A techipart sosem szabályozták, így az nem úgy működik, mint a többi iparág. Nincsenek transzparens indoklások arról, hogy egy közösségi médium miért tilt le fiókokat.
Mióta Trumpot letiltotta a Twitter, egyre többen beszélnek arról, hogy hasonlóképpen kellene eljárniuk a olyan külföldi vezetőkkel is, mint Hamenei ajatollah. Ám a cégek által alkalmazott gyakorlatok gyorsan változnak és önkényesek. Ráadásul a gyűlöletbeszédre vonatkozó irányelveik átláthatatlanok – írja Seth J. Frantzman a The Jerusalem Post oldalán.
Ugyan magánvállalkozások, mégsem hasonlítanak más iparágak képviselőihez, például az autógyártókhoz, a légitársaságokhoz vagy a televíziós állomásokhoz, amelyeket valamilyen módon szabályozhatnak.
A techcégek nem magyarázzák el se a szabályzó hatóságoknak, se a felhasználóiknak, miért történnek a letiltások. Akkor és úgy korlátoznak fiókokat, amikor akarnak. Ezt gyakran gazdasági, vagy politikai nyomásra lépik meg.
Például az ISIS 2014-es felemelkedése után is több mint 1 millió, terroristákat támogató fiókot tiltott le a Twitter. 2020-ban pedig orosz és kínai „botoknak” mentek neki, valamint török trollhadseregeket is ártalmatlanítottak.
Trump nem az egyetlen „szélsőjobboldalinak” mondott figura, akinek felfüggesztették a fiókját. Rush Limbaugh, Michael Flynn, Alex Jones és Laura Loomer is ki lettek tiltva az oldalról. Mindazonáltal valóban Trump letiltása volt a „szélsőjobboldali” tartalmak csökkentésére tett kísérlet csúcspontja. Azonban az, hogy az ilyen tartalmakat pontosan miként határozzák meg, nem világos.
A Twitter, valamint a többi óriás, a Facebook és a Google közösen harcolt azért is, hogy meggátolják a hozzáférést a New York Post Hunter Bidenről írt cikkéhez is.
A külföldi elnyomó rezsimek vezetőivel ugyanakkor engedékenyebbnek tűnnek. Habár a Twitter megjelöli az állami médiát, közérdeknek tartja, hogy a vezetők a platform tagjai maradhassanak. A tiltások és a megjelölések rendszerét viszont nem alkalmazzák velük kapcsolatban olyan bőszen, mint amerikai közéleti szereplőkkel szemben.
Ez azért van így, mert külföldi szereplőkkel kapcsolatban kevesebb nyomás helyeződik rájuk. Ezen felül az amerikai politikával jobban tisztában vannak, mint a külföldi ügyekkel. Így például az iráni rezsim gyűlöletkeltő retorikája nincs annyira célkeresztben, mint az Egyesült Államok szélsőségeseié. A külföldi szélsőségeseket inkább komikusnak látják, mint veszélyesnek, holott alattvalóik számára nagy veszélyt jelentenek.
Így például az orosz és a török média szabadon működhet nyugaton. Ez azért is történik így, mert a tech óriások nem szeretnék, hogy az USA eszközeinek lássák őket – ezért hagyják, hogy akár a hamis hírek is terjedhessenek. Ha az USA vagy Ausztrália kérésére cenzúrázni kezdenék a kínai, iráni vagy orosz tartalmakat, akkor külföldön jó eséllyel ellenséges erőnek látnák őket.
Ez pedig ahhoz is vezethetne, hogy a különböző országok saját közösségi médiát építenek fel, ahogy Kína is tette, és ezzel a Facebook és a Twitter globális hegemóniáját fenyegetnék. Így a külföldi hatalmak kéréseinek szívesen engednek: nem ritka, hogy a török vezetés kérésére letiltanak például kurd fiókokat.
Óriási paradoxon az, hogy nyugati cégek, amelyek a nyugati világ szabadságából nőttek ki, saját országaik polgárait inkább cenzúrázzák, mint a külföldi gyűlöletbeszédet.
Alekszej Navalnij szerint Trump letiltása okozta „precedenst szerte a világon fel fogják használni a szólásszabadság ellenségei”. Minden alkalommal, amikor el akarnak majd hallgattatni valakit, arra fognak hivatkozni, hogy ez az általános gyakorlat, hiszen a Twitter is letiltotta Trumpot.
Ez a gyakorlat azt is mutatja, hogy a közösségi médiát üzemeltető cégek kevésbé törődnek az irániak vagy a kurdok jogaival, mint nyugati embertársaikéval. Míg megölnek 1500 tüntetőt Iránban, az ottani vezetők szabadon használhatják a Twittert – viszont aggódnak, amikor az Egyesült Államokban a demokrácia aláásását vélik felfedezni Trump tetteiben. A külföldi szélsőséges, gyakran antiszemita tartalmakkal kapcsolatban egyszerűen nincs akkora nyomás, hogy töröljék őket. Így a gazdasági döntések, a paternalizmus és a közösségi nyomás a meghatározó elemei annak, miért működik ilyen véletlenszerűnek látszó módon a közösségi média cenzúrája.
