A második világháborút megelőző években a náci Németország uralta Európa versenypályáit, az Ezüst Nyilak, az Auto Union és a Mercedes versenyautói szinte legyőzhetetlenek voltak, sorra nyerték a Grand Prix-ket. Adolf Hitler megszállottja volt a motorsportnak, amit arra használt fel, hogy megmutassa a világnak a Harmadik Birodalom erejét és technológiai fölényét. A Führer nem sajnálta a pénzt, a két gyártó rengeteg támogatást kapott a náci államtól, hogy a lehető leggyorsabb, legjobb versenyautókat fejlesszék ki. A Telex.hu cikke.
A náci propaganda is eszközként használta a Grand Prix-győzelmeket. A német pilótákat katonaként mutatták be, akik a frontvonalban küzdenek a versenypályákon. A propagandaszlogen úgy szólt, hogy a német pilóták gyorsak, mint az agarak, kemények, mint a bőr, és erősek, mint a Krupp acél. Az autóversenyek politikai nagygyűlésekhez hasonlítottak, mindenhol náci lobogók lengtek, katonák parádéztak a lelátók előtt, vadászrepülők húztak el a pálya felett. A versenyzők népszerűségüket meglovagolva toboroztak tagokat a náci párton belül működő paramilitáris szervezetbe (Nationalsozialistisches Kraftfahrkorps), ami kezdetben a hadseregbe belépő újoncok technikai kiképzéséért felelt, később a háború alatt pedig logisztikai feladatokat látott el. Hitler csak a jövő lovasságaként emlegette az NSKK-t.
Rudi Caracciola és Bernd Rosemeyer voltak a korszak leghíresebb német ászai, előbbi a Mercedesnél, utóbbi az Auto Unionnál (az Audi elődje) versenyzett. A háborút megelőző négy évben mindannyiszor közülük került ki az Európa-bajnokság győztese. A Regenmeisternek becézett Caracciola 15 Grand Prix-győzelmet szerzett pályafutása során, háromszor nyert Európa-bajnokságot (1935, 1937, 1938), míg Rosemeyer 1936-ban nyerte meg a Forma–1 elődjének megfelelő sorozatot, ezenkívül számos GP-győzelmet aratott. Igazi sztárok voltak hazájukban, rivalizálásuk egész Németországot izgalomban tartotta, egymást felüllicitálva próbálták megdönteni a különböző gyorsasági rekordokat.
Ez is lett Rosemeyer veszte, 1938-ban megkísérelte megdönteni Caracciola közúton felállított 432 kilométer/órás rekordját. A második kísérletnél a szél belekapott Rosemeyer 400 km/órás sebességgel száguldó autójába, ami emiatt irányíthatatlanná vált, és az út menti árokba vágódva többször megpördült a tengelye körül. Rosemeyer kirepült az autóból, holttestét 20 méterrel a roncsoktól találták meg. A baleset helyszínén ma is emléktábla áll. Hitler még ebből a tragédiából is képes volt propagandaeseményt kreálni: a mindössze 28 éves versenyzőt háborús hősöknek kijáró külsőségek között temették el.
A teljes írás ide kattintva olvasható el.