Ismét durva összecsapások voltak a rendőrök és a tüntetők között Izraelben

Izrael-szerte újból utcára vonultak az emberek, akik a korrupciós vádakba keveredett kormányfő lemondását követelték. Szerintük Netanjahu rosszul kezeli a járvány miatt kialakult válságot.

Az izraeliek országszerte az utcára vonultak szombaton Benjamin Netanjahu miniszterelnök lemondását követelve. A demonstrálók mintegy kétszáz hídon, illetve kereszteződésben gyűltek össze. A rendőrség 28 embert letartóztatott az egyre durvuló tüntetéseken – írja az Israel Hayom.

Jeruzsálemben mintegy másfél ezer demonstráló gyűlt össze a kormányfői rezidencia előtt, aztán tovább mentek, és több utcát lezártak Netanjahu távozását követelve. Többeknél fekete zászló volt látható. A fekete zászlós megmozdulások még tavasszal kezdődtek tiltakozásul a Likud és a Kék-Fehér párt koalíciója ellen.

A felvonulók kezében olyan feliratok szerepeltek, melyek szerint „Elég volt a megszállásból, elég volt a korrupcióból” és „Nem vagyunk büszkék az erőszakos rendőrségre”. Egyesek kezében a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) zászlójának színei voltak láthatók, valamint az a felirat, hogy „Először szabadítsuk fel Palesztinát”.

A rendőrség végül vízágyúval oszlatta szét a tömeget.

– YouTube

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

Tel-Avivban több ezren vonultak fel a tengerparton olyan feliratokkal a kezükben, amelyeken az állt, hogy a kormányfő „nem érti a valóságot. Elegünk van”. Az emberek követelték, hogy az állam támogassa jobban a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat és a munkanélkülieket, illetve azokat, akiket fizetés nélküli szabadságra küldtek.

A rendőrök összecsaptak a tüntetőkkel. A demonstrálók megdobálták az egyenruhásokat és megpróbálták lezárni a híres tel-avivi tengerparti sétánnyal párhuzamos főutat, utána pedig a Habima Plaza közelében lévő közlekedési csomópontot.

Többen megpróbálták áttörni a rendőrségi kordont. Szemeteseket gyújtottak fel, nekimentek a rendőröknek, egy magas rangú rendőrtisztnek pedig paprikaspray-t fújtak az arcába.

Az egyenruhások könnygázt vetettek be ellenük.

Izraelben sokan elvesztették az állásukat a járvány miatt bevezetett korlátozások, illetve leállás következtében. A munkanélküliség jelenleg 21 százalékos.

Miki Zohar, a kormánykoalíció likudos elnöke szerint a jelenlegi helyzetben nem szabadna engedélyezni a tüntetéseket. „Teljesen abszurd, hogy jóváhagyják a tömegtüntetéseket, amelyek veszélyeztetik az összes izraeli polgár egészségét, másrészt viszont cégeket zárnak be, amelyek pedig megtartják a biztonsági protokollt” – vélekedett Zohar, aki szerint a kormánynak vagy meg kellene nyitnia az egész gazdaságot, vagy pedig be kellene tiltania a megmozdulásokat.

Izraelben már szinte napi rendszerességgel rendeznek tüntetéseket a kormány ellen.

Sokan egyre elégedetlenebbek Benjamin Netanjahuval, aki ellen májusban korrupció, csalás és hivatali visszaélés miatt vádat emeltek. A kormányfő tagadja a vádakat.

A Fekete Zászlós mozgalom szerint

„az országszerte látható jelenetek egy működésképtelen kormány miatt vannak. A gazdasági katasztrófa Izrael Államát létében veszélyezteti. Az ország polgárai megérdemlik, hogy olyan kormányfőjük legyen, aki dolgozik, és aki kizárólag az emberek gondjaira összpontosít, és nem a túlélésére”.

Netanjahu már több gazdasági segélycsomagot is kihirdetett, de a támogatások csak lassan érik el az embereket.

A kilencmilliós Izraelben eddig csaknem 50 ezer koronavírusos fertőzöttet találtak, akik közül négyszáz ember meghalt.

Netanjahu egyszeri kifizetést ígér mindenkinek a járvány okozta válság enyhítésére

Benjámin Netanjahu miniszterelnök egyszeri pénzjuttatást ígért minden izraeli állampolgárnak szerdán a koronavírus-járvány okozta pénzügyi válság enyhítésére.