Mázel tov Neokohn!

A Neokohn főszerkesztője

 

Ez a cikk egy születésnapi írás, mert ma, február 25-én van a Neokohn második születésnapja, és egyben ez a 10 437. bejegyzés a hírportálon.

Nekünk, a Neokohnnál és a Neokohnért dolgozóknak talán fontosabb ez a nap, mint olvasóinknak. Ez így van rendjén. Az elmúlt két évben kollegáimmal és volt kollegáimmal azon fáradoztunk, hogy színvonalas, tartalmas híroldalt készítsünk azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az olvasók nálunk értesüljenek először a világ zsidóságot érintő eseményeiről, tőlünk ismerjék meg egy-egy történés hátterét és rajtunk keresztül tekintsenek a világra.

Nem szerénytelenség, hanem ténykérdés: a Neokohn rövid idő alatt a legolvasottabb magyarországi zsidó hírportállá vált, vezető helyét stabilan őrzi azóta is.

Sok munkánk és még több szeretetünk van ebben. Meg sok vitánk, eszmecserénk, ötletünk és elhivatottságunk is, remélem a monitorok és mobilképernyők mögül olvasva is érződik ez.

A világ eseményeit az élet nagy Írója szervezi, de emberek hajtják végre. A Neokohn feladata továbbra is az, hogy ezekről becsülettel beszámoljon, remélve, hogy a tájékoztatás hozzájárul valamelyest ahhoz, hogy a világ egy kicsit jobb hely legyen zsidók és nem-zsidók számára egyaránt.

Két év nem sok, a nagyja még bőven hátravan. Az igazi köszönet a munkatársak mellett persze leginkább az olvasóknak jár. Látni a növekvő olvasótábort, olvasni kommenteket erőt és motivációt ad, hogy tovább csináljuk, amit elkezdtünk, derekasan, becsülettel, zsidósan.

Mázel tov!