Szombaton, augusztus 1.-én Berlinben valószínűleg a legnagyobb németországi tüntetés zajlott le az 1989-es újraegyesítés óta. A tüntetők a járvány ürügyén foganatosított önkényes állami intézkedések (mint a kötelező maszkviselés, a boltokra, vendéglőkre, fodrászokra és más szolgáltatókra kiszabott, legtöbbször teljesen irracionális szabályok, a nagy szabadtéri rendezvények teljes betiltása) ellen akartak fellépni, de tulajdonképpen nemcsak erről, hanem számos régen felgyülemlett sérelemről volt szó.
Miközben az állami és államhű média 20 ezer résztvevőről tudósított, addig a résztvevők több százezer tüntetőről számolnak be. Összehasonlítható fényképfelvételek alapján az alternatív blogok (e cikk írója a Tichys Einblick szerzője) azt állítják, hogy legalább félmillió, de feltehetőleg akár egymillió résztvevő is lehetett Berlin főútvonalain, valamint azok mellékutcáiban.
Miért ez a bizonytalanság? A kormányhű média tudósítása teljesen nyilvánvalóan hazug. Minden szavahihető beszámoló szerint sokkal többen voltak a tüntetésen, mint a tudósítók által sugallott 20 ezer. Érdekes módon ugyanezek a tudósítók már két órával a rendezvény vége előtt azt is állították, hogy a tüntetést feloszlatták. Számtalan szemtanú beszámolója szerint az egész országból érkeztek résztvevők, akiket főképpen 30 és 50 év körüli szolid, rendesen felöltözött polgárokként írnak le.
Ugyanaz a média, amely a résztvevők számát meghamisította, a résztvevőket neonáci nacionalistákként, jobboldali összeesküvéselméletek követőiként, ezoterikus futóbolondokként ábrázolta. Ezekre a rágalmakra sem a közölt fotók alapján, sem a résztvevők és független megfigyelők beszámolói alapján nem lehet bizonyítékot találni.
A saját festésű molinókon és plakátokon a német alaptörvényből vett idézetek voltak olvashatók, amelyekben a résztvevők a demokrácia, a sajtó- és véleményszabadság visszaállítását, a mozgási korlátozások beszüntetését követelték. Sokan a fekete-, vörös-, aranyszínű német zászlóval vonultak.
A megmozdulás érdekessége éppen az volt, hogy baloldaliak, homoszexuális aktivisták, sportolók, a demokráciát féltő családok, a nemzeti identitás miatt aggódók és konzervatív meggyőződésüek, fehérek, feketék és minden más színűek együtt, minden konfliktustól mentesen vettek részt a tüntetésen. Ez volt az, amiről nem volt szabad tudósítani. Viszont arról főműsoridőben perceken át igen, hogy Dunja Hayalit, egy hírhedt baloldali kormányhű tévés moderátort a tüntetők munkásságának ismeretében lekiabáltak, és nem voltak hajlandók vele elbeszélgetni. (Mint arról beszámoltunk, a demonstráción szélsőjobboldali szélsőségesek is résztvettek – a szerk.)
Az rendőrség, amelyik Berlinben arról híresült el, hogy az antifa erőszakos tüntetéseit, autógyújtogatását, házfoglalásait jóindulatúan szemléli, most különleges brutalitással látott neki a tüntetés feloszlatásának, mivel a résztvevők „nem viseltek maszkot és nem tartották be az egymás közötti előírt távolságot”. Idős embereket kerítettek be és hurcoltak el, többeket megvertek, többen feljelentést tettek a rendőrségi erőszak miatt.
Ugyanez a rendőrség egy héttel ezelőtt nem látott okot a beavatkozásra, amikor a Black Lives Matter mozgalom támogatói szintén maszk nélkül és tömött sorokban vonultak Berlin utcáin.
A kancellár és miniszterei mélyen hallgatnak a szombati tüntetésről. A tiltakozók joggal háborodtak fel, hogy hetek óta semmilyen megbízható információt nem kaptak a fertőzési helyzetről. Senki sem indokolja meg, hogy miért vannak még mindig szükségállapotra emlékeztető rendelkezések érvényben, holott az általános tapasztalat az, hogy alig lépnek fel új fertőzések.
Ezért mind többen gondolják úgy, hogy ezek az intézkedések már rég nem a vírusról szólnak, hanem az immár mindenki számára érzékelhető gazdasági válságról, és az uralkodó elitnek a nép elégedetlenségétől való félelméről.
Ez a félelem jogos.
A berlini tüntetés témája ugyancsak a járvány kezelése volt, de a háttérben érzékelhető volt, hogy egy általánosabb elégedetlenség keres magának szavakat és kifejezési formákat. Az elégedetlenség, amelyik a változatlanul folytatódó migrációból, az euró megmentésére irányuló mind radikálisabb akciókból, a katasztrofális energiafordulatból, a német nyelv gender alapon történő megerőszakolásából, az iskolai indoktrinációból, és főleg a véleményszabadság mind radikálisabb elnyomásából táplálkozik, még nem talált magának pártot, vagy alkalmas karizmatikus vezetőt.
De ez biztosan nem marad ennyiben, ha a már most egyre nyilvánvalóbb gazdasági válság következtében naponta egyre többen vesztik el a munkahelyüket.
Julian Reichelt, a Bild Zeitung kommentátora és főszerkesztője a következőkre figyelmezteti a berlini politikusokat:
„Az igazság hosszú tele következik, igazi csődökkel és igazi munkanélküliséggel … A munkaerőpiacon milliók radikalizálódhatnak, azok, akikkel ezen a hétvégén az utcákon és a szociális médiában találkozhattunk. Nagy különbség lesz, hogy az emberek munkával vagy munka nélkül tekintenek majd a fertőzési számokra. Aki most az ingerülteket és gondban lévőket lenézi, az el fogja őket veszíteni.”
A figyelmeztetés azonban úgy látszik, nem érte el célját. Saskia Esken, a szociáldemokrata párt egyik elnöke valamint több kereszténydemokrata politikus azonnal a tüntetési jog korlátozását követelte, hogy többször ilyen „ellenőrizhetetlen reakciókra” ne kerülhessen sor. Esken a tüntetőket „idiótáknak” nevezte. Mások, a „mérsékeltebbek” csak a járványintézkedések elleni tüntetéseket tiltanák be.
A tüntetés valós okáról azonban eddig egy szó sem esett, Merkel kancellár az eseményt szóra sem méltatta, napok óta senki sem látta.
És milyen véletlen: pont a tüntetés után derült ki, hogy a nyomozó hatóságok a vendéglőkben a járvány miatt kötelezően hátrahagyott neveket és címeket az érintettek beleegyezése nélkül saját céljaikra használják fel. Amikor újra kinyitottak a kocsmák, bárok és vendéglők, elrendelték, hogy minden vendégnek ki kell töltenie egy nevüket, címüket és telefonszámukat tartalmazó kérdőívet. Az intézkedés célja állítólag az lenne, hogy ha a vendéglátó egységben valakiről kiderülne, hogy fertőzött, akkor az illetékes egészségügyi hivatal mindenkit értesíthessen erről.
Már kezdettől fogva felmerült a gyanú, hogy egy ilyen csodálatos név- és címgyűjtemény túlságosan vonzó lesz a különböző erőszakszervezetek számára. Így is történt. A felelősök a vállukat vonogatják és úgy tesznek, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ha ez így megy tovább, valóban forró télnek nézhetünk elébe.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.