlési választásokon. Ennek egyik alapítója az a Novák Előd, aki még a Jobbik alelnökeként szervezett tüntetést 2012 novemberében a budapesti izraeli követség előtt, a gázai palesztinok védelmében, elítélve a „gyermekgyilkosokat”. Várhatóan ez a politikai formáció lesz a legradikálisabban zsidóellenes jövő tavasszal, igaz, ennek a tagság nélküli, csak demagóg politikusokat felvonultató pártnak

nincs sok esélye arra, hogy bejusson a parlamentbe.

De napjainkban a „radikálisan nemzeti” alapon szervezkedő antiszemita politizálásnál van még sokkal rosszabb is. Igaz, nem Magyarországon, hanem Nyugat-Európában, már a szomszédos Ausztriában is. A zsidógyűlölethez ugyanis nincs szükség politikai pártokra, „zsigerileg” is megnyilvánulhat. Ilyenkor az „attribúciós bűnbakképzés” spontán módon működik, és terrorakciók formájában nyilvánul meg. A fundamentalista iszlám meggyőződésű bevándorlókban vagy az ő radikalizálódott gyermekeikben és unokáikban olykor feltámad a „harántimpulzus”, amit a pszichiáterek „kóros ötletnek” is neveznek. Ezt a váratlanul támadó pusztításvágyat, ami az úgynevezett „kiterjesztett öngyilkosságnál” is megjelenik, az egyén már nem képes kontrollálni, és csak nagyon nehezen lehet politikai eszközökkel fellépni ellene. A terrorista lelki vezetője legtöbbször a dzsihádról és az általa elnyerhető örök üdvösségről prédikáló imám, de az erőszakos ámokfutásra már nem külső indíttatásra, hanem belső késztetésre vállalkozik. Szerencsére ez a fajta terrorista téboly még nem „gyűrűzött be” hozzánk, bár félő, hogy előbb-utóbb megjelenik.

Addig maradnak a Hajnády Kristóf-féle tudatlan és provokáló antiszemiták, akiket már az is kielégít, ha Auschwitzban a győzelem jelét mutatják és a képet felteszik a facebookra.