Bíró László őszinte megbánása azzal válik hihetővé és megbocsájthatóvá, ha az okozott kárt jóváteszi. Indulásként minden közfunkciójából szálljon ki – írja az Indexen Kőbányai János író.
Noha mind a személye, mind a tárgya visszataszít és akarva-akaratlan besározódással fenyeget – nemkülönben a megjelenésért folytatott keserves, lehet, megalázó próbálkozás-sorozat, ami a megírás után még rám vár (ez tart vissza megannyi véleménynyilvánítástól) –, ezúttal nem tehetem meg, hogy nem emelem fel tollam/szavam a hamarosan bekövetkező szerencsi időközi választásokkal és főszereplőjével, Bíró Lászlóval kapcsolatban – kezdi az index.hu portálon megjelent publicisztikáját Kőbányai János író, a Múlt és Jövő zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője.
Ha e problémacsomót illetően legalább nem hagynék fellelhető és idézhető nyomot a fönti nehézségek dacára, azt gyáva kussolásnak, értelmiségi legitimációm önfelszámolásának tartanám. Nem maradt rá sok idő (kellett ennyit hezitálni), mert az eseménysor dramaturgiája szerint a nyomot hagyásnak meg kell előznie a 2020. október 11.-i eredményhirdetést – folytatja a szerző, aki írásában nem hagy kétséget afelől, hogy a választások tétje szerinte óriási.
Mindennek ellenére, mint írja:
„Bíró «so called» bocsánatkérése semmilyen biztosítékot nem vert ki, s ez már tragikus, vagy tragikomikus fejlemény. Bíró azt állította, hogy a 2018-as választások, nevezetesen a FIDESZ kétharmados győzelme okozta frusztráció váltotta ki belőle a «zsidózást».
Ez a magyarázkodást (bocsánatkérést?) vagy egy teljesen zavarodott, nemhogy választási kerületet, de egy lakóbizottság képviseletét ellátni képtelen ember tette, vagy egy olyan magabiztos férfiú, aki meg van arról győződve – igaz, a terepet sok-sok szoc-lib értelmiségi előkészítette számára –, hogy szellenthet bármilyen orrfacsarót, az érdekkörébe tartozók az orrukat úgyis befogják, tehát bátran eleresztheti magát” – emlékeztet a szerző.
Azonban Bírónak a bocsánatkérés elfogadásába vetetett „bizalma” – nevezetesen azért, mert Bíró „keresztény ember” – már-már agresszívan fenyegető – folytatja Kőbányai János. Miért kellene a zsidóknak – egy hasonló kirekesztő szavak következményeként elpusztított nép töredék túlélőinek – éppen a keresztény bocsánatkérést elfogadnia? Ők nem keresztények – azonosságukért, azonosíthatóságukért kétezer éven keresztül súlyos árat is fizettek. Igazolhatóan lejudapestezett zsidóként pusztították el őket, mégpedig igazolhatóan keresztvízzel meghintettek által. (Egyébként épp a tájról a legtömegesebb számban, ahol Bíró képviselőként a kétharmad megdöntésére készül az ország nem fideszes részét megtestesítendő.) Ha Bíró bocsánatot kér, s bűne alóli feloldozást vár – magánemberként, vagy politikusként az általa képviseltek nevében –, akkor a zsidókat kell megkövetnie – mégpedig a zsidó bűnmegbocsátás ismérvei szerint. (Még a gyóntató székben is kirónak szentenciát.)
A zsidóknál az őszinte megbánás azzal válik hihetővé, s ezzel megbocsáthatóvá, hogy az elkövető az okozott kárt jóváteszi. Lenne ötletem, hogy ezt hogyan lehetne megvalósítani – indulásként minden közfunkcióból kiszállni, hogy a tisztátalan (közel)múlt ne szennyezhesse be az ügyet, amelynek során bűneit fölfedték –, de ezzel minek fáradoznék, hiszen ilyen megbánásra, jóvá tevésre kísérlet sem tett
– teszi hozzá a Múlt és Jövő főszerkesztője.
Ezért: „Ki kell mondjam. Ezen az áron nem kell a kétharmad megszüntetése! Ha van tudásom, rálátásom: nemcsak nekem, de senkinek” – vonja le a konklúziót publicisztikájában Kőbányai János.
