Őszi ünnepek Izraelben: zárlat három szakaszban a járvány miatt

Az izraeli „koronavírus-kabinet” megszavazta a teljes zárlatot a jövő héttől kezdődően, mivel a fertőzési rátát nem sikerült csökkenteni az őszi ünnepi időszak előtt — írja az Új Kelet internetes kiadása. 

A lezárásrt három szakaszban tervezik a miniszterelnöki hivatal és az egészségügyi minisztérium közleménye szerint. Az egyes szakaszok konkrét időpontjait nem közölték, és a korlátozások második és harmadik fordulójának végrehajtása az előző szakasz eredményétől függ – áll a közleményben.

A héber média szerint az első szakasz valószínűleg nem sokkal Ros Hásáná kezdete előtt, szeptember 18-án, a második szakasz október 1. környékén, az utolsó pedig október 15. környékén lép életbe.

A korlátozások első szakasza lesz a legszigorúbb, de a a rendeletek ezután lazulni fognak, ha a halálozási szint csökken.

Az úgynevezett koronavírus-kabinet csütörtökön jóváhagyta a tervet, vasárnap pedig teljes kabinetszavazást tartanak, további részletekkel.

A korlátozások első szakaszában az izraeliek otthonaikat legfeljebb 500 méterre hagyhatják el. Az oktatási intézményeket bezárják, kivéve a speciális iskolákat. Ötödik osztálytól felfelé a tanulók távoktatásra állnak át az ünnepi időszak alatt.

A vállalkozásokat és az állami szektort is lezárják az első szakaszban, kivéve az alapvető szolgáltatásokat, például a szupermarketeket és a gyógyszertárakat.

Az imák tartására vonatkozó rendeletek részleteiről még nem állapodtak meg.

Ultraortodox zsidó férfi védõmaszkban imádkozik a szabadban az éjszakai kijárási tilalom után Jeruzsálemben. Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan

Az éttermek szolgáltatásai a házhoz szállításra korlátozódnak. A szabadidővel, szórakozással, rekreációval és az idegenforgalommal kapcsolatos tevékenységek mind be lesznek tiltva.

A második szakaszban a városok közötti közlekedést nem fogják engedélyezni. A szabadtéri összejövetelek száma 20 főre, a beltéri összejöveteleké pedig 10 főre korlátozódik.

Az iskolák zárva maradnak. A személyes tanulmányok újraindítását az október eleji Szukkot ünnep után felülvizsgálják.

Az állami szektor „vészhelyzeti formában” fog működni – áll a közleményben, de részletek megadása nélkül.

A magánvállalkozások, beleértve az irodákat és a gyárakat is, 30-50 százalékos munkavállalói kapacitásra korlátozódnak, és nem fogadhatnak ügyfeleket.

Aki tud, dolgozzom otthonról – áll a közleményben.

A harmadik és egyben utolsó szakaszban a kormány elrendeli a koronavírus-projektmenedzser Ronni Gamzu professzor „jelzőlámpa” tervének végrehajtását, amely minden várost és települést halálozási rátája alapján osztályoz. A „vörös” helyekre a legszigorúbb korlátozások vonatkoznak, amelyeket a „narancssárga”, „sárga” és „zöld” jelzésűek követnek.

A tisztviselők az egyes fázisok végén helyzetértékelést végeznek, mielőtt továbblépnének, hogy megerősítsék a halálozás csökkenését, és lehetővé tegyék az ország számára, hogy belépjen a következő szakaszba. A tömegközlekedést az egész folyamat során úgy alakítják, hogy megfeleljen az igényeknek.

A Pénzügyminisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal és a Nemzetgazdasági Tanács vezetője „gazdasági védőhálót” hoz létre az üzlettulajdonosok és a lakosság azon tagjai számára, akik várhatóan gazdasági nehézségeket tapasztalnak a zárlat során.

Péntek reggelre egyébként 14.6542-re emelkedett a megerősített koronavírusos betegek száma Izraelben. Csütörtökön rekordszámú, 4.038 új esetet regisztráltak, éjfél óta 272 új fertőzés történt.

982 beteget kezelnek kórházban. 489 állapota súlyos, közülük 134 lélegeztetőgépre szorul, 180 állapota pedig közepesen súlyos.

Az aktív esetek száma 33.920, a felgyógyultaké 111.539 míg az elhunytaké 1.077.

A csütörtökön végzett tesztek száma 47.336 volt, ebből 8,8% lett pozitív, a ma végzett 7.243 tesztből 3,8% lett pozitív.

Először száz önkéntesen tesztelik a koronavírus elleni új izraeli vakcinát

Egy izraeli kutatóközpont a klinikai kísérletek utolsó fázisaként embereken teszteli a koronavírus elleni védőoltását.