Kárpátaljai SMA-beteg kislány gyógykezelésére gyűjtenek

Összmagyar segítséggel gyógyulhat meg a kárpátaljai, magyar származású Szalcevics Anna, aki SMA (gerinc eredetű izomsorvadás) betegségben szenved — írja a Magyar Nemzet.

Az életmentő kezelés csaknem százezer euróba (35 millió forint) kerül, amelyből eddig alig az összeg tíz százaléka gyűlt össze, főleg adakozásból. Az idő pedig sürget, hiszen Annácskának alig három hónapja maradt a teljes gyógyulásra.

A kárpátaljai Szalcevics Anna élete úgy indult, mint bármelyik más gyermeké. Születése után szépen fejlődött, félévesen segítséggel, majd néhány hónappal később már önállóan is fel tudott ülni. Nem sokkal később az édesanyja, Szalcevics Tánya azonban azt vette észre, hogy Annácska elkezdett gyengülni, egyre inkább tartani kellett, volt, hogy összeesett. Ha lábra állították, akkor egyszerűen összecsuklott.

„Elvittem az orvoshoz Beregszászba, de a doktor elsőre csak annyit mondott, hogy Annácska biztos egy kicsit lusta. Mondtam neki, lehet, hogy lusta, de van egy fiam is, láttam hogyan fejlődött, és Anna nem így viselkedik, még a lábát sem tudja emelni”

– meséli szomorúan az édesanya a Kárpátalja.ma hírportálnak.

Az asszony addig erősködött, amíg az orvos beutalta a gyermeket kivizsgálásra Munkácsra. Ott először nem állapítottak meg semmit, majd később azt közölték az édesanyával, hogy Annácska valamilyen izomsorvadásban szenved. Az, hogy a gyermek az SMA (gerinc eredetű izomsorvadás) egy agresszív változatával küzd, csak egy hónappal később, Kijevben derült ki.

„Körülbelül három hónapunk van arra, hogy a lányunk megkapja a kezelést, addig még nem deformálódik a gerince, és esély van rá, hogy idővel lábra tudjuk állítani. Ha ezt a kezelést nem kapja meg, akkor az orvosok szerint várhatóan négy évet élhet csupán, de ebbe bele sem akarunk gondolni. Igyekszünk mindenkihez eljuttatni a segélykérésünket, hogy a lányunk megmenekülhessen, mi saját erőből képtelenek vagyunk kifizetni a kezelés költségét”

– hangsúlyozta az édesanya.

Annácska történetéről az erre a célra létrehozott Facebook-oldalon lehet tájékozódni, ahol az adományozáshoz is minden információ megtalálható.