Krakkóban szobrot állítottak Teleki Pálnak

Szobrot állítottak Krakkó központjában Teleki Pálnak, és ehhez kapcsolódóan köztéri kiállítás is nyílik az egykori magyar miniszterelnök Lengyelországhoz fűződő viszonyáról – közölte szerdán a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) krakkói részlege.

Az életnagyságú szobrot Stefan Dousa neves krakkói szobrász készítette, létesítését az e célból alakult krakkói polgári bizottság kezdeményezte több helyi szervezet hozzájárulásával, a Kis-lengyelországi vajdasági hivatal pénzügyi támogatásával.

A vajdasági könyvtár közelében szerdán felállított szobor ünnepélyes avatását eredetileg jövő hét elejére tervezték, a november 11-i lengyel függetlenség napi megemlékezések részeként – olvasható az IPN honlapján. A járványügyi helyzet miatt azonban a ceremóniát későbbre halasztják.

Gróf Teleki Pál szobra Krakkóban. Fotó: IPN

November 5. és 24. között viszont a vajdasági könyvtár előterében a krakkói IPN szervezésében megtekinthető lesz a Teleki Pál és Lengyelország című köztéri kiállítás, melyet a Magyar Nemzeti Levéltár és a Csongrád Megyei Levéltár készítettek.

Az IPN közleménye szerint

Lengyelország hálás Teleki Pálnak a magyar kormány által 1920-ban, a lengyel-bolsevik háború idején továbbított lőszerszállítmányokért.

Második miniszterelnöki hivatali időszaka során, 1939 nyarán pedig Teleki elutasította Hitler felkérését a magyar részvételre a Lengyelország elleni fegyveres agresszióban. Lengyelország 1939. szeptemberi német és szovjet megtámadása után pedig Telekinek köszönhetően Magyarország lengyel katonai és civil menekülteket fogadott be – olvasható a közleményben.

Felidézik azt is, hogy

2001-ben Telekinek Lengyelországban post mortem az egyik legmagasabb lengyel állami kitüntetést, a Lengyel Köztársasági Érdemrend csillaggal ékesített parancsnoki keresztjét adományozták.

Bemutatták Teleki Pál ismeretlen búcsúleveleit

A fővárosi önkormányzat támogatásával kerültek a levéltár tulajdonába a néhai miniszterelnök eddig ismeretlen búcsúlevelei.