Rekordot dönt Obama „Ígéret földje” című memoárja

Rekordot jelentő több mint 1,7 millió példányt adtak el Barack Obama korábbi amerikai elnök memoárjából a megjelenését követő első héten Észak-Amerikában: az A Promised Land ezzel minden idők egyik legnagyobb első heti eladását produkáló nem fikciós könyve lett — értesült az MTI.

A Crown kiadó kedden jelentette be, hogy az eredetileg tervezett 3,4 millióról 4,3 millióra növeli az első kiadás példányszámát. Az eladásokba beleszámítanak a hangos- és digitális könyvek is.

Az A Promised Land, amely a tervezett két kötet első része, november 17-én jelent meg és már az első napon csaknem 890 ezer példányt kapkodtak el belőle.

A Fehér Ház korábbi „lakói” közül csupán Obama felesége, Michelle közelíti meg férje írói sikerét. A korábbi first lady 2018-ban megjelent Így lettem (Becoming) című könyvéből tíz milliónál is több példány fogyott eddig világszerte és jelenleg is az Amazon.com top20-as listáján szerepel.

George W. Bush korábbi amerikai elnök Döntési helyzetek című önéletrajzi kötetéből 775 ezer példányt adtak el a megjelenésének első hetében, míg Bill Clinton Életem című könyvéből egymillió példány fogyott nyolc nap alatt. E két elnöki memoár eladásai mostanra 3,5-4 millió példány között mozognak.
Egyetlen nem fikciós könyv sem közelíti meg ugyanakkor J.K. Rowling Harry Potter és a Halál ereklyéi című könyvének eladási ütemét. A népszerű Harry Potter-sorozat 2007-ben megjelent hetedik, befejező kötetéből több mint nyolcmillió példány fogyott a megjelenését követő 24 órában.

Biden közel-keleti kihívása: elkerülni Obama legelső hibáját

Egy új amerikai vezetést legalább annyira befolyásolja elődje elutasítása, mint saját politikai céljai. A közel-keleti sikerhez a demokratáknak új felfogásra van szükségük.