Meghalt Szőcs Géza

„Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy a Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza költő ma este elhunyt. Emléke legyen áldott!” – írta ki Facebook-oldalára a szervezet.

A 67 éves, erdélyi születésű költő, Orbán Viktor miniszterelnök kulturális főtanácsadója koronavírusos volt — írja a hvg.hu.

A lap október végén adott hírt arról, hogy az író-politikus koronavírus-fertőzéssel kórházba került, állapota súlyos volt, lélegeztetőgépen kezelték.

A Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, politikus 1953-ban született Marosvásárhelyen. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar–orosz szakon 1978-ban.

A nyolcvanas évek elején Erdélyben Ellenpontok címmel szamizdat lapot szerkesztett, ezért a Securitate többször is letartóztatta és bántalmazta; később kiderült, a saját apja is jelentett róla — emlékeztet a lap.

1986–1989 között Genfben volt újságíró. 1989–1990 között a Szabad Európa Rádió budapesti irodavezetőjeként működött. A romániai rendszerváltás után 1990-ben visszatelepült Kolozsvárra, ahol újságírói-szerkesztői munkája mellett politikai szerepet is vállalt: 1990–1991 között az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára, 1991–1993 között politikai alelnöke volt. 1990–1992 között szenátorrá választották.

Szőcs Géza 2010-től 2012-ig a második Orbán-kormány Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára volt. 2011-től a Magyar PEN Club elnöke, 2012 óta a miniszterelnök kulturális főtanácsadója.

A Wikipedia szócikke megemlíti: 2016 októberében nagy visszhangot váltott ki, hogy Szőcs „rendkívüli csapásnak” nevezte a magyar sajtószabadságra nézve a Népszabadság felfüggesztését, különösen, hogy az archívum sem hozzáférhető. „Ennek nincsenek, nem lehetnek gazdasági okai, az archívum a magyar kultúra része, a magyar jelenkor történetének része” – jelentette ki.

Emlékéből fakadjon áldás.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg hirdetéseket.