Tűz után: könnygáz a migránsokra, káosz és víruspánik Leszboszon

Néhány napja hamuvá vált Európa legnagyobb menekülttábora. A 13 ezer migráns – köztük 4 ezer gyerek – többsége a közeli hegyekbe költözött, a többiek az országúton, az utcákon alszanak. Athén új tábort akar felépíteni, ezt azonban a helyiek – és a migránsok is – élesen ellenzik. Európa teljesen megosztott a helyzet kezelését illetően.

Könnygázt vetett be a rendőrség szombaton a szigetet elhagyni akaró migránsok ellen Leszboszon, ahol eközben megkezdték a leégett Moria tábort felváltó menekültszállások építését.

Helyszíni beszámolók szerint több száz ember indult meg Mitilíni kikötője felé, az úton a rendőrség torlaszokat állított fel. A reménytelen helyzetük ellen protestáló migránsok a rendőröket kövekkel dobálták meg. A görög kormány pénteken erősítette meg a leszboszi rendőrséget, miután a napokban fokozódott a feszültség a móriai regisztrációs központ leégése miatt.

A tábor megsemmisülése óta zűrzavar uralkodik a szigeten, az eddig a túlzsúfolt központban élő több mint 12 ezer, zömében afrikai és afgán migráns több napja alszik a szabad ég alatt.

A rendőrség megerősítésének másik oka a feldühödött helyiek tiltakozása, akik közül sokan jelezték: a tábor leégése után nem akarnak több migránst látni a szigeten. A görög kormány hajókat küldött a szigetre, hogy segítsen elszállásolni a hajlék nélkül maradtakat, azonban ezt a lépést is elutasították a helyiek (köztük Mitilíni polgármestere).

Aggodalomra ad okot az is, hogy legalább 35 táborlakónak pozitív lett a koronavírus-tesztje. Hírek szerint a tüzet is vírusos menekültek okozták, mert nem akartak karanténba vonulni. A helyiek attól tartanak, hogy elszabadulhat a vírus a szigeten,

orvosok pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy a tábor leégése óta az egykori lakók még a korábbinál is rosszabb higiéniai körülmények közé kerültek, kiemelve, hogy sokuk napok óta nem jutott vízhez sem.

Porig égett a leszboszi menekülttábor

A görög rendőrség különleges egységeit is a helyszínre küldték, mivel a menedékkérők kövekkel dobálták meg a tűzoltókat.

A tűzvészt követően több kormány is jelezte, hogy befogad menedékkérőket, köztük gyerekeket is. Horst Seehofer német belügyminiszter pénteken a tábor leégése miatt hajléktalanná vált menedékkérők ügyéről elmondta: első válságkezelő lépésként kilenc EU-tagország – köztük Szlovénia és Horvátország -, valamint Svájc összefogásával áttelepítik a szigeten rekedt, felnőtt kísérő nélküli, kiskorú menedékkérőket.

A 400 fős csoport legnagyobb részét – egyaránt 100-150 kiskorút – Németország és Franciaország fogadja be – mondta a német miniszter, hozzátéve, hogy más tagállamokkal is tárgyalnak még a részvételről.

Sebastian Kurz osztrák kancellár ugyanakkor szombaton megerősítette kormánya álláspontját, hogy Ausztria a politikai nyomás ellenére nem hajlandó embereket befogadni a leégett migránstáborból.

„Ha most engedünk ennek a nyomásnak, azt kockáztatjuk, hogy ugyanabba a hibába esünk, amelyet 2015-ben elkövettünk” – jelentette ki az osztrák kancellár a Facebookon közzétett videoüzenetében.

Az akkori migránsválságban a budapesti pályaudvaron rekedt migránsokról készült „borzasztó” képek odavezettek, hogy az európai politika engedett a nyomásnak. Ennek nyomán még többen indultak el Közép-Európa felé – magyarázta Kurz.

Ausztria helyben szeretne emberhez méltó ellátásról gondoskodni a rászorulók számára, amellett idén már 3700 gyermeket fogadott be – folytatta. Az osztrák média ennek kapcsán rámutatott, hogy ez családegyesítés keretében történt.

Litvánia is elutasította kiskorú migránsok befogadását a leégett befogadótáborból, mivel a litván migrációs szolgálatok jelenleg a Fehéroroszországnak (az ottani ellenzék képviselőinek) nyújtandó segítségre összpontosítanak. Szlovénia és Horvátország azonban hajlandó néhány kísérő nélküli gyereket befogadni.

Keddi felvételek Móriából, a tűzvész tombolásakor:

Chaos in Moria: The whole refugee camp is on fire - Η Μόρια στις φλόγες

Alarming images of the chaos that has erupted inside the overcrowded Moria Refugee Camp in Lesvos island, Greece, one of the biggest refugee camps in Europe, hosting more than 13.000 migrants.

Eközben a görög hatóságok új táborok építését rendelték el, ám a szigeten rekedt migránsok azt követelik, engedjék el őket Leszboszról. Beszámolók szerint tüntetések alakultak ki a táborhelyek kialakítására érkezett munkagépek mellett is.

A görög bevándorlási és menekültügyi minisztérium szóvivője, Alekszandrosz Ravagasz újságíróknak azt mondta, szombaton megkezdték az építkezéseket.

Szeptember végére elkészül az Európai Bizottság új javaslata az Európai Unió menekültügyi rendszerének reformjáról – jelentette be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét ellátó Németország belügyminisztere pénteken Berlinben.

Horst Seehofer elmondta, hogy az Európai Bizottság szeptember 30-án mutatja be javaslatát a menekültügy körüli kérdések „közös megoldására”. A német soros elnökség addig is tovább dolgozik a legsürgetőbb problémákon, amelyekkel nemcsak Görögország, hanem Málta, Ciprus, Olaszország és Spanyolország is küzd.

Margaritisz Szkínász, az Európai Bizottság migrációs ügyekért felelős – egyébként görög – alelnöke – kiemelte: a moriai tűzvész is arra figyelmeztet, hogy meg kell változtatni az EU menekültpolitikáját.

A bizottság a „tartós és hatékony szolidaritás” rendszerének kiépítésére tesz javaslatot. Az EU-ba menedékjogi kérelem benyújtásának szándékával érkező emberek elhelyezésével, védelmével járó feladatok terhét nem lehet csak a külső határok mentén fekvő országokra és a legnagyobb tagállamokra, köztük Németországra helyezni. Közös megoldásra, „valódi szolidaritásra van szükség migrációs politikánkban” – mondta az uniós biztos.

A javaslat további alapeleme a fejlődő országok támogatása, hogy mindenki helyben, a hazájában boldogulhasson kivándorlás helyett. Ugyancsak alapelem az EU külső határának védelme az eddiginél jóval erősebb és nagyobb létszámú EU-s határ- és partvédelmi szervezet révén – mondta Szkínász.

Sebastian Kurz osztrák kancellár szombaton ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: „Amire nincs szükség, az a szimbólumpolitika. Sokkal inkább egy igazi, tartós pénzügyi segítségre van szükség az érintett területeken, egy gazdasági távlatra az afrikai földrész számára, és külső határaink hatékony védelmére.”

Palesztinok gyújtottak fel egy menekülttábort Leszboszon

A görög hatóságok letartóztattak három palesztint, akik közül az egyik, 59 éves elkövető a sziget központjában, Mitilíniben él.