A 25 legtöbbet adományozó közül tizenöt zsidó származású az amerikai elnökválasztást kísérő támogatói kampányban.
A korábbi évekhez képest nincs túl nagy változás az Egyesült Államokban: a republikánusok és a demokraták jelöltjeit nagyjából ugyanazok a nagy adományozók támogatják most is:
Michael Bloomberg, New York korábbi polgármestere és Soros György ezúttal is a demokratákat támogatja, míg a kaszinó- és ingatlanmágnás Sheldon és Miriam Adelson házaspár a republikánus Trump mellett tette le a voksát több tízmillió dollárral.
— írja a The Jerusalem Post az Open Secrets weboldal adataira hivatkozva.
A lap összeállításában a száz legnagyobb donor közül szemezgetett. Ebből vonja le a következtetést, miszerint a 25 legtöbbet adományozóból tizenöt zsidó vagy zsidó származású.
A legtöbbet az a Tom Steyer adományozta, aki idén maga is ringbe szállt a demokrata elnökjelöltségért, azonban még tavasszal feladta a versenyt. Igaz, a jelentések szerint annyira nem ment el a kedve a politikától, hiszen a zsidó apától származó kaliforniai milliárdos több tízmillió dollárt költött a demokrata jelöltek — köztük vélhetően a saját — kampányára is.

Érdekességnek tűnik, hogy olyan ismert emberek, mint a világhírű filmrendező, Steven Spielberg, a fitness-guru, Daniel Abraham vagy Stacy Schusterman, Amerika egyik legnagyobb privát olajvállalatának örököséből lett zsidó jótékonysági szervezetek támogatója, mind „szilárdan demokrata/liberálisként” szerepelnek a százas listán.
Az összeállításban kiemelték, hogy — akárcsak a republikánusokat favorizáló Adelson-házaspár — az izraeli-amerikai showbusiness-mogul, Haim Saban az alapján támogatta jelöltjeit, hogy azok miként viszonyulnak Izraelhez.
Saban, aki korábban Hillary Clinton egyik fő patrónusa volt Joe Bidennel szemben, most mégis az élmezőnyben szerepel azok között, akik a demokraták mostani jelöltjét támogatták.


„a világhírű filmrendező, Steven Spielberg, a fitness-guru, Daniel
Abraham vagy Stacy Schusterman, Amerika egyik legnagyobb privát
olajvállalatának örököséből lett zsidó jótékonysági szervezetek
támogatója, mind „szilárdan demokrata/liberálisként” szerepelnek a
százas listán.”
Érdekes. Valamikor a Neokohn is szilárdan liberális, sőt, libertárius volt. Már ha emlékszik valaki a hajdanvolt Hírszerzőre, és Seres László kiváló blogjára. Hayek, Ayn Rand, Friedmann, emlékszik valaki még ezekre a nevekre? Tessék már megmondani, hogy’ jön ez össze egy etatista, autoriter, vezérkultuszba dermedt rezsim dolgainak túlságosan megértő, már-már a kollaborációba hajló interpretálásával. Csak mert kilenc nettó antiszemita megnyilvánulás után egyszer kijelentik, hogy szeretik a Bibit, meg a Slómót?
Először is nem tudom hogy mi köze van a véleményednek az idézett cikkrészlethez, nem értem hogy következik az állásfoglalásod a NeoKohn írásából. Mi a probléma azzal, hogy ha egy zsidó a demokratákat támogatja nyíltan, illetve miért probléma számodra az, hogy ha ezt valaki leírja, főleg egy zsidó magazin?
Továbbá a NeoKohn még mindig közelebb áll a libertarianizmushoz, mint magyar versenytársaik, akik viszont jóval közelebb állnak a baloldalhoz, kollektivizmushoz, progresszivizmushoz, nevezd aminek akarod (pl. hvg,444). Én speciel Friedman (egy n-el) lelkes híve vagyok, és Hayekot is áhítattal olvasom. Rand kissé radikális volt a felsoroltakhoz képest, a maga objektivizmusával, így nem venném egy kalap alá a világtörténelem két legokosabb közgazdász professzorával. Na mindegy, a lényeg nem is ebben van, hanem abban, hogy én meglehetősen kedvelem ezt a gazdaságpolitikai/filozófiai irányzatot, és én nem találtam semmi kivetnivalót a NeoKohn cikkeiben és hangvételében ezidáig. Tehát elképzelhető, hogy a hiba mégis inkább a te készülékedben van, és nem a NeoKohn távolodott el a klasszikus liberalizmus/libertarianizmus alapvetéseitől.
Eltetszett tévedni. Ezek a rendszerek az arab világban vannak és nem az USA-ban, Magyarországon illetve Izraelben. A Neokohn nem váltott. Csak annyi történt, hogy a mai liberalizmusnak semmi köze a liberalizmushoz.
„A nyugatiak nagy része sokat köszönhet a valódi liberalizmusnak: a rabszolgaság eltörlését, a polgári jogok és a rasszizmus ellenesség ügyét, a homoszexuálisok jogainak elismerését, a fogyatékosok iránti empátiát, az ingyenes oktatást, a vallási türelmetlenség elleni kampányokat és még sokkal többet. Ezek az eredmények a liberálisok és sok más „jobboldali” vagy középutas , zsidó és keresztény erkölcsi normák szerint gondolkodók érdemei, akik az ENSZ Alapokmányának és az Egyetemes Emberi Jogok szellemében vélekednek [a világról] és egyre nagyobb mértékben érzik magukat felelősnek az emberiségért.
De számos ál -liberális árulta el ugyanezeket az értékeket és bizonyította be, hogy méltatlan tulajdon elődeihez – olyan emberekhez, akik sosem ültek volna egy asztaloz terroristákkal, sosem hazudtak volna Izraelről, sohasem szították volna az antiszemitizmust és sosem tolerálták volna nők és gyerekek bántalmazását. Minden valószínűség szerint ők sosem adták volna fel a nyugati civilizáció értékeit és sosem becsülték volna többre a borzalmasat az emberinél.”
Hihetetlen mennyire önzetlenek ezek az adakozók.