Indul a tel-avivi ünnepi szezon

Nyakunkon az év vége, és az izraeli metropolisz lakóinak még úgy is van kedvük az ünneplésre, hogy a zsidó állam továbbra is küzd a koronavírus-járvány pusztító következményeivel, és a számos korlátozással.

Tel-Aviv-Jaffa ezen a héten kezdi meg a 2020-as ünnepi szezont szabadtéri rendezvényekkel, gyertyagyújtással, hanukai és karácsonyi ünnepségekkel egyaránt – írja a NoCamels.

Tel-Aviv-Jaffa kulturális életét rendkívül súlyosan érintette a járvány: sok koncertet, eseményt kellett lemondani, vagy áthelyezni az online térbe, a bárokat, éttermeket pedig bezáratták. Az önkormányzat december elején kampányt indított, hogy segítsen a művészek megélhetésén, az egészségügyi minisztérium szabályainak betartásával pedig több száz rendezvényt tartanak a városban a következő hetekben. Íme közülük néhány:

Jaffa Fényfesztivál

Jaffában minden évben egy hónapig ünneplik a hanukát és a karácsonyt. A látogatók ebben az évben hatalmas, nyolc kivilágított trenderlit csodálhatnak meg a Jaffa Óratorony mellett, és helyet kap a hagyományos karácsonyfa is. A látogatókat egy hógömb is várja, amiben egy pedállal saját maguk is hóvihart idézhetnek elő.

Városnéző túrákat is szerveznek, lesznek élő és online koncertek, motoros Télapó-felvonulás, közös gyertyagyújtás, és más kulturális, közösségi rendezvények. A Jaffai Fényfesztivál december 31-ig várja az érdeklődőket.

Tel Aviv lights up for the Hanukkah and Christmas holidays. Jffa, Israel

An important and personal request from me (followed by information about the site): unfortunately as a tour guide I have not worked since February 2020. Plea…

Hanukai gyertyagyújtás Tel-Avivban

A Chabad közreműködésével december 10-től nyolc napon keresztül minden este gyertyát gyújtanak a tel-avivi Rabin téren és Habima téren. Az esemény nyilvános és ingyenes.

A Sarona piacra látogatók pedig egy hatalmas hanukiát, karácsonyfát és fényfüzért láthatnak.

שיא גינס בכיכר רבין בתל אביב 🏆 שמחה פרידמן \ צבעים הפקות

הפקת ענק בכיכר רבין תל אביב עם הזמר שמחה פרידמן | צבעים הפקותחדר בריחה והדלקת נרות בחנוכייה הגבוהה בישראלביזומת מרכז חב”ד תל אביב בשיתוף עיריית תל אביבהפקה: …

Tel Aviv-Jaffa vezetett túrák

Decemberben összesen hatvan, hanukára és karácsonyra összpontosító túrán vehetnek részt az érdeklődők. Az ünnepi túrák mellett a kóstolótúrák és a művészeti túrák is folytatódnak. A túrák többsége Jaffa útjain vezet végig.

Közös gyertyagyújtás

A város önkormányzata arra ösztönzi a lakókat, hogy ünnepeljenek együtt szomszédaikkal (és tartsák be a korlátozásokat). A „kivilágított épület” kezdeményezés keretében az önkormányzat 1200 hanuka-készletet oszt szét dalfüzetekkel, gyertyákkal és trenderlikkel, és arra kéri a lakókat, gyűljenek össze a kertben, az előtérben, vagy a tetőn. A kezdeményezés célja, hogy erősítse a lakók közötti kapcsolatot, és a lakók ezáltal elkerüljék a magányosságot.

Ahonnan a hanuka hőseinek története indult

A hanukai események kiindulópontja a szabadságharcot kirobbantó Mátitjáhu főpap és bátor fiainak lakóhelye, a Jeruzsálem és Tel-Aviv között félúton fekvő Modiin.