Amerikai külügyminiszter-helyettes lesz az iráni atomalku főtárgyalója

Biden kinevezte Wendy Shermant helyettes államtitkárnak: ez a lépés is arra utal, hogy szeretné visszaléptetni az Egyesült Államokat az iráni atomalkuba — írja a JTA.

Az iráni atomalku főtárgyalója, Wendy Sherman lesz a Biden-adminisztráció egyik helyettes államtitkára – számolt be róla a Politico. A zsidó nő volt a 2015-ös megegyezés vezetője, és sokat tett az Izrael-barát szervezetek érdekképviseletéért.

A Politico szerint Sherman Anthony Blinken külügyminiszter helyettese lehet, a helyettes nemzetbiztonsági főtanácsadó pedig Jon Finer lesz, aki szintén magas pozícióban volt Obama elnöksége alatt. Finer 2017-ben „összefüggéstelen katyvasznak” nevezte Trump külpolitikáját.

Donald Trump 2018-ban egyoldalúan felmondta az iráni atomalkut, mert nem tartotta elég szigorúnak. A felmondás óta Irán több alkalommal is megszegte az egyezményben foglaltakat, és fokozta urándúsítási tevékenységét.

Biden ugyan egyetért azzal, hogy az egyezmény szigorításra szorul, például a rakétavédelem területén, de érdeke az USA gyors visszaléptetése az alkuba, hogy ezzel is korlátozza az iráni atomprogramot. A hivatalba lépő elnök szeretné újratárgyalni a részleteket, miután visszaléptette az Egyesült Államokat, Irán viszont jelezte: kész visszalépni az egyezménybe, de csak akkor, ha az eredeti formájában marad.

Biden Irán-politikája nemcsak fenntarthatatlan, hanem veszélyes is lehet

A megválasztott elnök nem ígérheti meg idő előtt a szankciók feloldását, és le kell állítania az ország atomprogramját is.