Harminc fertőzött és tömeges szűrés a Lauderben

21 diáknál és 9 pedagógusnál mutatták ki a koronavírust a Lauder Javne zsidó iskolában. Közösségi finanszírozásban végzik a teszteket – írja a 24.hu.

21 gyerek és 9 tanár koronavírustesztje lett pozitív a fővárosi Lauder Javne Iskolában, közölte a 24.hu megkeresésére Horányi Gábor igazgató, aki elmondta azt is: az iskola a szülőkkel együttműködésben létrehozta a Vissza az Iskolába (VIA) alapot, ennek köszönhetően adományokból, közösségi finanszírozásban végeznek PCR-teszteket a gyerekeken és a pedagógusokon.

A tanév kezdete előtt elvitték a gyerekeket kirándulni, majd meghatároztak veszélyeztetettségi szinteket, ami alapján jelentkezni lehetett a szűrésre – írja a 24.hu. 82 embert teszteltek kezdésnek, közülük négynél azonosították a fertőzést.

„A tesztelések azóta is folyamatosak, összesen körülbelül kétszáz mintavételnél járunk. Eddig 21 diáknál és 9 tanárnál diagnosztizálták a vírust, illetve hárman vannak az adatbázisban, akik már átestek a betegségen.

A gyerekek esetében a tünetek minimálisak, szignifikánsan nem különböznek egy nátha tüneteitől, a tanárok esetében viszont más a helyzet. Bár szerencsére nem szorulnak kórházi ellátásra, életkorukkal arányosan egyre rosszabbul érzik magukat” – idézi a lap az igazgató szavait.

A koronavirus.gov.hu tájékoztatása szerint egyébként elhunyt négy idős, krónikus beteg, és újabb 726 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.

A kormányzati portálon azt írták: 13 879-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 646-ra emelkedett, 4130-an már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 9103. Az aktív fertőzöttek 43 százaléka, az elhunytak 58 százaléka, a gyógyultak 42 százaléka budapesti.

Orbán Viktor „a tavaszi helyzethez képest nyugodtabb”

A miniszterelnök az M1-en azt mondta: pontosan tudja, mivel állunk szemben, a védekezéshez pedig megvannak az eszközök.