Mandelblit főügyész kérésére Ganz felfüggesztette a tengeralattjáró-ügyet vizsgáló bizottság munkáját

Avichai Mandelblit főügyész vasárnap arra kérte Beni Ganz védelmi minisztert (Kék-Fehér), hogy ne hívja össze az úgynevezett tengeralattjáró-üggyel foglalkozó vizsgálóbizottságot – amit Ganz múlt héten hozott létre -, mondván: meg kell várni, amíg a haditengerészeti beszerzési botrány bűnügyi vizsgálata befejeződik – írja az Ujkelet.live.

Röviddel ezután Ganz bejelentette, hogy „a bizottság munkájára és magatartására a főügyész szakmai utasításai fognak vonatkozni”, hogy ne sértsék a büntetőeljárás integritását. A Védelmi Minisztérium pedig közölte, hogy a vizsgálatot „késedelem nélkül” elindítják, amint zöld utat kapnak Mandelblittől.

A tengeralattjáró-ügy avagy 3000-es sz. ügy magában foglalja a német ThyssenKrupp céggel való megállapodást mintegy 2 milliárd euró értékben tengeralattjárók és járőrhajók vásárlásáról. Az Izraeli Védelmi Erők vezető tisztjeit, köztisztviselőit és számos Benjamin Netanjahuhoz közeli személyt azzal gyanúsítanak, hogy kenőpénzt követeltek és kaptak a ThyssenKruppal kötött megállapodások előmozdítása érdekében.

A miniszterelnök nincs a gyanúsítottak között,

de az ellene felmerült korrupciós vádak között szerepel két tengeralattjáró-eladás jóváhagyása Egyiptomnak, illetve kezdvezményért cserébe egy másik tengeralattjáró vásárlására Izraelnek, továbbá Netanjahu közbelépése, hogy Izrael további tengeralattjárókat vásároljon Németországból, a biztonsági intézmény álláspontjával szembemenve.

A teljes cikk itt olvasható.