A NAV nyomoz Bíró László ellen

Közben Hadházy Ákos is feljelentette Bírót hamis magánokirat felhasználása és költségvetési csalás miatt.

Elrendelte a nyomozást a NAV azon feljelentés alapján, amelyet Tényi István költségvetési csalás gyanúja miatt tett Bíró Lászlóval szemben – erre lehet következtetni az adóhatóság lapunk megkeresésére küldött válaszából, mely szerint a NAV „folyamatban lévő ügyről nem hozhat nyilvánosságra részleteket” – írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet emlékeztet: Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő csupán a szerencsi időközi országgyűlési választás másnapján közölte, bár egy Bíróval kapcsolatos súlyos korrupciós ügyről tudomása volt, szolidaritásból erről a nyilvánosságnak nem, az ellenzéki pártok vezetőinek viszont beszámolt – akik ezután sem tettek semmit.

A baloldali pártok egy nap hallgatás után közös közleményben határolódtak el Hadházy állításától, azt hangoztatva, hogy Bíróval kapcsolatos aggodalmaival egyiküket sem kereste meg a független képviselő.

A lap megkeresésére a független képviselő most azt közölte, hogy hamis magánokirat felhasználása és költségvetési csalás miatt már megtette feljelentését a NAV Borsod megyei igazgatóságán Bíró Lászlóval szemben.

A teljes cikk itt olvasható el.

A baloldal és a Jobbik szövetségének ellentmondásairól cikkezik a JTA

Már a nemzetközi zsidó sajtó is a Bíró László-üggyel, illetve a Mazsihisz felemás reakciójával foglalkozik.