A Jewish News Syndicate Gary Schiff véleménycikkét közli, melyben az amerikai erdőgazdasági szolgálat volt igazgatója azt fejtegeti, vajon megoldást kínál-e a koronavírus miatti teljes zárlat.
Izrael számos területen igazodási pont a világ számára, beleértve azt is, ahogy kezdetben a koronavírus-válságot kezelte. Sok szempontból Izrael még mindig mérvadó, mivel minden egyes életet fontos számára. Talán pont ezért nehéz megérteni, hogy az ország vezetése miért válaszol ilyen drákói eszközökkel az újabb fertőzési hullámra.
Az izraeliek alapvetően otthon kell maradjanak a következő három hétben, nem utazhatnak 1 kilométernél távolabbra az őszi ünnepek alatt. Ez egy sor kérdést vet fel, amelyekre fontos lenne választ találni.
Izrael több mint kétszeresére növelte az általa végzett COVID-19 tesztek számát. Több vizsgálattal szükségszerűen több fertőzést lehet kimutatni. Mi akkor meglepő vagy riasztó a pozitív eredmények számának növekedésében – amikor a pozitív tesztek aránya pontosan megegyezik azzal a 9-10 százalékkal, amelyet korábban hónapokig mértek?
Ha többen fertőződnek meg ugyan, azonban a halálesetek száma nem haladja meg az átlagos influenza-szezonban tapasztalható számot – és az, hogy a kórházak túlterheltek-e egyáltalán, vita tárgyát képezi – szükség van-e az ország teljes lezárására a hónap nagy részére, vagy akár tovább is, amint azt a kormány javasolja?
Nem arról van szó, hogy Izrael éppen a vírussal szembeni „ellenálló képességét” növeli? Nem lenne életképes alternatíva a maszkok viselésének és a védőtávolság megtartásának nagyobb mértékű érvényesítése? Nem lenne ugyanolyan hatékony pusztán azokat a területeket megcélozni, ahol a fertőzések a legmagasabbak?
Hallani lehet arról, hogy az Egészségügyi Minisztérium és az orvosok országszerte csaknem egy tucat kezelési protokollt javasolnak és alkalmaznak. Ezek egyike magában foglalja a hidroxiklorokin alkalmazását cinkkel és antibiotikumokkal kombinálva. Úgy tűnik, Izraelben sokak számára ez igen hatékonynak bizonyult. Vajon Izrael politikai aggályokból adódóan – például a téma megosztó jellege miatt az Egyesült Államokban – nem osztja meg az ezzel kapcsolatos adatokat?
Nem tehetne-e Izrael azért, hogy az erőfeszítéseit a lakosság legkiszolgáltatottabb csoportjaira összpontosítsa, nem pedig az egész országra? Amikor a politikusok a kockázati csoportok megcélzásáról beszélnek, vajon kikre gondolnak? Az izraeliek ugyanis gyakran több generációs otthonokban élnek, viseljenek-e maszkot és tartsák a védőtávolságot saját otthonaikban?
Mire megy ki ez az egész? Ha három hét múlva napi 1000, vagy akár csak 100 eset lesz 4000 helyett, mi akadályozza majd meg, hogy a fertőzés ismét elterjedjen? Vajon hányszor és meddig lehet lezárni a teljes országot?
Izraelben a fertőzöttekre eső halálozási arány az Egyesült Államok arányának hatodrésze. Másként fogalmazva, a nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint, ha egy személy fertőzött, akkor hatszor nagyobb valószínűséggel éli azt túl Izraelben, mint az Egyesült Államokban. Vajon azért van-e mindez, mert hatékonyabb Izraelben a koronavírus kezelési protokollja? Vagy talán azért, mert jobb az izraeliek általános egészségi állapota?
Izraelben a teljes, nem csak koronavírus általi, halálozási ráta 2020 első nyolc hónapjában megegyezik vagy alacsonyabb, mint az elmúlt öt év azonos időszakában. Ez arra utal, hogy ez a válság mégsem olyan komoly?
Az is kiderült, hogy a COVID-19 betegek több mint 90 százaléka csupán a megbetegedése első hétében mutat tüneteket. A kormánynak továbbra is fenn kell-e tartania a 14 napos karantén-kötelezettséget azok számára, akik kapcsolatba kerültek valakivel, aki pozitív eredményt mutat vagy tengerentúli járattal érkezik az országba?
Elemezte már valaki a bezárás előnyeit és negatív hatásait? Például mérlegelték-e az egészségügyi problémákkal küzdő, idős polgárokra gyakorolt hatásokat, akik a vírustól való félelmükben nem kérnek orvosi segítséget? Vagy mérte-e valaki az elszigeteltségből fakadó, megnövekedett mentális-egészségügyi kihívásokat, illetve a társadalom egészére gyakorolt gazdasági és társadalmi hatásokat?
Sok olyan orvos-szakember van, aki nem támogatja a lezárást, és sokan vannak, akik támogatják. Honnan kéne az egyszerű polgárnak tudni, mi a helyes, ha a kormány miniszterei sem értenek egyet?
Végül van még egy kérdés, amelyre az Izrael politikai vezetők nem tudnak válaszolni. Most, hogy elkezdődnek a nagy ünnepek, vajon miként kellene értékelnünk ezt a válságot? Mit tanulhatunk belőle, és hogyan akarja Isten, hogy nemzetként és egyénként válaszoljunk?
Imádkozunk, hogy az izraeli vezetés a maga teljességében tekintsen a helyzetre és a legjobb döntést hozza, hogy Izrael ezen a területen is világítótorony, igazodási pont legyen a világ országai számára.
