Az amerikai elnök meghívására, egyedüli európai uniós miniszterként Szijjártó Péter külügyminiszter is részt vesz az Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok, valamint Bahrein közötti békemegállapodás aláírási ceremóniáján kedden a Fehér Házban. Az esemény alkalmával kétoldalú tárgyalásokat is folytat Washingtonban.
Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel azt közölte: a külügyminiszter több kétoldalú tárgyalást is folytat majd Washingtonban, többek között Jared Kushner elnöki főtanácsadóval, aki jelentős szerepet vállalt a béketerv kidolgozásában.
Szijjártó Péter szombaton Facebook-oldalán azt hangsúlyozta: Magyarország továbbra is támogatja a közel-keleti békéért tett erőfeszítéseket és továbbra is kiáll a nemzetközi szervezetekben a térség országainak korrekt megítélése mellett.
Bejegyzésében azt írta: amióta a Fehér Ház elkészítette a térség stabilizálására vonatkozó menetrendet, ez már a második fejlemény, ami azt igazolja, hogy az eddigi béketervek közül ez a legjobb és ez kecsegtet a legtöbb eséllyel arra, hogy végre béke legyen a Közel-Keleten.
Donald Trump amerikai elnök augusztus 13-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok közvetítésével békemegállapodást kötött Izrael és az Egyesült Arab Emírségek. Ezzel Jordánia és Egyiptom után az Egyesült Arab Emírségek a harmadik arab állam, amely diplomáciai kapcsolatot létesít Izraellel.
Szeptember 11-én szintén Donald Trump jelentette be azt is, hogy – ugyancsak az Egyesült Államok közvetítésével – az Egyesült Arab Emírségek példáját követve Bahrein is megállapodott Izraellel a kapcsolataik normalizálásáról.





Oszd meg és uralkodj.
A megosztottsag, amire celzol, nem ujkeletu. Egeszen pontosan 1388 eves, Mohamed halalaval kezdodott. Ezert nem lehet sem Trumpot, sem Bibit, de meg Szijjartot sem hibaztatni.
Nem erre gondoltam. A visegrádi országok közül csak Szíjártót. Erre gondoltam.
Nem csak a visegradi orszagok kozul, egesz Europabol. Mert ugyebar az ellensegem ellensege a baratom 🙂
Miért, kit hívjon még meg? Azokat, akik utálják őt is és Izraelt is? Még a meghívást sem fogadnák el, épp elég szörnyű lehet nekik most az a bizonyos savanyú szőlő…
https://uploads.disquscdn.com/images/8b6ce91107b546363ca1135df1284aa8926408db2f23b900cedb9968144280f1.png
Attol tartok, az a problema, hogy senki sem ment volna el. Egyreszt az europaiaknak kinos ez az egesz, mert a muzulman szavazoik nem az Emirsegekbol vagy Bahreinbol menekultek oda, masreszt senki nem kivan aszisztalni Trump valasztasi kampanyahoz. (Sot, Bibiehez sem.) Igy aztan biodiszletnek maradt Szijjarto 🙂
Igazából akit talán még meghívhattak volna, azok Ausztria és Csehország képviselői, ha jól emlékszem ők voltak még azok, akik nagyjából konzisztensen kiálltak Izrael mellett. De ugye attól függ melyik kérdést, melyik ügyet vizsgáljuk. Persze bármennyire is hihetetlen, a lehető legkonzisztensebben Izrael-barát ország manapság Magyarország, már ugye diplomáciai szempontból. Bár minden egyéb szempontot félretéve azt is elmondhatjuk, hogy ez a gesztus talán egyébként is a minimum kéne legyen az ország történelmének függvényében.
Azt hiszem a nyilt kiallas Izrael mellett (ugy ertem a palesztinokkal szemben) csak olyan orszagban elkepzelheto, ahol a muzulmanok nem kepviselnek komoly elektoralis erot. A nemetek ugyan sumakolnak, ami ertheto is a lakossag osszetetele miatt, de Europaban messze ok adtak eddig a legnagyobb segitseget Izraelnek, penzben, fegyverben, stb.
Még szép hogy ők adták a legtöbb segítséget anyagiakban, egyrészt ez a minimum a történtek után, másrészt nekik van is miből adni… 🙂
Sok mindenben hasonlóan vélekednek. Ezen most miért csodálkoznánk?
Miniszter elnök Úr azzal dicsekedett, Donald Trump este felhívta a lakásán kb: így: hello Viktor, nem tudom a Peter számát, légyszíves szólj Neki ugorjon ki Wasingtonba, meghívom Őt.
Te „MARADJ OTTHON” úgyis ez van minden euró plakátra írva Nálatok….
Ha csak Peti minisztert hívta a kettyós, hát büszke lehet magára a fiú… XD
két embernél dupla a repjegy költsége..