Egy év börtönbüntetésre ítélte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíróság másodfokon Orosz Mihály Zoltánt, Érpatak korábbi polgármesterét, akik 2014-ben izraeli vezetők bábuit „végezte ki” nyilvánosan. A nem jogerős ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették – számolt be az ATV. Orosz fellebbezett az ítélet ellen, így az eljárás harmadfokon folytatódik – a Tett és Védelem Alapítvány beszámolója szerint.
A hivatali ideje alatti extrém öltözködéséről és botrányairól elhíresült volt községvezető az “izraeli szabadkőműves terrorállam népirtása” ellen szervezett tiltakozást településére. A demonstráción egy hóhérjelmezes személy akasztott fel két bábut, amelyek Simon Peresz izraeli államelnököt és Benjamin Netanjahut, a zsidó állam miniszterelnökét ábrázolták. A performansz ellen a Külgazdasági és Külügyminisztérium is tiltakozott, valamint Ilan Mor izraeli nagykövet is megszólalt.
A Gyöngyösi Járásbíróság elsőfokú ítélete felmentette a vádlottat a közösség elleni uszítás bűntette miatti ügyben. A vádat képviselő Nyíregyházi Járási Ügyészség fellebbezése nyomán az Egri Törvényszék már egy év, végrehajtásban két évre felfüggesztett börtönre ítélte Orosz Mihály Zoltánt.
Jakab Péter, a Jobbik parlamenti képviselője 2014-ben a közösségi oldalán követendőnek nevezte az “érpataki modellt”, annak a településnek a modelljét, ahol az önkormányzat hivatalos honlapja különböző zavaros, a szélsőjobboldali szubkultúrába tartozó összeesküvés-elméleteket hirdetett, többek között a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokkal kapcsolatban, valamint az antiszemitizmus egyik sarokkövét képező Cion Bölcseinek Jegyzőkönyveire hivatkozó tanulmányt tett közzé.
A Tett és Védelem Alapítvány 2015-ben folytatólagosan elkövetett közösség elleni izgatás miatt tett feljelentést Orosz Mihály Zoltán ellen.