Orbán dönthet Gábor Zsazsa állami temetéséről

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A négy éve Los Angelesben meghalt világhírű, magyar-zsidó színésznő azt kérte férjétől, hogy szülőföldjén temessék el, a Kozma utcai temetőben. Erre nincs lehetőség, ezért Von Anhalt most Orbán Viktorhoz fordul, hogy Gábor Zsazsa állami temetést kapjon a Fiumei úti sírkertben – írja a Blikk.

Zsidó szülők gyerekeként, Gábor Sári néven született Budapesten, 1917-ben. 19 évesen megnyerte a Miss Hungaria szépségversenyt, ezzel indult be a karrierje. Ausztriában egy operettben kapott szerepet, majd 1941-ben Hollywoodba költözött, ahol gyorsan ismertté vált szépségének, filmszerepeinek és milliomosokkal kötött házasságainak köszönhetően.

Több mint ötven filmben szerepelt, sokak szerint ő volt az első és máig a legnagyobb celeb. Utána talán Paris Hilton következik, akivel szintén rokonságban állt Conrad Hiltonnal kötött házassága miatt.

1958-ban kapta meg a Golden Globe-ot, később csillagot is kapott a Hollywood Walk of Fame-en. Összesen kilenc férje volt. Az utolsó, Frédéric Von Anhalt, akivel harminc évig, haláláig együtt volt.

„Hálával tartozom a Kozma utcai izraelita temetőt felügyelő főrabbinak, de tudomásul vettem, hogy amit Zsazsa szeretett volna, nem megvalósítható. Biztos egyetértene azzal, hogy a Nemzeti Emlékhelyen legyen a síremléke”

– nyilatkozta a Blikknek Frédéric von Anhalt.

A 2016. december 18-án elhunyt Gábor Zsazsa végakaratában kikötötte, szülővárosában szeretne nyugodni, de 9. férjét szóban is megkérte, az édesapja mellett szerezzen neki sírhelyet. A német származású özvegy most szembesült azzal, ez nem megoldható.

„Nem tudtam, hogy az apósom második felesége is Gábor Vilmos sírjába került, de úgy érzem, Zsazsa nem tartaná helyesnek, ha föléjük kerülne”

– mondta Von Anhalt, ezért úgy döntött, hogy a Fiumei úti sírkertben szeretné végső nyugalomba helyezni a világsztárt.

102 éve született Gábor Zsazsa

102 éve született Gábor Zsazsa, a Golden Globe-díjas magyar-amerikai színésznő.

„Semmi akadályát nem látom, hogy Zsazsát itt temessék el. Tudomásom szerint a néhai művésznőnek nem volt magyar állami kitüntetése, de a neve fogalom” – mondta Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a temetőt kezelő Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója.

Von Anhaltot Prutkay János szolgáltatási igazgatóhelyettes vezette körbe a sírkertben, a herceg el volt ragadtatva a történelmi személyiségeknek és hírességeknek nyughelyet adó temetőpark hangulatától.

A hatályos temetkezési törvény nem határozza meg, kik részesülhetnek állami temetésben. Ezt a Miniszterelnökség rendeli el és gondoskodik a temetés költségeiről. Von Anhalt ezért Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordul egy ilyen kérelemmel.

Gábor Zsazsát egyébként halála után egy Beverly Hills-i templomban búcsúztatták el egy keresztény szertartáson, majd urnáját testvére, Éva mellé temették egy helyi temetőben.

“Orbán dönthet Gábor Zsazsa állami temetéséről” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Gabor Zsazsa esetleges allami temetese egy rohej. Mit tett a magyar allamnak egy masodrendu szineszno Hollywoodbol???Adott korhaz nyitasara, szegeny dkiakok segitesere, a magyar film johirenek novelesere? Ha igen, megerdemli, ha nem, oruljenek a rokonok ha eredeti kivansaga teljesul.

    • O volt Gabor Zsazsa mindig nagyon buszke volt a magyarsagara. Egyebkent sok kulfoldi orszagban az egyetlen magyar volt akirol tudtak, hogy magyar. Teljesen elkepedtem amikor ezzel szembesultem.

  2. Nem vilagos szamomra, hogy a rabbi miert nem engedte meg, hogy az urnat a sirba helyezzek el. A zsido vallas ugyan nem ismeri a hamvasztast (ez meghiusitja a Messias eljovetelevel aktualis feltamadast), de legjobb tudomasom szerint, megfelelo osszeg elleneben, tudomasul veszik, ha valaki egy urnat akar elhelyezni pl. az elhunyt szulojenek a sirjaba. Van egy olyan erzesem, hogy a herceg sokallhatta az urna elhelyezesenek dijat, es olcsobbnak talalt egy allami temetest.

      • Lehet, de az egy egyszeru technikai problema, hogy a hamvakat egy masik urnaba tegyek. En tovabbra is allitom, hogy penzkerdes, mint a viccben:
        Kohn elmegy a rabbihoz, es elmeseli, hogy barmennyire szerettek volna, nem lehetett gyerekuk. Igy aztan egy kutyust vettek, aki most lett 13 eves, es szeretnenek neki egy gyonyoru barmicvot rendezni. A rabbi duhrohamot kap, es elzavarja Kohnt a szentsegtoro otletevel. Kohn visszafordul az ajtobol, es azt mondja: rabbi, nagy kar, hogy nem lehetseges, pedig 100 ezer dollart szantam az unnepsegre. A rabbi gondolkodik, aztan megkerdi, milyen kutyarol is van szo? Rottweiler, mondja Kohn. A rabbi elmosolyodik: miert nem azzal kezdted, hogy a kutya zsido?

  3. A „herceg”-nek prestige kerdes, hogy ne a zsido temetoben legyen Zsazsa eltemetve, mert kinos szamara, hogy Zsazsa nem volt oskereszteny. A „herceg” a hercegseget megvette jo penzert, fiatal koraban adoptaltatta magat egy kihalofelben levo nemet hercegi csaladdal. – (Errol cikkeztek az amerikai es europai lapok meg Zsazsa halala elott.) – Hatalmasat orokolt Zsazsatol, kinek lanyaval botranyos pere volt az orokseg miatt. Valoszinu, hogy a rabbi bolcsen dontott, hiszen Zsazsa attert, igy nem szamit meg joindulattal se zsidonak. Zsazsa a magyar noknek csak rontotta a tekintelyet a vilagban szornyu es kitalatt akcentusaval. A lapok szerint kiralyi modon elt, de se nyomorek noveret, (volt megegy testveruk, akit nem mutogattak) se az ot kiszolgalo stabjat nem segitette/kompenzalta rendesen. Nekem mindegy, hogy hova temetik ujra. Az elet ironiaja, hogy az egyik Internetes lapban baloldalt Zsazsa a szokott „Darling” maskarajaban, jobbra Heller Agnes egy egyszeru nyari ruhaban. O kivulrol nem volt se szep, se dekorativ, de brillians volt egyetemi tanarkent New Yorkban, az biztos.

    • Ez a verzio meg remesebben hangzik, mint a zsugori hercege, amit felteteleztem. De ebben a verzioban sem a rabbi dontott, hanem a herceg. En mar eltemettem a Kozma utcaban nehany csaladtagomat az elmult 50 evben, es a Hevra Kadisaban soha nem firtattak, hogy zsido-e az elhunyt, vagy sem. Ki a banat akarna oda temetni a hozzatartozojat, ha nem zsido. Egy villamosmegalloval arrebb sokkal olcsobb. A Hevra Kadisaban mindig, csakis es kizarolag penzrol beszeltek velem…

        • Bizony. Es a halottbusiness jol jovedelmez, mert a gyaszolo hozzatartozokbol konnyu penzt kicsalni. De „szerencsejere” a hercegunk nem volt szentimentalis.
          Von Anhalt…meghogy nomen est omen 🙂