Heves viták Kaliforniában a középiskolai nemzetiségi tananyag miatt

Már-már elfogadták a középiskolai nemzetiségi tanulmányok új kereteit, most zsidó szervezetek tiltakozására az állam kormányzója megvétózta a programot és elrendelte az átalakítását.

Habár korábban több zsidó szervezet is elfogadta a kaliforniai középiskolások számára tervezett, egy szemeszternyi nemzetiségi tanulmányok kurzus tartalmi összetételét, helyi zsidó kezdeményezésre Kalifornia kormányzója vétójogával élve visszadobta az oktatási csomagot — írja a San Francisco Chronicle.

A lap szerint ennek

elsősorban az lehet az oka, hogy több zsidó szervezet is panasszal fordult Gavin Newsom kormányzóhoz, és azért lobbizott, hogy ne véglegeítse az oktatási tervezetet.

Gavin Newsom kormányzó azzal indokolta  a vétót, hogy bár támogatja a marginalizált csoportok történtéről való oktatást, a programtervezetet át kell írni annak érdekében, hogy „kiegyensúlyozott, igazságos, és az összes közösséget magában foglaló legyen”.

Kalifornia Amerika etnikailag egyik legsokszínűbb állama, ahol több tucatnyi kisebbség él egymás mellett. Nem véletlen, hogy már több mint egy éve húzódik az a szakmai és politikai vita, amely azt hivatott eldönteni, hogy vajon tényleg szükség van-e egy ilyen kurzusra, és ha igen, akkor milyen tartalmi összetétellel ahhoz, hogy egy kaliforniai középiskolás sikerrel elvégezze tanulmányait.

San Francisco egyik legnagyobb zsidó szervezetének (San Francisco Jewish Community Relations Council) vezetője szerint sok zsinagóga mellett más közösségek tagjaitól is kaptak aggodalmaskodó leveleket, amelyekben arra hatalmazták fel őket, hogy próbáljanak a kormányzónál protestálni.

Gavin Newsom és Donald Trump elnök egy sacramentói értekezleten. Fotó: MTI

Tyler Gregory azt emelte ki, hogy az elmúlt hetekben történt változtatások ellentétesek a zsidóság érdekeivel. Azt nehezményezték például, hogy amíg az arab amerikaiak vagy a csendes-óceáni amerikai nemzetiségek az oktatási anyag részei, addig a zsidóság nem.

A zsidó közösség több mint előadások tartása a holokausztról. Azt gondoljuk, hogy az antiszemitizmus és a zsidó identitás része kell, hogy legyen a nemzetiségi tanulmányoknak.

— fogalmazott Tyler Gregory.

Jose Medina, a demokrata pártiak képviselője, az oktatási program kezdeményezője, csalódottan nyilatkozott a kormányzó vétója után. Medina szerint Gavin Newsom erőtlen volt és gyakorlatilag megadta magát a „Donald Trump-i erőszakosságnak és faji retorikának”.

A politikus, aki a George Floyd-gyilkosságot követő tömeghangulatot mint a kurzus egyik apropóját hangsúlyozta,  hozzátette: „ebben a történelmi időben ez egy eltékozolt lehetőség”. Medina szerint „még sosem láttunk ennyire éhes diákokat arra, hogy képet kaphassanak környezetük nemzetiségieinek történelméről”.

A programtervezet arra bátorította a tanárokat, hogy óráikon hangsúlyozzák az afrikai amerikaiak, valamint a latin-amerikai, az indián és az ázsiai–csendes-óceáni származású amerikaiak történetét. Azt a részt viszont már kivették belőle, amely a zsidó szervezetek szerint antiszemita előítéletekre hajazott, például arra utalt, hogy Izrael ellenőrzés alatt tartja a médiát.

A San Francisco Chronicle cikkében emlékeztet, hogy a korábbi hónapokban — hiába övezték folyamatos politikai viták a tartalmi összeállítást — olyan meghatározó csoportok, mint a Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League), illetve jelentősebb zsidó szervezetek támogatták a kurzus bevezetéséről szóló döntést.

Azt azonban mindig kikötötték: ragaszkodnak ahhoz, hogy a többi nemzetiséggel együtt alapos, hiteles és releváns tartalmakkal és formában essék szó a zsidó közösségek jelenéről és múltjáról.

Law and order, avagy miért nyerhet Trump novemberben?

A kiégett üzletek, a kirabolt boltok pont azt a középosztályt teszik tönkre, amelyet Biden képviselni akar. Tóth András elemzése.