Karabahi konfliktus: ki áll a kegyetlen kaukázusi háború hátterében?

A Törökország által támogatott Azerbajdzsán a jelek szerint elszánta magát arra, hogy “felszabadítja” a területébe ékelődött, örmény többségű Hegyi-Karabahot. Az azeri-örmény konfliktus regionális háborúval fenyeget.

Csaknem harminc éve nem tapasztalt intenzitással lángolt fel a háború Azerbajdzsán, valamint a többségében muszlim ország területén elhelyezkedő, keresztény örmények által lakott Hegyi-Karabah hadserege között egy hete.

Nikol Pasinján örmény kormányfő szerint “az ellenség olyan léptékben támad, ahogy az katonai szakértők szerint a világ más részein nem nagyon fordult elő a 21. században: harckocsik és páncélozott harcjárművek százai, repülőgépek tucatjai, drónok százai és több tízezer katona támadja az arcahi védelmi erő védvonalait”. (Arcah Karabah örmény neve.)

A harcokban a legóvatosabb becslések szerint mintegy 250 katona, illetve civil halt meg, de akár több ezer halálos áldozata is lehet eddig a küzdelemnek.

Alighanem igaza van Pasinjánnak, aki szerint “Örményország történetének döntő pillanatához érkezett”.

A világ közvéleményét a jelek szerint erősen foglalkoztathatja a konfliktus, mivel egyrészt Azerbajdzsánon keresztül fut a Baku–Tbiliszi–Ceyhan gávezeték, itt vezet a Kínát Európával összekötő vasútvonal is, másrészt pedig a hadviselő felek mögött ott van Oroszország, Törökország, sőt Irán, amely évtizedek óta hathatós támogatást nyújt Örményországnak.

De hogyan jutott el idáig a két dél-kaukázusi ország, amely korábban a Szovjetunió tagköztársasága volt?

A többségében örmények lakta Hegyi-Karabah (Arcah) a történelem folyamán jobbára több-kevesebb önállóságot élvezett függetlenül attól, hogy éppen melyik ország vagy birodalom fennhatósága alá tartozott (Örmény Királyság, kaukázusi Albánia, Perzsia, Orosz Birodalom).

Örmény katona süti el az ágyúját a Hegyi-Karabahért vívott háborúban. Fotó: MTI/AP/Örmény védelmi minisztérium sajtóhivatala/PAN Photo/Sipan Gyulumyan

Fontos megjegyezni, hogy a történészek szerint már jóval időszámításunk kezdete előtt örmények laktak a területen, Örményország pedig a világon az első ország volt, amely 301-ben államvallásá tette a kereszténységet. Karabahban alapították az első örmény iskolát, ahol elsőként használták az örmény abécét.

Az 1917-es bolsevik hatalomátvétel, illetve a polgárháború után a térségben először megalakult a Kaukázusontúli Szovjet Köztársaság, amely később három szovjet tagköztársaságra: Grúziára, Örményországra és Azerbajdzsánra oszlott.

A többségében továbbra is örmények lakta Hegyi-Karabahot csak azért sorolta a sztálini Szovjetunió Azerbajdzsánhoz, mert kedveskedni akart az első világháborúból vesztesként kikerülő Törökországnak, amellyel kapcsolatban azt a reményt táplálta, hogy hamarosan szintén kommunista uralom alá kerül.

Az egykori Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaságban Hegyi-Karabah autonóm területként funkcionált.

A csak “népek börtöneként” emlegetett egykori Orosz Birodalom etnikumai a szovjet fennhatóság alatt kénytelenek voltak a szőnyeg alá söpörni a konfliktusokat, mivel a kommunizmusban papíron nem léteztek ilyenek.

A Szovjetunió felbomlásához közeledve viszont a korábban elfojtott etnikai feszültségek újult erővel robbantak ki, így példádul Hegyi-Karabah kapcsán, amelyért az örmények elkeseredett háborút indítottak 1988-ban.

A mintegy 8.200 négyzetkilométernyi területnek csaknem a felét sikerült az örményeknek ellenőrzésük alá vonni, ahol kikiáltották a független Hegyi-Karabah Köztársaságot, amelyet eddig egyetlen ország sem ismert el, még Örményország sem (bár az utóbbi napokban a jereváni vezetés jelezte, hogy fontolgatja a függetlenség elismerését).

Az 1994-es tűzszünet lényegében befagyasztotta a konflikust. Hegyi-Karabah saját hadsereget állított fel. Törökország és Azerbajdzsán lezárta az örmény határait.

Az elmúlt évtizedekben szórványosan voltak harcok, de olyan léptékű összecsapások, mint most, utoljára a harminc évvel ezelőtti háború idején pattantak ki. Ráadásul míg korábban főleg lőfegyverekkel támadták egymást a felek,

idén nehéztüzérséget, rakétatüzérséget, felfegyverzett drónokat vetnek be, de a gyalogság és páncélosok is részesei a konfliktusnak, illetve harci helikopterek, vadászgépek.

Bár Azerbajdzsán Örményországra mutogat, múlt vasárnap egyértelműen a (kanadai alkatrészekkel ellátott) török és izraeli robotrepülőgépekkel felszerelt azeri hadsereg indított offenzívát Hegyi-Karabah “felszabadítására”.

Baku szerint a Pasinján által vezetett Örményország nem hajlandó az azeri feltételekkel folytatott béketárgyalásokra. Azerbajdzsán nyilván abban reménykedett, hogy az új örmény vezetéstől engedményeket csikarhat ki, ám Pasinján, aki a 2018-as forradalom után került hatalomra, erre nem volt hajlandó, például a közhangulat miatt sem. (A két évvel ezelőtti örmény bársonyos forradalom a legutóbbi volt a posztszovjet térségben lezajlott színes forradalmak közül, amelynek keretében éppen Pasinján vezetésével űzték el a hatalma megőrzése érdekében erősen “trükköző” veterán vezetőt, Szerzs Szargszjánt. Örményországban azonban nem Nyugat-barát, oroszellenes vezetés került hatalomra, mint Grúziában, illetve Ukrajnában.)

Baku bejelentette, hogy több, örmények lakta falut is sikerült elfoglalnia az Örményország és Karabah között lévő bufferzónában (a harminc évvel ezelőtti háborúban örmény fennhatóság alá került egy zóna is, ahol több lakott település is található, és amely lényegében kapcsolatot létesít Örményország és Karabah között).

Moszkva és Jereván aggódik amiatt, hogy szíriai fegyveresek áramlanak Karabahba

A török elnök szerint a karabahi konfliktus addig tart, amíg a terület fel nem szabadul az örmény “megszállás” alól.

Az örmények elismerték, hogy több védelmi állásuk is megsemmisült, de a közreadott felvételek szerint a karabahi örményeknek is sikerült szétlőni az ellenség több páncélozott járművét. Az örmények újabban már a második legnagyobb azeri várost, a 330 ezer lakosú Gandzsát ágyúzzák, miután az azeri hadsereg Karabah fővárosát, Sztyepanakertet támadta — örmény források szerint betiltott kazettás bombákkal.

A harcok lényegében a tűzszüneti vonal teljes hosszábban, mintegy 200 kilométeren dúlnak.

Mindkét ország hadiállapotot hirdetett, és mozgósította a hadsereg tartalékosait.

Az azeri offenzíva célját Recep Tayyip Erdogan török elnök foglalta össze: “Örményországnak távoznia kell Azerbajdzsán megszállt területéről”. Ankara katonai és politikai támogatást is nyújt az azerieknek, akikkel Erdogan szerint a törökök egy népet alkotnak, csak éppen két külön országuk van.

Vlagyimir Putyin orosz elnök már többször is megbeszélést folytatott telefonon Nikol Pasinjánnal, és a konfliktus békés rendezésére szólított fel. Örményország tagja az Oroszország vezetésével a Varsói Szerződés bukása után létrehozott Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete védelmi szövetségnek (lásd még a keleti NATO), és szövetségesi viszonyt ápol Moszkvával, amely katonai támaszpontokat tart fenn örmény területen.

Jereván egyébként tagja a NATO Békepartnerségi programjának is, és külföldi NATO-missziókban is részt vesz, de Azerbajdzsán is benne van hasonló NATO-programokban (egy ilyenen vett részt az azeri baltás gyilkos, Ramil Safarov és örmény áldozata is Budapesten 2004-ben).

Azerbajdzsán legfontosabb partnere azonban Törökország és Izrael, már ami a védelmi ipart illeti.

Baku az izraeli fegyverexport egyik legnagyobb felvevő piaca.

Az Israel Aerospace Industries izraeli hadiipari cég taktikai ballisztikai rakétákat szállított például Azerbajdzsánnak, de a muszlim ország alaposan bevásárolt a Harop kamikaze robotrepülőgépekből is, amelyek ellen a szakemberek szerint lényegében lehetetlen védekezni.

Pasinján a nemzetközi közösséghez fordult azzal, hogy ne engedjék meg Törökország résztvételét a konfliktusban.

Oroszország — mivel nem Örményország területét érte támadás — nem köteles Jereván segítségére sietni.

Az Egyesült Államok és Franciaország szintén azonnali tűszünetre szólított fel. Oroszország mellett e két ország az elnöke az EBESZ keretein belül létrehozott Minszki Csoportnak, amely kifejezetten a karabahi konfliktus rendezése céljából alakult, de az elmúlt években enyhén szólva passzív volt, amit Erdogan a csoport szemére is vetett. Jereván nyitott lenne a tűzszünetre, de Baku hallani sem akar róla, amíg az örmények vissza nem vonulnak a “megszállt” területekről.

Mint Alijev mondta: “Hegyi-Karabah a mi földünk. Megmutattuk nekik, hogy kik vagyunk. Úgy üldözzük őket, mint a kutyákat”. Az azeri elnök egyben bocsánatkérést követelt Örményországtól a nemzethez intézett televíziós beszédében.

Az olajban és földgázban gazdag Azerbajdzsán és Örményország gazdasága meglepő módon nagyjából egyenlő teljesítményre képes az egy főre jutó GDP alapján (a különbség körülbelül 500-600 dollár). A muszlim többségű ország azonban az elmúlt időszakban évi mintegy két-hárommilliárd dollárból fejlesztette a hadseregét, amely így lényegesen jobban felszerelt, mint az örmény. A számbeli fölény mellett korszerű török, amerikai, izraeli és orosz fegyvereik vannak.

Ráadásul az azeriek méltán számíthatnak a NATO második legerősebb hadseregének, a török haderőnek a támogatására.

A török robotrepülőgépeket az azeri hadsereg júliusban kapta meg, vagyis aligha tanulhatták ki a katonák a kezelésüket, így erős a gyanú, hogy török egyenruhások működtetik egyébként nagy hatékonysággal a modern drónokat, amelyek lényegében szétlőtték a karabahi örmény légvédelmet.

Az örmények azonban a humán erőforrás tekintetében fölényben vannak, mivel jóval motiváltabbak (saját hazájukat és otthonaikat védik) és jobban felkészültek a harcra. A fegyvereik, illetve felszerelésük jobbára Oroszországból érkezik. Örményország katonai és gazdasági segítséget is nyújt Hegyi-Karabahnak.

Nyugati sajtóértesülések szerint (BBC, Reuters) a törökök Szíriában harcoló lázadókat, illetve zsoldosokat vezényeltek át a karabahi frontra. Azeri források szerint Szíriában, Libanonban élő örmény, sőt egyes hírek szerint kurd önkéntesek siettek a karabahi örmény hadsereg segítségére.

A Szabadság Rádiónak nyilatkozó elemzők pedig úgy tudják, hogy örmény oldalon ott vannak az orosz magánhadseregnek, a hírhedt Wagnernek a tagjai is.

A nemzetközi jog Azerbajdzsán mellett áll. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa már több határozatot is hozott, amelyek kiállnak Azerbajdzsán területi integritása mellett, és felszólítják az örményeket, hogy adják át a Karabah fölötti ellenőrzést a muszlim országnak.

A most fellángolt azeri-örmény konfliktus egyik oka lehet, hogy Erdogan török elnök népszerűsége megcsappant az utóbbi időben, egy nacionalista/hazafias retorikával vívott “felszabadító” háború pedig bizonyosan népszerű lesz a török választók körében. Ráadásul a világ közvéleményének egy időre elvonja a figyelmét a Földközi-tenger keleti medencéjében a földgázmezők kiaknázása miatt kibontakozó konfliktusról, ahol Törökország Görögországgal, illetve Ciprussal rúgta össze a port.

Emellett Azerbajdzsánban rendkívül szigorú korlátozásokat vezettek be a koronavírus-járvány miatt, amelyek eddig nem hozták meg a gyümölcsüket, így minden emberi számítás szerint növekedett az Ilham Alijev elnök kormányzatával szembeni elégedetlenség, amit szintén nem árt levezetni.

Megfigyelők felhívják a figyelmet arra, hogy alighogy véget ért a Kavkaz-2020 nagyszabású hadgyakorlat Dél-Oroszországban, amelyen az örmény hadsereg is részt vett, és amelyre Azerbajdzsán is hivatalos volt, bár végül csak megfigyelőket küldött, máris kitört a háború a két kaukázusi ország között. Ráadásul nemrég együtt gyakorlatozott a török és az azerbajdzsáni haderő is.

Fontos szem előtt tartani, hogy Európa határaitól nem messze több konfliktuszóna is kialakult az elmúlt időszakban: Líbia, Szíria, Irak, és mindegyikben Törökország játssza az egyik főszerepet, ráadásul saját szempontjából nem kevés sikerrel.

Erdogan évek óta dolgozik azon, hogy vezetésével Törökország újradefiniálja magát a közel-keleti térségben, amelyet sokan csak neooszmán politikának neveznek. Az új szerep lényege, hogy Ankara kiterjeszti és megerősíti a befolyási övezetét az egykor az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt lévő területeken, ez lényegében a fő célja a jelenlegi török külpolitikának.

Törökország, amely megerősödve került ki a szírai beavatkozásból, kulcsjátékos az azeri-örmény konfliktusban is. Azt nem tudni, hogy a posztszovjet térségben egyre inkább asszertív Oroszország hol jelölte ki a vörös vonalat Ankara számára.

Az azeri közhangulatra egyébként jellemző a nacionalizmus és az idegengyűlölet, miközben az örmény társadalom meglehetősen militarizált.

Az elmúlt évtizedekben mindkét ország társadalma az egymás elleni gyűlölet légkörében szocializálódott, így nehéz lesz békés úton lezárni a karabahi konfliktust.

Ráadásul ha az Erdogan által támogatott azeriek valóban fel akarják szabadítani a mintegy másfél milliós Karabahot, vagy annak legalább egy részét, akkor azt tömegmészárlások és menenülthullám nélkül aligha tudják megvalósítani.

Hadgyakorlat Dél-Oroszországban: újabb háborúval orvosolnák a krími vízhiányt?

A nagyszabású nemzetközi hadgyakorlattal Oroszország bizonyítani igyekezett, hogy vezető játékos az eurázsiai geopolitikai játszmában, a Fekete-tenger térségében pedig egyeduralkodó.