A holokausztot bemutató applikációt dobtak piacra

Oktatási céllal fejlesztették ki azt a virtuális és interaktív tananyagot, amelyet kisiskolásoknak ajánlanak, akik ennek révén új formában ismerhetnék meg a holokausztot.

A napokban mutatták be azt a brit állami támogatásból is készült, többéves tervezői munka eredményeként megszületett technológiai vívmányt, amelytől azt remélik, hogy segíthet abban, hogy a 9-11 éves gyermekek többet megértsenek a második világháború alatti zsidóüldözésekből – számolt be a Jewish News hírportál.

A londoni Holokauszt Központ és Múzeum a brit oktatási minisztériummal közösen fejlesztette ki az új applikációt, amely egy Berlinben a náci uralom alatt élő kisfiú életébe enged bebocsátást virtuális módszerekkel.

Leo – a fiktív főhős – történetét és megpróbáltatásait egy ötéves időszakot átölelve követi a program, amely interaktív formában, kérdésekkel, szerepjátékokkal teszi hozzáférhetővé a holokauszt eseményeit, amely Leo estében megmeneküléssel zárul.

A fejlesztést életre hívó szakemberek olyan holokauszt-túlélőket is bevontak a program kialakításába, akik maguk is azzal a „kindertransporttal” – gyermekeket Németországból menekítő vonattal – találtak új hazára Nagy-Britanniában, amelyik Leot is kimenekíti Berlinből.

A „The Journey” (Az utazás) nevet kapó applikáció készítői szerint az animációs kisfilmekre vagy videójátékokra is emlékeztető termékük nem csupán vonzó lehet a kisiskolásoknak, hanem bátorítani is fogja őket arra, hogy a barátságról, a kedvességről és az identitásról is új, mélyebb ismereteket szerezzenek.

A The Jerusalem Post cikkében arra is felhívja a figyelmet, hogy a téma érzékenysége miatt eddig csak kevesen próbálták feldolgozni ilyen újszerű, ráadásul digitális formában a XX. század e feledhetetlen borzalmát. Azonban – véli a lap – most nem csak egy modern oktatási tananyagot, hanem egy új videójátékot is kaphatnak a fogyasztók.

„A The Journey magával ragad, elszomorít… gondolkodásra ébreszt” – fogalmaznak a terméket bemutató Apple online piacfelületén. A londoni Holokauszt Központ és Múzeum ügyvezetője pedig azt új programról azt mondta, hogy

„ez egy 21. századi történetmesélés”, amely kísérlet et tesz arra, hogy egy olyan problémára világítson rá (antiszemitizmus), amelyet évszázadok óta nem tudtak megfejteni.

Ruth Barnett, egy holokauszt-túlélő, aki maga is segített a program megalkotásában, azt emelte ki, hogy egy ilyen innovatív eszköz sokkal hatásosabb közvetítője lehet a történelemnek, mint egy múzeumi látogatás vagy az iskolai órákon leadott tananyag.

Az idős hölgy szerint a mára mindennapi használati eszközeinkké előlépett személyi számítógépeken vagy okostelefonokon az applikációt bármikor és bármeddig, senkitől nem zavartatva lehet tanulmányozni, és ezzel a szabadsággal a befogadó is organikusabban engedheti magához a témát.

A programot eredetileg az Apple eszközeikre fejlesztették, de az ígéretek szerint Leo története a nyár második felében Androidon is hozzáférhető lesz.