A vallásos jobboldal döntheti el az izraeli választásokat

A választási kampány legérdektelenebb, ám legfontosabb szakaszához érkezett – írja a The Times of Israel.

Hatvanhárom nappal a nagy nap előtt elérkeztünk arra a pontra, amikor a koalíciók szétesnek és megalakulnak, a pártok pedig egymással harcolnak a pozíciókért. Új pártok is alakulnak, és még ha nem is érik el a Kneszetbe jutáshoz szükséges 3,25 százalékos küszöböt, nagyobb pártokkal koalícióra léphetnek a február 4-ei határidő előtt. A Jes Átid korábbi képviselőjének, Ofer Shelahnak Tnufa nevű pártja például ilyen, és Járon Zelekha Új Gazdaság Pártja is hasonló sorsra juthat, a sort sokáig lehetne folytatni.

A nagyobb pártok körül már útnak indultak a pozíciókkal kapcsolatos pletykák, ennek ellenére a választók közül csak a legelkötelezettebbeket érdekli a helyezkedés. Az pedig érdekes lehet, hogy Benjamin Netanjahu sorsát az tőle jobbra álló pártok dönthetik el.

A vallásos cionisták

Három párt képviseli a vallásos cionistákat a Kneszetben, közülük a Naftali Bennett vezette Jáminá párt a legnépszerűbb. Egy múlt heti felmérés szerint 14 helyre számíthatnak a Kneszetben. A Vallásos Cionista Párt négy helyre számíthat, már ha egyáltalán bejut, hiszen a legtöbb felmérés szerint nem éri el a küszöböt. És ott van a Zsidó Otthon párt is, aminek vezetője, Rafi Peretz nemrég bejelentette visszavonulását a politikától, ezzel éles küzdelmet szítva a párton belül. A Zsidó Otthon egy friss felmérés szerint a szavazatok 0,3 százalékát szerezné meg.

A Zsidó Otthon azért lehet kulcsfontosságú, mert a párt igazgatója, Nir Orbach Bennett szövetségese, és ő is jelezte, hogy indul a pártelnöki posztért. Ha győz, könnyen lehet, hogy a Zsidó Otthon beolvad a Jáminába.

Netanjahunak szüksége van Bennettre

A jelenleg Netanjahut támogató pártok nem képesek 61 mandátumot szerezni a Kneszetben, amennyi a kormányalakításhoz szükséges. Egy januári felmérés szerint a Likud és két haredi szövetséges pártja összesen 45 mandátumot szereznének, és még Bennett Jobbra pártjával együtt is mindössze 58 képviselője lenne a koalíciónak. Ez továbbra sem elég a kormányalakításhoz, ráadásul a többi közvélemény-kutató is mindössze 56-60 mandátumot jósol ennek a pártszövetségnek.

Netanjahunak tehát mindenképpen szüksége lesz Bennett támogatására, és még lehet, hogy vele együtt sem fog tudni kormányt alakítani.

…Bennettnek viszont nincs szüksége Netanjahura

Naftali Bennett Jámina pártját általában a Netanjahu-ellenes tömbhöz sorolják a két politikus közti régóta tartó rivalizálás miatt. Ráadásul miért szövetkezne a Likuddal, ha szövetkezhet Gideon Szaár Új Remény pártjával is? Alakul egy jobbközép koalíció, ami úgy tűnik, leválthatja Netanjahut a miniszterelnöki székből. Az Új Reményhez és a Jáminá párthoz csatlakozhat még a Jes Átid, a Jiszráel Béténu, a Kék és Fehér Párt, valamint Ron Huldai Izraeliek nevű pártja is.

A közvélemény-kutatók egyaránt 60 mandátumot jósolnak ennek a koalíciónak, tehát a Jáminá párt bármelyik felet hozzásegítheti a kormányalakításhoz.

A Netanjahu-féle pártszövetséget egyszerűbb lenne kormányozni: adott egy nagy párt, a Likud, és körülötte néhány szövetséges. A hiányzó mandátumokra viszont nehezebben találna szövetségeseket, mint Szaár, aki akár az ultraortodox pártokat, a baloldali Meretz pártot, vagy akár az arab pártokat is felkérhetné erre a szerepre – utóbbiak szívesen látnák Netanjahu bukását.

Ez lehet a döntő motívum Bennett számára: a Szaárral való szövetségtől sokkal többet remélhet.

Netanjahu ezért igyekszik gyengíteni ellenfelét

A Vallásos Cionista Párt létrejötte valójában Netanjahunak köszönhető. Betzalel Smotrich, a Jáminá párt korábbi tagja múlt héten jelentette be kilépését, és a Vallásos Cionista Párt megalapítását, ezt a lépést pedig Netanjahu idézte elő.

Smotrich, aki a jobboldalnak inkább a haredi-nacionalista vonalát képviseli, nem feltétlenül akarja megbuktatni Netanjahut. Smotrich szerint egy Netanjahu nélküli jobboldali koalíció nem lenne az igazi, sőt, ezt a jobboldali politikai célok feladásának tekintené. Smotrich társadalmi konzervatív nézetei sokkal inkább fekszenek az ultraortodox Sász, vagy az Egyesült Tóra Judaizmus pártoknak, mint például az Izraeliek pártnak, ami éppen most indított kampányt az LMBT-közösség elfogadásáért, és zászlajára tűzte a melegházasság engedélyezését.

Viszont a The Times of Israel emlékeztet rá: a Vallásos Cionista Párt a legtöbb közvélemény-kutatás szerint nem érné el a Kneszetbe jutáshoz szükséges küszöböt.

Netanjahu viszont nem adja fel. A szélsőséges Ocmá Jehudit párthoz fordult, és arra kérte őket, egyesüljenek a többi szélsőséges párttal. A párt vezetőjének, Itamar Ben Gvirnek pedig miniszteri pozíciót ajánlott fel arra az esetre, ha bejutnak a parlamentbe, és ezzel hozzásegítik Netanjahut a kormányalakításhoz. A miniszterelnök azért is el fog követni mindent, hogy a Vallásos Cionista Párt elérje a bejutáshoz szükséges küszöböt, hiszen minden mandátum számít.

Az ellenfelei többé már nem baloldali politikusok, hanem kiábrándult korábbi likudosok.

Ami a Zsidó Otthon pártot illeti, Netanjahunak itt is van egy jelöltje az elnöki posztra. A jeruzsálemi főpolgármester-helyettes, Hagit Moshe szintén miniszteri pozícióra kapott ígéretet, ha megnyeri a Zsidó Otthon elnökválasztását, és nem a Jobbra pártba, hanem a Vallásos Cionista Pártba olvasztja be a 0,3 százalékos népszerűségű alakulatot.

Egy keserves küzdelem elé nézünk. Sem Netanjahu, sem Szaár nem alakíthat kormányt Bennett nélkül. Mielőtt viszont Bennett meghozná a döntést, mindketten megpróbálják magukhoz csalogatni a szavazóit.

Tülekedés, új pártok és fura szövetségek a választási készülődésben

Új pártok, jövés-menés és érdekszövetségek. Márciusban ismét választ a zsidó állam. Nagy Gabriella írása.