Kerékpárjával direkt nekiment egy rabbinak egy antiszemita tinédzser Amerikában

Kaliforniában és New Yorkban is fizikailag bántalmaztak két zsidót a napokban, köztük egy vallási vezetőt.

„Minden nap erre jártak, gúnyoltak bennünket, palackokat dobáltak felénk, felültek az imaházunk tetejére, ahol zenét bömböltettek, sőt, az autóm ablakát is betörték… Aztán pedig ez az eset múlt szombaton”

— foglalta össze Yonatan Halevy rabbi az őt és közösségét ért sérelmeket a JTA-nak adott interjúban.

A San Diegó-i Shiviti közösség rabbiját a város egyeteme melletti zsinagóga előtt már hetek óta inzultálta egy csapat tinédzser, egy kerékpáros pedig a napokban szándékosan ütötte el, majd mindezek után még gyűlölködő szavakkal is illette őt. A rabbi szerint

Halevy rabbi és a támadói

egy 12 és 17 év körüli tinédzser lehetett az elkövető, aki a kerékpárjáról még ököllel is fejen verte Halevyt. Mielőtt tovább hajtott volna, még fehér felsőbbrendűséget hirdető rigmusokkal is szitkozódott. 

„Életemben először éreztem félelmet ezen a környéken” — emlékezett a helyi televíziónak adott nyilatkozatában a rabbi.

A JTA egy másik esetről is hírt adott: ugyancsak a napokban egy ortodox zsidót ért megalázó fizikai inzultus New York egyik haszidok által kedvelt lakónegyedében, a brooklyni Williamsburgben.

Két férfi hátulról nekitámadt egy ortodox szokások szerint öltöző zsidónak, akit megkergettek és több alkalommal is ütötték, illetve rugdosták. 

Az elkövetők tettéről videofelvétel is készült. Ezen látszik, hogy az ortodox férfi békésen sétál a nyílt utcán, vélhetően menet közben is olvasva valamit, majd hirtelen két kapucnis fiatal férfi nekiugrik hátulról. A tettesek az alig fél perces gyáva és gyalázatos inzultus után azonnal elmenekültek a helyszínről.

WILLIAMSBURG NEWS on Twitter: „SHOCKING VIDEO: @WspuShomrim @NYPD90Pct and @hatzalah are on scene at Throop Ave & Bartlett St after a Hasidic jew was assaulted with injuries to the face by 3 perps that came from the back and fled. pic.twitter.com/p0PTziwR2T / Twitter”

SHOCKING VIDEO: @WspuShomrim @NYPD90Pct and @hatzalah are on scene at Throop Ave & Bartlett St after a Hasidic jew was assaulted with injuries to the face by 3 perps that came from the back and fled. pic.twitter.com/p0PTziwR2T