Bizony, a Balatonnak is gazdag zsidó múltja van.
A turizmus fellendítői? A gyógyfürdők úttörői? A Balaton-átúszás versenye? Igen, mind-mind vidéki zsidók munkásságához köthető. És akkor még nem is szóltunk a léghajó feltalálójáról, az operett megalkotójáróról vagy a borkereskedelem helyi megalapozóiról. Első kutatói tájegységünknek a Balaton északi partját választottuk – írja a közösségi aktivisták, rabbik, szociológusok, történészek, pályázatírók, családfakutatók, turisztikai- és kommunikációs szakemberek alkotta Bennem Élő Eredet nyitott közösség honlapján lapunk rendszeres szerzője, Cseh Viktor. Az alkotóközösség tagjai a magyarországi vidék és a szomszédos államok (a volt történelmi Magyarország) magyar vonatkozású zsidó emlékeinek, történeteinek bemutatására és megőrzésére vállalkoztak. Mostani írásában Cseh Viktor a legfontosabb területi, gazdasági és kulturális sajátosságait foglalja össze a „magyar tenger” zsidó múltjának.
A Balaton környékén, más hazai régiókhoz képest viszonylag korán megfordultak az első zsidók, például Keszthelyen egy 1699-es feljegyzés már említést tesz zsidó személyről, aki az ottani mészárszéket bérelte.
Így a török pusztítás után az új betelepülők, zsidók és nem-zsidók gyakorlatilag együtt formálták a környéket. Az itt élő zsidók sokat tettek a badacsonyi borászatok fellendítésében, bort termeltek, exportáltak és a filoxéria járványnak ellenálló szőlőfajokat terjesztettek el, de sokat tettek a turizmus alapköveinek lerakásában is. Oesterreicher Manes Józsefnek (1759–1831), Magyarország első zsidó származású orvosának Balatonfüred fürdővárossá fejlesztését köszönhetjük; Glatz Henriknek (1844–1905) a siófoki strandokat, aki 1891-ben lecsapoltatta az ottani mocsarakat; a reumás betegek pedig egy orvostestvérpárnak, dr. Schulhof Vilmosnak (1874–1944) és dr. Schulhof Ödönnek (1896–1978) lehetnek hálásak, akik gyógykezeléseik alapjait dolgozták ki…
A tó partján a legnépesebb zsidó közösség Keszthelyen virágzott ki. A Festetics család jóindulattal viszonyult a zsidók felé, így a hitközséget már 1766-ban megalapíthatták, rabbi pedig már néhány évvel korábban is működött Keszthelyen, mely gyakorlat 1944-ig szinte kihagyás nélkül folytatódott.
Első zsinagógájukat 1780 körül emelték a gróf kezdeményezésére, aki az uradalmi építészét bízta meg a tervek elkészítésével, azt a Hofstädter Kristófot, aki a keszthelyi barokk kastélyt is megálmodta.
A ma is álló zsinagóga eredetijét 1852-ben emelték, mely a mai formáját 1894-ben nyerte el, amikor a belső teret a neológ trendeknek megfelelően alakították át, így például a Tóra-olvasó emelvényt, a tér közepéről a frigyszekrény elé építették át, négy évvel később pedig a kibővített női karzaton egy orgona is helyet kapott.
A keszthelyi hitközségből került ki a világhírű zeneszerző, Goldmark Károly (1830–1915), a kormányozható léghajó feltalálója, Schwarz Dávid (1850–1897), de „Miss Európa”, Simon Böske (1909–1970) is.
Keszthely és környékének meghatározó rabbija dr. Büchler Sándor (1870–1944) volt, aki 1897-ben foglalta el a rabbiszéket és a vészkorszakig töltötte be pozícióját. A köztiszteletben álló Büchler főrabbinak bár a városvezetés felajánlotta, hogy mentesítik a deportálás alól, ő nem hagyta el nyáját, s így közössége többségével őt is Auschwitzban pusztították el.
A Holokauszt után a túlélők újjáalakították a hitéletet, melyet szerény formában, de máig fenntartanak. Jelenleg az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) égisze alatt – olvasható a Bennem Élő Eredet oldalán megjelent tanulmányban.
A teljes írást itt lehet elolvasni.
