6500 éves rézolvasztó kemence maradványait találták meg Dél-Izraelben, a Negev-sivatag fővárosában, Beér-Seván a régészek – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
A Beér-Seva Neve Noj nevű lakónegyedében folytatott ásatásokon egy kicsiny rézolvasztó műhely nyomaira bukkantak, benne a kemence maradványaira, a réz olvasztását szolgáló kis agyagedényekre, azokban rézsalakra.
„A rézgyártás akkori csúcstechnológiájának számított, eddig nem találtak ennél kifinomultabb módszert előállítására ebben a korszakban”- hangsúlyozta az egyik kutató a három évvel ezelőtt kezdődött feltárás jelentőségét a lapnak.
Az is lehetséges, hogy ezen a helyen alkalmazták először a világon a rézolvasztó kemence bonyolult és akkoriban forradalmi technológiáját -írták a Tel-Aviv-i Egyetem és az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) tudósai a Journal of Archaeological Science Reports című szaklapban közzé tett tanulmányukban.
A kutatást Dana Ackerfeld, Omri Jagel és Erez Ben Joszef vezette a Tel-Avivi Egyetemről, közösen Jael Abadi-Reissel, Talia Abulfiával és Dimitri Jagorovval az IAA részéről, valamint Jehudit Haralvannal az Izraeli Geológiai Intézettől.
Tanulmányuk szerint azért lehet a Beér-Seván talált a világ legrégebbi kemencéje, mert eddig soha nem bukkantak kemencére a rézgyártás első szakaszából. Ekkoriban általában még apró, virágcseréphez hasonlító kerámiaedényekben, szénnel fűtött aknákban olvasztották rezet.
A kemencénél talált ércmaradványok izotópos elemzéséből kiderült, hogy az itteni fémgyártás alapanyaga a mai Jordániában, Beér-Sevától 100 kilométerre lévő Wadi Finan nevű területről származott. A régészek arra következtettek, hogy a rézgyártás titkának megőrzése érdekében lehetett ilyen nagy a távolság a bányák és a kemencék között.
„A maradványok kémiai elemzése azt mutatja, hogy minden műhelynek sajátos receptje volt, amit nem osztott meg a többiekkel” – közölte Ben Joszef professzor a lappal.
A Beér-Seva folyó manapság többnyire kiszáradt medrében abban az időben valószínűleg folyamatosan áramló patak volt, így a természeti környezet biztosította a rézműhelyek számára a kemencékhez és az edényekhez szükséges agyagot.
A kutatók szerint 6500 évvel ezelőtt az itt élők szigorú társadalmi rétegződésben éltek, elit rétegük a „fényes anyag”, a réz előállításával tartotta fenn hatalmát.
Az általuk előállított réztárgyakat nem gyakorlati célokra alkalmazták, hanem szimbolikus jelentőségűek voltak. A rézbaltát nem baltaként használták, hanem a kőbalta művészi és rituális utánzása volt, a fémtárgyak főként kultikus szertartásaikon jutottak szerephez.
Ebben a kőrézkornak nevezett időszakban az emberek még kőszerszámokkal dolgoztak. Noha már elő tudtak állítani rezet, még nem jöttek rá az ötvözés később, a bronzkorban virágzó tudományára, amikor ón hozzáadásával szerszámként is alkalmazható, keményebb fémhez juthattak.
