Törökország az állami médián keresztül gyakran terjeszt hamis híreket, újságírókat és másként gondolkodókat zár börtönbe, és az Egyesült Államokat is támadja. Viszont Oroszországhoz egyre közelebb kerül.
Törökország és Oroszország egyre szorosabb stratégiai partnerekké válnak annak érdekében, hogy együttműködjenek Iránnal és eltávolítsák az Egyesült Államokat a Közel-Keletről – írja Seth J. Frantzman a The Jerusalem Post oldalán megjelent elemzésében.
Ez utóbbi Törökország legfontosabb célja: a nemrég lezajlott konfliktusok, valamint a káosz, amit Szíriától Líbiáig, illetve a Földközi-tengerig és a Kaukázusig terjesztettek, mind arra irányultak, hogy e területeket orosz és török befolyási övezetekre osszák fel.
Törökország arra ösztönözte az Egyesült Államokban dolgozó lobbistáit, hogy azt állítsák: Ankara „geopolitikájának” lényege, hogy „védőbástyát” hozzanak létre Oroszország ellen. A hidegháborús nyelvezet használatával arra ösztönzik a nyugatiakat, hogy elhiggyék: Ankara Washington oldalán áll Moszkvával szemben.
A valóság azonban az, hogy Törökország Oroszországgal és Iránnal működik együtt az USA befolyásának csökkentése érdekében.
Ez volt az eredménye minden olyan ügynek, amibe Ankara beavatkozott. Törökország együttműködött Oroszországgal Észak-Szíria egyes részeinek felosztásában: eltávolították az amerikai csapatokat, és terjesztették a szélsőségességet. A líbiai színtér – ahol az Egyesült Államoknak is fontos szerepe volt – mára a törökök által támogatott milíciák játszóterévé vált. Azerbajdzsán és Örményország közelmúltbeli háborúját szintén azért szították, hogy közvetlen kapcsolatba hozzák Törökországot és Oroszországot a Kaukázus déli részén, megszüntessék az Egyesült Államok befolyását, és felosszák a területet.
Erre bizonyítékot találhatunk a háború befejezéséről szóló megállapodásban: itt vetették papírra azt, hogy az orosz békefenntartók és katonák növelni fogják szerepüket Hegyi-Karabahban, Azerbajdzsán autonóm örmény régiójában. Itt sodorta háborúba Törökország Bakut az örmények ellen, hatalmas károkat okozva ezzel. 50 ezer ember kényszerült menekülésre.
Törökország sikerként könyvelte el az örmény civilek elleni támadásokat. Ezekkel gyakorlatilag megismételték a törökök által támogatott 2018-as afrini etnikai tisztogatást, amikor kiűzték a kurdokat a régióból.
A módszer ugyanaz volt Hegyi-Karabahban: Törökország olyan szélsőségeseket küldött ide, akiket korábban emberek lefejezésével is vádoltak. Kifosztották a templomokat, és kiszorították az örményeket. Száz évvel az oszmán rezsim által végrehajtott örmény népirtás után Törökország 2015-ben folytatta, amit elkezdett. És akárcsak 1915-ben, ez most is az oroszok megerősödését eredményezi a Kaukázusban.
Az orosz segélyszervezetek munkatársai eddig több mint 250 épületet rekonstruáltak Hegyi-Karabakhban – írja a TASS. „Eddig 251 épületet rekonstruáltak, köztük egy bérházat, 245 magánházat, két kormányzati épületet, egy infrastrukturális létesítményt és két szociális létesítményt” – olvasható a közleményben.
További 2600, a háborúban megsérült épület újulhat meg orosz támogatással. Oroszország ezt egyfajta „rendőri akciónak” tekinti, amivel megbékéltetheti a poszt-szovjet országokat. Ankara is így szemléli a régiót, csak ők az Oszmán Birodalom öröksége felől közelítenek. Ezért beszél Törökország a Lausanne-i szerződés és az első világháború után kötött egyéb megállapodások átírásáról. Ezért támadta meg Ankara Szíriát, és ezért létesített tucatnyi bázist Irak északi részén. Líbiai tevékenységük és a Földközi-tenger keleti részén való jelenlétük is erre vezethető vissza.
Törökország több országban is PR-kampányokkal népszerűsíti politikáját. Washingtonban ezt „geopolitikaként” próbálja eladni, úgy téve, mintha Amerika szövetségese lenne. Azonban valójában továbbra is orosz fegyvereket vásárolnak. Törökország és Oroszország képviselői a múlt héten Szocsiban, az orosz üdülővárosában találkoztak, hogy átbeszéljék a közös stratégiát.
A török állami média közölte: „a rangos török és orosz diplomaták kedden ültek le, hogy megvitassák a nemzetközi kérdéseket, és előkészítsék a két elnök találkozóját. Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter Szocsiban találkozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, az orosz-török együttműködési tanács tervezett ülése előtt, amelyet a két elnök közösen fog vezetni”.
Törökország az állami médián keresztül gyakran terjeszt hamis híreket, újságírókat és másként gondolkodókat zár börtönbe, és az Egyesült Államokat is támadja. Viszont Oroszországhoz egyre közelebb kerül. Azt sem emlegetik fel az új szövetség építése miatt, hogy négy éve meggyilkolták Oroszország törökországi nagykövetét.
Törökország, Oroszország és Irán ezt a szövetséget pragmatikus munkakapcsolatnak tekinti. Mindennek gyökere a 2016-os asztanai folyamat volt, amikor Szíriát befolyási területekre osztották, hogy kizárják az Egyesült Államokat a régióból. A végcél az, hogy mindhárom országnak saját, egyedül önmaga által ellenőrzött területe legyen a régióban.
Törökország megpróbálta elhitetni Izraellel, valamint az Egyesült Államokkal is, hogy „megbékélést” akar. Viszont amikor Recep Tayyip Erdogan török elnök megszólal a témában, akkor katonai nyelven beszél. Támogatói megvetik az Egyesült Államokat és Európát. Csak azért használják a „megbékélés” kifejezést, mert úgy gondolják, hogy időt nyernek vele a hiszékeny nyugati médiánál és az új amerikai vezetésnél.
Az Egyesült Államoknak egykor fontosabb szerepe volt a Kaukázusban. Grúzia 2008-ban számított az amerikai támogatásra, miután háborúzni kezdett Oroszországgal a vitatott területek miatt. Miután Grúzia vereséget szenvedett, az Egyesült Államok és Európa szerepe csökkent a régióban. Később, 2014-ben Ukrajna is számított az amerikai támogatásra, ám ők hagyták, hogy Oroszország annektálja a Krím-félszigetet.
A háború, amibe Törökország tavaly szeptemberben belekényszerítette Azerbajdzsánt, az USA kaukázusi jelenlétének végét jelentette.
Törökország azt állította, hogy a háború azért szükséges, hogy fel tudjon lépni Iránnal és Oroszországgal szemben. Csakhogy valójában Ankara Teheránnal és Moszkvával működött együtt. A cél az volt, hogy Oroszország megkapja a békefenntartó szerepét a Dél-Kaukázusban és megszüntessen minden nyugati befolyást.
Örményország ugyanis igyekezett eltávolodni az oroszok által kijelölt pályáról: Nikol Pashinyan szorosabb kapcsolatot akart létesíteni a nyugattal. Ezért engedte Moszkva, hogy a Törökország által támogatott Azerbajdzsán háborút indítson 2019-ben, és meggyengítse az örményeket. Pashinyan a vereség után békét ajánlott: Oroszország és Törökország pedig Baku beleegyezésével vonult be a vitatott területekre. Így Örményország teljes egészében Moszkva és Ankara túsza.
Ezen felül az utóbbi években az Egyesült Államokhoz és Izraelhez közelítő Azerbajdzsánt is sarokba szorították. A térségben meggyengültek az önálló államok, viszont nőtt az iráni, orosz és török befolyás.
A nyugati médiát azzal áltatják, hogy a török-iráni-orosz szövetség konfliktusra van ítélve a különböző birodalmi múltakra visszavezethető ellentétes célok miatt – vagy épp azért, mert egy szunnita, egy síita és egy keresztény ország szövetségéről van szó. Ám ez az értelmezés nem állja meg a helyét: inkább valószínű, hogy a hatalmak közös nyugati ellenségeik ellenében megtalálják a közös hangot.
Mindhárom ország feltörekvő világhatalom, mindhárom országnak érdeke, hogy a hidegháború utáni egypólusú, az USA hegemóniája által meghatározott világnak vége legyen.
Azok a washingtoni megfigyelők, akik a hidegháború lencséjén keresztül nézik Törökországot, nem ismerhetik fel igazi céljait. Ankara legfőbb prioritása az Egyesült Államok közel-keleti szerepének csökkentése, valamint az orosz és iráni szerep növelése – erre törekedtek minden eddigi inváziójukkal. Nemcsak az a cél, hogy Amerika meggyengüljön, hanem az is, hogy a sajtószabadságot és demokráciát követelő csoportok is elveszítsék erejüket a szélsőségesen tekintélyelvű vezetéssel szemben.
John F. Kennedy 1960-ban azt mondta, hogy a világot nemcsak a szovjetek és az amerikaiak táborára lehet felosztani, hanem a „szabadokéra” és azokra, akik híján vannak a szabadságnak. Ő értette azt, hogy a demokrácia ellenségei mindig együtt dolgoznak: ez történik most a Kaukázusban is.
