„Zsidók és zsidópolitika az első zsidótörvény előtt, 1921‒1938” címmel tartott online rendezvényt a Holokauszt Dokumentáció Központ és Emlékhely. A beszélgetésen kiderült, mikortól volt antiszemita Bethlen István, hogyan lett zsidóellenes javaslat a numerus claususból, és miért nem lett Gömbös Gyulából egy magyar Mussolini.
A beszélgetésen részt vett Vonyó József történész, az MTA doktora, Bodó Béla, a Bonn-i Egyetem Kelet Európa Tanszékének egyetemi docense, Kovács Tamás történész, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója. A beszélgetést Jakab Attila történész moderálta.
Bodó kifejtette a beszélgetés elején, hogy az első világháború után az állam szerepe felértékelődött és a szociálpolitika „etnicizálódott”. Ezzel párhuzamosan demokratikusabb volt a parlament, mint az előző, dualista rendszerben, ez egy sajátos „kelet-európai demokratizálódás”, mert az új rétegek nem feltétlenül voltak demokraták. A történész szerint „a numerus clausus etnikai- és osztályönzés gyümölcse”. A demokratikus körülmények, a demokratizálódás folyamatával jártak például az utcai tüntetések is.
Vonyó kontrázott, mikor tisztázta, hogy a tanácsköztársaság után bizonytalan hatalmi helyzet jött létre.
A régi hatalmi csoportok elvesztették pozícióikat és gazdasági érdekeltségeiket, a szociáldemokrata, liberális körök leértékelődtek a társadalom szemében. Ugyanakkor fölemelkedik a politizáló parasztság, de az egyetlen politikai hatalmi tényező fegyveres erővel Horthy Miklós volt.
A történész szerint frusztráció mutatkozik meg Gömbös Gyula, Zsilinszky Endre (a későbbi antifasiszta mártír), Kozma Miklós korabeli szövegeiben, főleg antiszemitizmus, a hátbaszúrás-elmélet. Vonyó szerint „a tanácsköztársaság végképp kiélezte az antiszemitizmust”, ezt tetézték a visszaáramló diákok, hiszen például a pozsonyi, kolozsvári egyetem diákjai megjelennek az anyaországban.
A történész kifejtette, hogy a numerus clausus törvény kezdeményezése így nem volt zsidóellenes, hanem azzal vált a vita során.
Gömbös tételesen megfogalmazza, hogy vegyék tudomásul: a numerus clausus-kérdés igenis zsidókérdés
Kovács leszögezte, hogy „az, hogy zsidókérdés van, nem 1918-20-ban merül fel”, mert már a huszadik század elejétől megvan az értelmiségi közbeszédben jelen volt a kérdés. Már a világháború alatt hangzanak el beszédek a parlamentben, hogy a zsidók kiveszik-e a részüket a háborúból. A numerus clausus hívei jól körülhatárolható szűkítésben gondolkodtak, hiszen a hölgyek továbbtanulásának akadályozása is felmerült. A történész kritizálta, hogy a korabeli törvényhozók nem kemény felvételi rendszerben, hanem ellenőrizhető determinációk alapján válogattak.
Bodó hozzátette, hogy akár a 19. század utolsó harmadáig vissza lehet menni, nem csak magyar, de európai kontextusban is. Az első numerus clausus törvény már Oroszországban az 1880-as évek elején megjelent. Az orosz zsidó diákok így kerültek német egyetemekre, Berlin, Königsberg egyetemeire. 1933 után a német egyetemek szisztematikusan távolítják el a fél- és negyedzsidó diákokat, ezek között sok volt az amerikai diák, akik nem jutottak be a Harvardra, és ezért jelentkeztek német egyetemekre. De ők idegen állampolgárok voltak, nem lehetett eltávolítani őket.
Közben Amerikában az 1950-es évekig volt numerus clausus.
Itt a liberalizmus válságáról is van szó, mert az egyetem a liberalizmus bástyája.
A beszélgetést vezető Jakab feltette a kérdést, hogy ki is volt Bethlen István, aki 1921 áprilisában átvette a kormányfői széket Teleki Pától.
Kovács szerint Bethlen sosem zsidózott nyíltan, de ha 1901-től megnézzük beszédeit szisztematikusan, a kódolt zsidózás benne van.
1911-ben “méreganyagról” beszélt, ami beszivárgott és amit el kell távolítani. Bethlen flexibilis politikus, váltogatja az álláspontjait. Elismerte, hogy van “zsidókérdés”, ez parlamenti bemutatkozó beszédében elhangzik, de nem híve a “lármás” zsidóellenességnek, ezeket elítélte. Bethlen később nemzetközi nyomásra módisítja a numerus clausust, mert szebb arcot kell mutatni a külföldnek.
Vonyó kifejtette, hogy a kormány politikája az egész országot érintette, nem csak a zsidókat. Bár az antiszemiták a tőkét is gyűlölték, de sokszor függtek az ipartól, és a nagytőkések sokszor zsidók voltak. A környező országok elzárkóztak a gazdasági kapcsolatok újraépítésétől, a kormány pedig szigorú vámpolitikát követett. Az ipart védő intézkedések a zsidó ipart is védték, pl. az iparcikkek vámjának emelése a zsidó ipart is óvta. Bethlen tehát reálisan mérlegelte a helyzetet, ilyen értelemben a korszak legtehetségesebb politikusa volt.
Kovács felhívta a figyelmet egy 1925-ös kúriai döntésre, melynek értelmében hitfelekezet, nem nemzetiség, nem osztály volt a zsidóság.
Utalt rá, hogy a galíciai zsidókra már ekkor is vadászott a rendőrség, hogy kitelepítsék őket, „ez Kamenyec-Podolszkij előzménye”.
Bodó felemlegette Bethlen és a fehérterror viszonyát. Bethlen általánosságban elítélte a fehérterrort, de nem említi meg Prónayt sehol. A történész szerint jó “munkakapcsolatban” volt vele 1921 tavaszáig, mert bár ki nem állhatta Prónayt, de nem hangoztatta ezt. Mikor Bethlen Nyugat-Magyarországra látogatott, Lehár Antal naplója szerint vele votl Salm Hermann és Bibó Dénes Prónay mellett – három véres gyilkos. Lehár rá is kérdez, mit keresnek ezek itt, mire Bethlen így felelt: “jó fiúk ezek”, és “szemmel tartom őket”. Tehát kellett a Bethlennek ez a különítmény, majd 1921 végére szakít velük. Bethlen egyébként a szabadságjogokat lényegében nem állítja vissza, 1935-ig a zsidó közösség és Bethlen között nem is olyan jó a kapcsolat. Szerinte ezért Bethlen se nem fehér, se nem fekete, inkább szürke.
Kovács humorosan teszi hozzá, hogy Bethlen „a szürke 50 árnyalata”. Bonyolult helyzetet teremtett, hogy Bethlen elutasította a zsidótörvényeket, de például
azt már nem hagyta, hogy a felsőházat a rangidős képviselő, Reich Koppel ortodox főrabbi nyissa meg. Ezért megkértek, hogy aznap legyen beteg a rabbi, és így nem ő nyitotta meg az ülést.
Vonyó utal rá, hogy Gömbös egy ponton azt mondta: megváltozott a véleménye az antiszemitizmus kapcsán. A történész szerint fontos a személyiség a politikusoknál, Gömbös nem volt félművelt katonatiszt, de nem volt olyan művelt, mint Bethlen. Jó áttekintő képessége volt, jó taktikus volt. 1919-től a szélsőjobboldal vezére volt, Bécsben találkozott az antiszemitizmussal. A fajvédelmet kettős értelemben használta: a magyarság felemelése és a zsidóság kiszorítása. Az agrárérdekek előtérbe helyezte a nagytőkével szemben, a kisegzisztenciák a nagy vagyonnal – ideértve az arisztokráciát – szemben.
Gömböst nem jellemzi a zsidóság kiirtásáról vagy kitelepítéséről való gondolkodás. 1932-ben ugyan kimondta, hogy “revideálta” antiszemitizmusát, de a gyakorlatban nem volt filoszemita, továbbra is kitelepítette volna a galíciai zsidókat, pl. 1935-ben utasítottak egy főispánt a galíciai zsidók összeírására és kitelepítésére. A zsidókat lényegében kizárta volna a szavazásból azzal a kitétellel, hogy csak száz éve itt élő családból származó emberek szavazhatnak.
Ennek ellenére egyetlen direkt zsidóellenes intézkedést sem hozott.
Bodó végül felvetette, miért nem lett Gömbösből egy magyar Mussolini? Szerinte nem volt hozzá politikai tehetsége, „nem volt képes alárendelni a különítményeket a saját akaratának”. Vonyó hozzátette, Gömbös szeretett volna diktatúrát csinálni, de belpolitikai sajátosságok okán nem lehetett. Amikor megpróbálta a pártja alá vonni az egyesületeket és a gazdaságot, Kozma, belügyminisztere volt az, aki ellenállt és gyakorlatilag megakadályozta.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
