Az amerikai külügyminisztérium éves jelentése szerint Izrael egymás után kilenc éve a világ élvonalában van, ami az emberkereskedelem elleni harcot illeti — értesült az Arutz7.
A hétvégén tette közzé a washingtoni külügyminisztérium az emberkereskedelem elleni globális küzdelem helyzetéről készített jelentését, amelyet 2001 óta minden évben összeállítanak.
A jelentés a világ országait három csoportra osztja abból a szempontból, hogy milyen erőfeszítéseket tesznek az emberkereskedelem ellen.
Izrael eredménye azért elismerésre méltó, mert régebben hátul kullogott a listán. Eleinte a harmadik kategóriába került, emiatt a zsidó állam azt kockáztatta, hogy az Egyesült Államok szankciókat vet ki ellene.
2012-ben azonban Izrael az első csoportba avanzsált, és azóta is ott tanyázik.
A legújabb jelentés szerint „Izrael kormánya teljes mértékben teljesíti az emberkereskedelem megszüntetését célzó minimális elvárást. A kormányzat komoly és kitartó erőfeszítéseket tett a vizsgált időszakban, ezért maradt az első csoportban.
Az eredmények között szerepelt, hogy több emberkereskedőt ítéltek el, és több áldozatot azonosítottak. A kormány menedékházakat és más létesítményeket tart fenn, amelyek az áldozatoknak azonnali, illetve hosszú távú törődést és rehabilitációt biztosítanak.
A kormány több anyagi segítséget nyújtott az áldozatoknak, mint a korábbi időszakban”.
Az amerikai külügyminisztérium elsősorban azt méltányolta, hogy Izrael három szinten is felveszi a harcot az emberkereskedelemmel szemben: a megelőzésben, az elkövetők bíróság elé állításában és az áldozatok védelmében.
Izrael 2019-ben 73 áldozatot azonosított (14-gyel többet, mint egy évvel korábban), akik közül 58 nő, 15 férfi volt. 38-at közülük prostitúcióra, 34-et pedig ingyen munkára kényszerítettek.
Az izraeli rendőrség 125 esetben indított nyomozást emberkereskedelem gyanújával. Egy esetben egy rendőrtiszt ellen indult nyomozás, aki csúszópénzt fogadott el saját testvérétől, aki emberkereskedelemmel foglalkozott.
Dina Dominic, az izraeli igazságügyi minisztérium alá rendelt országos emberkereskedelem-ellenes részleg vezetője szerint Izrael sokat invesztál ezen a területen, mert fontosnak tartja a gyengék védelmét.