Rakétákat lőttek ki a bagdadi amerikai nagykövetségre

Rakétasorozatot lőttek ki hétfőn a bagdadi Zöld Zónára, ahol iraki kormányzati és egyéb épületek mellett az Egyesült Államok nagykövetsége is található – közölték az AFP francia hírügynökséggel iraki biztonsági vezetők.

Egy hét alatt ez volt a harmadik támadás Irakban lévő nyugati érdekeltségek ellen.

A Zöld Zónában legalább két rakéta csapódott be – tudatták közleményben az iraki biztonsági szolgálatok.

Egy nevének elhallgatását kérő biztonsági vezető szerint legalább egy rakéta eltalálta a nemzetbiztonsági hivatal épületét, amely az amerikai nagykövetség közelében áll.

Több más rakéta a fokozottan biztosított épületegyüttes körüli lakónegyedekre zuhant, Haritíja negyedben egy parkolót ért találat.

Február 15-én az iraki Kurdisztáni Autonóm Régió fővárosa, Erbíl repülőtere közelében lévő katonai támaszpontot érte rakétatámadás, ahol az Iszlám Állam terrorszervezet ellen harcoló, az Egyesült Államok vezette szövetség külföldi csapatai állomásoznak. A támadásban egy, a szövetség számára dolgozó polgári vállalkozó meghalt, kilenc másik ember megsebesült.

Több rakétatámadást hajtottak végre Erbíltől északnyugatra is, itt lakónegyedeket is ért találat. Itt öt civil sebesült meg, egyikük hétfőn belehalt sebesülésébe.

Két hónap óta ezek voltak az nyugati katonai és diplomáciai létesítmények elleni első  támadások. Tavaly többtucatnyi, Irán-barát csoportoknak tulajdonított támadást követtek el.

Szombaton rakétákkal lőtték a Bagdadtól északra fekvő Balad légibázisát, ahogy az iraki légierők F-16 típusú vadászgépeket tárolnak, a gépek karbantartását végző amerikai cég legalább egy iraki alkalmazottja megsebesült.

Az erbíli támadás elkövetését egy viszonylag ismeretlen szervezet, az Aulíjaa ed-Dam (Vér Őrizői) vállalta magára. A szervezet az interneten közzétett közleményében bejelentette, hogy további támadásokra készül az Irakban állomásozó amerikai erők ellen.

Több nyugati ország elítélte a támadásokat, és figyelmeztetett, hogy a szövetség elleni támadásokat nem fogják eltűrni. Az ENSZ figyelmeztetett arra, hogy Irak stabilitása ismét meggyengülhet.

Rakéták csapódtak be az Irak északkeleti részén

Egy amerikai polgári alkalmazott meghalt, további öt megsebesült, akárcsak egy amerikai katona.