Hogyan fog tekinti a történelem a zsidókra, akik most tüntetnek Amerikában?

A George Floyd halálát okozó rendőri brutalitás szörnyű dolog volt, amit azok követtek el, akiknek feladata a szolgálat és védelem – szögezi le a Jewish Journal által közölt véleménycikkében Thane Rosenbaum.

„Ami azonban követte Floyd halálát, nem produkált ugyanilyen morális tisztaságot” – teszi hozzá, felidézve az erőszak példáit, melyek megtörténtek a tüntetések és zavargások során.

„A társadalmi távolságtartást, mely hónapokon át uralta életünket, hirtelen megkerülte a társadalmi igazság. A maszkok már láthatóan nem kötelezők. A társadalmi aktivizmus nem gyógyítja meg a globális vírust, de legalább jól eltereli a figyelmet”.

„Egy dolog azonban folyamatosan jelen volt a tüntetéseken – a zsidó tüntetők”.

Rosenbaum szerint bár a gesztus „nemes” volt, „de ha a történelem szolgálhat útmutatóul, akkor valószínűleg el lesznek árulva [a tüntetők]”.

A zsidók szeretnek tüntetni, szögezi le a szerző, főleg az afroamerikaiakért. „A zsidók fontos szerepet játszottak a polgárjogi mozgalomban” – írja Rosenbaum, felidézve a szervezeteket, melyeknek megalapításának jelen voltak, az áldozatokat, amiket hoztak a polgárjogi mozgalom ügyéért, és Abraham Joshua Heschel rabbit, akik közösen meneteltek Martin Luther Kinggel Montgomeryben.

Rosenbaum szerint viszont később a „fekete hatalom” mozgalma – Malcolm X, az Iszlám Nemzete és a Fekete Párducok – úgy döntöttek, hogy nincs szükség a zsidókra. A zsidókra az 1968-as brownsville-i tüntetések idejére már kizsákmányoló bérbeadókként tekintettek, hozzájárulásukat a polgárjogi mozgalomhoz pedig minimalizálták, vagy teljesen letagadták. További vád volt, hogy a cionisták elnyomják az arabokat Izraelben.

A szerző párhuzamot von a fentiek, és a 2017-es Nők Menete között, amelynek számos alapítója zsidó volt. A színes bőrű alapító nők azonban rövidesen kijelentették, hogy a zsidók felelősek a rabszolgatartásért, és antiszemita kifejezéseket használtak társaikra. „Megalázva és befolyásuktól megfosztva, a zsidó nők rövidesen távoztak”.

Rosenbaum szerint itt egy „rendszer” ismerhető fel. A Fekete Életek Számítanak (BLM) mozgalom a rendszerszintű rasszizmus ellen szólal fel, de nem csupán egyetlen célja van: támogatják az Izrael elleni bojkott, befektetés-kivonás és szankció (BDS) mozgalmát is.

A szerző rámutat, hogy a zsidókra privilegizált fehérekként tekintenek, és megváltoztathatatlanul az „elnyomók” táborába helyezik őket. „A fehér bőrszín a szégyen új szína, a morális alsóbbrendűség stigmája”.

A cikk figyelmeztet: a zsidók, akik a fekete életek védelmében meneteltek, rövidesen arra ébredhetnek, hogy törekvéseiket értéktelennek tekintik, indokaikat megkérdőjelezik. „A sok szív, mely a tikkun olamra [a világ megjavítása – A szerk.] ver, készüljön fel a nagy csalódásra”.

Rosenbaum cikkét azzal zárja, hogy emlékeztet: „manapság, mikor olyan sokan maszkot hordanak, könnyen megtörténhet, hogy a személy, aki rád tapos, nemrég még melletted menetelt”.