Ha valaki beismeri, hogy hibázik, nagy jellemre vall. Nem beismerni már kevésbbé még akkor is, ha történetesen az illető elkezdi ugyan azt csinálni, amit korábban vehemensen kritizált. Az EMIH által diktált tempó bizony nem engedi ellustulni a zsidóság hirdetéséért versenyzőket és a korábbi monopóliumban tespedőket. A legdinamikusabban növekvő egyház olyasmire sarkalja a zsidó szervezeteket, ami ugyancsak kívül esik az „elég ha csak otthon vagy zsidó” filozófiáját vallók komfortzónáján. Megyeri Jonatán írása.
Talán semmi sem állt távolabb a magyarországi zsidó szervezetektől, legyen szó sportegyesületről, közösségi házról vagy hitközségről, mint a köztéri hanukai gyertyagyújtás, melyet majd három évtizede minden évben az EMIH a budapesti Nyugati téren rendezett.
Majd harminc éve gyúlnak fel a lángok a város e forgalmas pontján, az első időkben meglepetést és megrökönyödést, később elismerést és tiszteletet kiváltva sokakból.
Mindenkinél szkeptikusabbak voltak a budapesti zsidók. Érthető módon sokan féltek a vallás ilyen nyílt felvállalásától, azonban
ahogy telt az idő és Budapest bebizonyította, hogy alapjában véve toleráns város és ugyan megnézi azt ami szokatlan, ám amint valami megszokottá válik, már nem vált ki különösebb visszatetszést.
A Nyugati téri hanuka-ünnepségek egybeforrtak a decemberi ünnepi készülődéssel, színészek, sportolók, közéleti személyiségek és nem utolsó sorban politikusok gyújtották meg büszkén a hanukai lángokat és nyilvánították ki, hogy Magyarország mindannyiunké.
A Mazsihisznek így is hosszú évekbe telt mire belátták, hogy a nyilvános gyertyagyújtás nem csak a hanukai ünnep egyik lényeges momentumát domborítja ki, de olyan ismertséget hozott a magyarországi chábád mozgalomnak, ami aligha lett volna elérhető más eszközökkel.
A tanulási görbét szemlélteti, hogy pár éve már kint díszeleg a hanukai gyertyatartó a Dohány és a Frankel Leó utcai zsinagógák előtt, igaz, kerítésen belül, biztonságosan. Amolyan hoztam is ajándékot, meg nem is módon.
A jég tavaly tört meg, igaz, ehhez kellett az is, hogy az EMIH szemtelen módon ismét zsinagógaként kezdje használatba venni a budavári középkori imaházat. Ekkor Karácsony Gergely főpolgármestert kérték fel, hogy a Budai Várban, egy szűk utcácskában a Budavári Zsinagógától pár száz méterre meggyújtsa a hanukai lángokat. „Most már nekünk is van ilyenünk” – mormolhatták bajszuk alatt a hitközség vezetői.
Tavaly az MTK pályára is jutott hanukai gyertyagyújtás, fittyet hányva arra, hogy a csapat alapjában véve persze nem zsidó és ezt mi, zsidók fennen hirdetjük is, főleg, ha egy rangadón heveny zsidózásba csap át a futballszeretet.
Az, hogy mi lett volna idén, ha nem szól közbe a Covid, nem lehet tudni, de az bizonyosra vehető, hogy a számos zsidó szervezet komoly dilemmát úszott meg a járvány miatt.
Eszembe jut az a tíz pontból álló mottólista amit az a svéd tévétársaság kovácsolt, ahol közel tíz évig volt szerencsém dolgozni és amelyre még sok-sok év után is tisztán emlékszem. Az egyik ilyen jelszavunk az volt: copy with pride, másolj büszkén.
Nem kell feltétlenül feltalálni a spanyolviaszt, ha látsz valami jót, csináld meg te is.
A nyilvános hanukai gyertyagyújtás jó dolog. Lemásolni nem szégyen. És ha már leküzdöttük a másolás elleni averziót, még az is lehet, hogy érdemes körbe nézni a konkurens hitközség háza táján, talán akadhat még másolni való.
