A nagyzsinagógától Auschwitzig fut a vészkorszak magyar áldozataiért

Októberben lefutja a Dohány utcai zsinagóga és Auschwitz-Birkenauig közötti 400 kilométeres távot egy szegedi esküvő- és rendezvényszervező — olvasható a Magyar Narancs honlapján.

A holokauszt nemzetközi emléknapján, vagyis január 27-én tette közzé Orosz Gábor, hogy 2021. október 2-án a budapesti Dohány utcai zsinagóga elől indulva elfut Auschwitz-Birkenauba, így állítva emléket azoknak a magyaroknak, akiket a második világháború idején elhurcoltak.

Ezt a 400 kilométeres utat úgy tervezi meg, hogy

közben 600 ezer lépést tegyen meg, minden egyes magyar áldozat emlékére,

akik között voltak ismert személyiségek, és olyanok is, akikre már nincs, aki emlékezzen. Az indulás időpontja a haláltábor építése kezdetének 80. évfordulója. Auschwitzban minden harmadik áldozat magyar volt.

A 400 kilométer meg attól függően nagy kihívás, hány részletben teljesíti.

Ezt még nem döntöttük el. Ott a Tátra, 3000 méter szintkülönbséggel, amelyen át kell kelni, és ez egy magamfajta alföldinek mindig komolyabb kihívás, mint annak, aki hegyes terepen edz. Ezért megyek majd el egy hétre a Zalai-dombságba. Meg fogjuk tervezni az utat, melyik nap mennyit futok, hol pihenek, tisztálkodom.

A projektnek saját oldalt nyitott a Facebook-on, mely itt követhető.

Egy biztos, idén október 2-án elindulok, és meg fogok érkezni Auschwitzba

– nyyilatkozta Gábor. A teljes cikk a Magyar Narancs honlapján itt olvasható.

Videó: Áder János a budavári imaházban emlékezett meg a holokauszt áldozatairól

A megemlékezésen Köves Slomó elmondta, hogy az emlékezés célja a zsidó hagyomány szerint az, hogy „mi is reményt, erőt tudjunk meríteni” belőle.