Washington elkötelezett Izrael katonai fölényének fenntartása mellett

Ezt Mark Esper amerikai védelmi miniszter jelentette ki, miután izraeli hivatali kollégájával közös nyilatkozatot írt alá Washingtonban a védelmi együttműködésről. Az Egyesült Államok közben vadászbombázókat készül eladni az Emírségeknek.

Mike Esper és Benni Ganz a rövid sajtótájékoztatón nem kívánta az együttműködési megállapodás részleteit feltárni.

Ganz a Twitteren később jelezte: a közös nyilatkozatban

„megerősítették az Egyesült Államok stratégiai elkötelezettségét a zsidó állam mennyiségi katonai fölénye mellett az elkövetkezendő években”.

Mark Esper újságíróknak azt hangsúlyozta: „fontos volt ismételten megerősíteni az országaink közötti különleges kapcsolatot”.

Majd hozzátette: az Egyesült Államok eltökélt  Izrael katonai fölényének fenntartásában, és az Izrael biztonsága melletti amerikai elkötelezettség „régi és megingathatatlan”.

X-35.jpg (2400×1912)
Az F-35-ös vadászgép prototípusa. Fotó: Wikipedia

Mint Benni Ganz mondta:

„most lépünk be a normalizáció korszakába a Közel-Keleten, ami segítséget ad a térség-szerte tapasztalt iráni agresszióval szemben. Az Egyesült Államokkal és szövetségeseinkkel, régiekkel és újakkal, biztosítani fogjuk a gyümölcsöző együttműködést.”

Ganz látogatásának fő célja az volt, hogy Izrael szert tegyen olyan fejlett amerikai repülőgépekre, mint az F-15-ös és az F-35-ös vadászgépek, valamint szállító helikopterekre és akár V-22-es helikopterekre.

Az izraeli miniszterek már most vasárnap jóváhagyhatják a beszerzések egy részét, amelyet amerikai segélyalapok finanszíroznak majd. Az izraeli pénzügyminisztérium azonban várhatóan ellenzi majd a lépést és egy másik konstrukciót támogat majd.

Az Egyesült Államok és az Egyesült Arab Emírségek akár már decemberben aláírhatja a megállapodást az F-35-ösök eladásáról Izrael hallgatólagos beleegyezésével, ezért sürgetőek a zsidó állam számára az új beszerzések.

Közben egy magas rangú izraeli védelmi tisztviselő elmondta, hogy az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Szudán után Szaúd-Arábia is hamarosan békét köthet a zsidó állammal.

Izrael egyébként mindeddig ellenezte F-35-ös vadászgépek eladását közel-keleti országoknak, köztük még Jordániának és Egyiptomnak is, jóllehet, ez a két ország békemegállapodást írt alá a zsidó állammal.

Ez vár Izraelre és a régióra Biden elnöksége esetén

Még mindig jobb lesz a helyzet, mint Obama idején volt. Várhatóan kisebb hangsúlyt kap a Közel-Kelet, de nem hagyja magára Izraelt.