A TEV szerint Toroczkai zsidó- és muszlimellenes gyűlöletkeltést folytat

Az talán még megmosolyogtató lenne, hogy a magyar szélsőjobb emblematikus figurája az Európai Unió álláspontját osztja. Az azonban már a legkevésbé sem, hogy az „állatok jogainak” ürügyén ismét zsidó- és muszlimellenes gyűlöletkeltést folytat — vélekedik a  Tett és Védelem Alapítvány.

Mint arról a Hetek c. lap beszámolt,

Toroczkai László, a Mi Hazánk nevű antiszemita és rasszista párt elnöke vasárnap videót tett közzé a YouTube-on „Zsidó és muszlim mészárszékek Magyarországon” címmel.

Az „oknyomozó riport” arra igyekszik választ találni, hogy a kóser és a halal vágások során mennyire szenvednek az állatok. A politikus egy kóser és egy halal vágást végző hazai vágóhidat keresett meg, ám mivel az üzemektől nem kapott választ, belépési és forgatási engedély nélkül látogatott el a telepekre kamerájával, ahol a lap szerint „csodálkozva tapasztalta, hogy a magánterület biztonsági őrei távozásra kérik.”

Az ügy előzménye, hogy tavaly decemberben az Európai Bíróság (EB) ítéletet hozott, amely fenntartja a kóser és halal vágás belgiumi tilalmát. A bíróság megállapította, hogy az állatok elkábítása leölésük előtt nem sérti az Európai Chartában rögzített vallási jogokat. Menachem Margolin rabbi, az Európai Zsidó Szövetség (EJA) elnöke ugyanakkor azt mondta, a döntés „teljesen figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a kóser vágás az állat javára szolgál hiszen minimalizálja annak szenvedését.”

Orbán Viktor kiáll a kóser vágás mellett

A magyar kormány az „összes lehetséges nemzetközi fórumon” felemeli szavát a döntés ellen – ígérte Orbán Jicak Herzognak, a Szochnut fejének.

Európai zsidó szervezetek sora felháborodva utasította el az EB döntését, és így tett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, aki ez év elején kijelentette: a döntés a vallásszabadság, a zsidó-keresztény örökség, valamint az Európában élő zsidó közösségek elleni támadás.

„Következésképpen kormányom gyorsan elítélte ezt a káros döntést, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy az összes lehetséges nemzetközi fórumon felemeljük a szavunkat ellene”

– fogalmazott a magyar miniszterelnök.

Toroczkai szerint azonban a miniszterelnök nem a vallásszabadságot védte, hanem azért ítélte el a döntést, mert az EMIH tulajdonában lévő Csengelén átadott Európa egyik legnagyobb kóser vágóhídja állami támogatást is kapott – írja a Hetek. Az üzem a világjárvány alatt is kétszáz ember megélhetését jelenti, és az európai kóser húskészlet mintegy 40%-a innen származik.

A szélsőséges politikus ragaszkodott hozzá, hogy őt „a kóser vágás technikája érdekli”, azért jöjjön ki valaki és magyarázza el a folyamatot.

A cikk folytatása a Tev honlapján itt olvasható.

Megdöbbent a Fidesz a judapestező képviselőn

Nyilvános Facebook bejegyzésben judapestezett Földesi Mihály, a Mi Hazánk Mozgalom békési képviselője.