A kormánypártok jelöltje győzelmet aratott az ellenzéki közös jelölt, Bíró László felett – írja a Mandiner.
A Fidesz jelöltje, Koncz Zsófia nyerte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei időközi országgyűlési választást. Szoros eredmény született, a szavazatok 91 százalékos feldolgozottságánál a kormánypártok jelöltje a leadott voksok 49.85 százalékát szerezte meg, ez 16 154 szavazatot jelent.
A korábban antiszemita kijelentéseket tevő Bíró Lászlóra, az ellenzék közös jelöltjére 15 185 fő, a megjelentek 46.86 százaléka szavazott. A választáson résztvevő választópolgárok aránya 45.4%





A Bíró László mögé felsorakozótt baloldal אכל דג מסריח, חטף מלקות וגורש מן העיר.
Nagy kár. Élvezettel olvastam volna a Magyarországot nácizó hozzászólásokat.
Barátom! Fogalmam sincs, miért lelnéd ebben kedved, de mindnyájunknak van némi deformitása.. Viszont, ha örömödre van, bátran nácizzál és olvasgasd élvezettel.
Igaz, ő nyert és én is gratulálok neki. Vesztes ellenfele pedig tudott úgy viselkedni ahogy ilyenkor illik. Nyilvánosan gratulált győztes ellenfelének minden bántó megjegyzés nélkül, ő egyedül! A többiek erre valahogy nem voltak képesek, akkor sem és most sem!