Végre: Már vegán steaket is nyomtatnak

A Redefine Meat izraeli startup cég a héten mutatta be az első olyan növényi steaket, amelyet 3D technológiával állítottak elő — írja a nocamels.com.

A Tel-Avivtól nem messze lévő Rehovot városában mutatta be a Redefine Meat izraeli startup Alt-Steaknek, vagyis alternatív steaknek nevezett új „találmányát”, a világ első olyan növényből készített steakjét, amelyet 3D-nyomtatóval állítottak elő.

Az új fogást már idén kínálni fogják majd a legelegánsabb izraeli éttermeknek.

Mint Eskar Ben-Sitrit, a Redefine Meat vezérigazgatója elmondta: a séf ajánlataként szolgálhatják fel újításukat a húsból készített steak alternatívájaként.

Elsősorban séfektől és hentesektől várják a visszajelzéseket, ez alapján kezd majd hozzá a vállalat a 3D-nyomtatók, valamint az alt-hús gyártásához, mielőtt 2021-ben a piacra lépnének.

Ben-Sitrit bevallása szerint – aki korábban húsfogyasztó volt – a cége célja az volt, hogy vegán húsalternatívát állítson elő digitálisan annak érdekében, hogy csökkenjen a húsfelhasználás, ráadásul az ételpazarlást is leszorítsák.

A cég ezért növényi alapú vegán húshelyettesítők előállítására alkalmas ipari 3D-nyomtató-technológiát fejlesztett ki.

A Redefine Meat ma már képes többfajta alapanyagból előállítani magas fehérjetartalmú, koleszterinmentes steaket, amely ugyanúgy néz ki, ugyanúgy elkészíthető és olyan az íze is, mint az igazi marhahúsnak.

A cég missziójának tartja, hogy „ízletes növényi alapú steaket állítsanak elő jó áron, amely egyébként az egyik leginkább keresett élelmiszeripari termék, és hajtóereje az egész húsiparnak”.

Számos izraeli startup foglalkozik egyébként azzal, hogy „tiszta” (magyarán nem állati alapú) húst állítson elő az emelkedőben lévő húsfogyasztás alternatívájaként, köztük a Future Meat Technologies, vagy az Aleph Farms.

Az utóbbi múlt hónapban felkerült a Gazdasági Világfórum 2020-as technológiai úttörőinek százas listájára.