Navalnij alapítványa panaszt tett, amiért nincs nyomozás az ügyben

Panaszt emelt az orosz Nyomozó Bizottságnak (SZK) az Alekszej Navalnij ellenzéki politikussal történt incidens ügyében tanúsított tétlensége miatt kedden az egyik moszkvai kerületi bíróságon Vjacseszlav Gimagyi, a Navalnij alapította Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványának (FBK) ügyvédje.

Ivan Zsdanov, az FBK igazgatója Twitter-bejegyzésében rámutatott, hogy az alapítvány már augusztus 20-án, Navalnij omszki kórházba szállításának napján feljelentést tett mérgezés gyanújával az SZK-nál, de az azóta eltelt 12 nap során semmilyen választ sem kapott, még visszautasítást sem. Az alapítvány azt akarja elérni, hogy az ügyben közéleti személyiség elleni gyilkossági kísérlet, élet veszélyeztetése címén induljon bűnügyi nyomozás.

Navalnijt augusztus 20-án Omszkban szállították kórházba. Családtagjai és munkatársai szerint megmérgezték, de az orosz orvosok ezt határozottan tagadták. A kómában lévő politikust augusztus 22-én Berlinbe szállították, ahol a Charité egyetemi klinika orvosai augusztus 24-én közölték, hogy az első vizsgálati eredmények kolinészteráz-gátló mérgezésre utalnak.

Több külföldi vezető politikus az ügy átlátható kivizsgálását követelte Oroszországtól. Az orosz főügyészség az európai jogsegély-egyezmény alapján felvilágosításért fordult a német rendvédelmi szervekhez.

Szergej Lavrov orosz védelmi miniszter kedden valótlanságnak nevezte azt a vádat, hogy Moszkva nem indított vizsgálatot Navalnij ügyében. Mint mondta, a belügyminisztérium előzetes vizsgálatba kezdett, és nyomozás akkor kezdődhet meg, amikor kiderül, hogy valójában mi történt. Rámutatott, hogy a Navalnijt több mint egy hete kezelő német orvosok sem tudták megállapítani, hogy mi történt vele, és nem adnak ki információt vele kapcsolatban.

Navalnij az incidenst megelőzően egyebek között azért járt Szibériában, hogy videót forgasson a kormányzó Egységes Oroszország párt tagjainak általa feltételezett korrupciójáról. A novoszibirszki városi tanács tagjai ingatlanfejlesztési ügyeivel foglalkozó első, csaknem 40 perces anyagot az alapítvány hétfőn közzétette a világhálón, a szeptember 13-án esedékes helyhatósági választások kampányidőszakára időzítve.

Moszkva szerint nem lehet mérgezésről beszélni, amíg nincs meg a méreg

Moszkva „türelemmel viszonyul” azokhoz a kijelentésekhez, hogy az orosz ellenzéki politikust nagy valószínűséggel megmérgezték, de nem ért velük egyet.